Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
nál. Vera is odafeküdt mellém, és együtt néztük a tévét. Lehettünk úgy tizenkét
évesek. Hiába unokatestvérem, nagyon vonzott. Ha most rágondolok,
szinte még erekcióra is képes vagyok… és akkor elkaptam, megfogtam.
Engedtem az érzelmeknek. Mint aki elveszíti az eszét?! Átöleltem.
Csupán annyit mondott anyám, hogy úgy fekszünk ott az ágyon, mint egy
szerelmespár. Jól van – mondjad… akkor még nem adtam arra annyira, hogy
mit mondanak. A kályha takart bennünket. Éreztem, hogy merevedik.
Oda is nyúltam, és még jobb volt. Maradj már – így szólt. Levettem a kezem,
és néztük tovább a tévét. Tragédia nem történt belôle. De féltem,
hogy majd megharagszik. Mindannyian fiatalok voltunk, és senki nem
udvarolt még lányoknak, olyan furcsának találtam, hogy pont én vagyok
az, aki kezdeményezni akarna a haveri körbôl! Senkinek nem volt még
lányismerôse, barátnôje.
Aztán új lakásba költöztünk. Egy szoba-konyhás lakásba, spájz, fürdôszoba,
nem olyan nagy, de különb, mint ami volt. Sokat dolgoztunk érte.
Akkor kezdett építeni a szomszédunkban is egy ember. Átjárogattam hozzá,
segítettem neki a kômûvesmunkában. Nem sokat, mert én inkább csak
szerettem ezt a munkát, mint tudtam. A jelenlétem elég ahhoz, hogy lássam,
mit csinálnak. Az is sikerélmény volt, hogy ott lehettem, ahol kômûvesek
dolgoznak.
A lánya csatlakozott a haveri körünkhöz, a mi haveri körünk átjárt hozzájuk,
neki is voltak barátnôi, ôk is sokszor eljöttek. Pajtáskodás. Sokáig
folyt ez a pajtáskodás, de bennem a barátságon túl ment az érzés. Észrevettem,
hogy nem kislány, hanem… meg azt is észrevettem, hogy én se
vagyok már olyan kicsi. Tizennégy éves korban már komolyan beszélgettünk,
az utolsó iskolát végeztük, ô is, én is. Megvártuk egymást, akkor
is, amikor iskolába mentünk. Ha nem mentem át, akkor ô átjött, de én
többször voltam náluk. Jobban éreztem magam ott. Ha átjött hozzánk, ott
volt apám, ott volt anyám, nem tudtunk olyan dolgokról beszélni, ami érdekelt
bennünket. Az iskolai téma, a fiúk, a lányok. Ketten jobban tudtunk
beszélgetni. Egyik unokahúgom is csatlakozott, egy unokabátyám is, egy
unokaöcsém is, de nem annyira, mint ô meg én. Meg is szóltak a szomszédok,
hogy mi van? Csak nem udvarolok ennek a kislánynak? Még olyan
fiatal vagyok!
Lopózva mentem át aztán hozzájuk, hogy ne vegyék észre a szomszédok.
Hogy beszélgettünk, már az is élmény! Elmondta a dolgait, mi történik
vele, a tanárokról is beszélgettünk, az egyik tanár ilyen, a másik
olyan, cigarettáztunk. Ô bátrabb volt, elmondta, neki volt egy fiúja. Nagyon
irigykedtem arra a fiúra! Még a nevére is emlékszem, valamilyen
Sándor volt. Bántott ez, meg irigykedtem is. Fiatal volt, és én csodálkoztam,
hogy elvesztette a szüzességét.
Az volt a komolyság nála, ha valaki anyagi javakkal rendelkezett, például
motorja volt. Én nem rendelkeztem ilyesmikkel.
157