Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
nem nagy kár, ne mossák ki a gyomrát. Aki meg akar halni, az haljon meg,
mindenkinek választási joga van. Ez alkotmányos jog! Elkezdett a folyosón
futkározni. Egy darabig hülyéskedtünk, mondtam neki, hogy én élni
akarok, de már dög kókadt voltam. Elaludtam a karjában. Csak három
nap múlva ébredtem fel, a gyomormosásból nem is emlékszem semmire.
Arra emlékszem, hogy éjszaka bejött a papám, és adtak egy papírt, írjam
rá, hogy nem leszek öngyilkos. Mire én azt mondtam, hogy lemondok
minden vagyonomról, ami nincs, még a párttagságot is aláírnám, csak innen
kikerüljek.
Egy újabb alkalommal Seduxent és Tardylt vettem be. Akkor Péter hívta
fel az orvost, és az mondott valamit, hogy mit itassanak velem, mert a
Seduxen nem halálos. Ettôl az iszonyú italtól rengeteget hánytam.
Szeptemberben is kikapartak, mert az elôzô kaparásom után hat hétig
nem lett volna szabad kefélni, de én keféltem. Felszakadt a seb. Nem tudtak
elaltatni, mert már annyi altatót szedtem, hogy ezek nem hatottak.
Sokkal késôbb aludtam el, úgyhogy nagyon sokáig kellett várniuk, de
nem emlékszem semmire. Rossz volt a kedvem, elkezdtem bôgni, és elkértem
a ruhámat, úgyhogy tíz perccel a kaparás után kint voltam a kórházból.
Alá kellett írni, hogy saját felelôsségemre jövök ki.
Nem szeretem igazán a gyógyszereket, úgysem oldják meg a problémáimat.
A gyógyszerekkel is ugyanúgy van, mint az emberekkel. Mindig
az irányított, hogy keressek valakit, mert az élet elviselhetetlen egyedül.
És a kör bezárul, mert mással is elviselhetetlen.
Sokat gondolkoztam a halálról, mindig tusakodtam, melyikônk az erôsebb,
és arra a következtetésre jutottam, hogy nem bírok vele. Elalszom,
meghalok, úgyis mindegy. Nemcsak gondolkodtam, de álmodtam is a halálról,
és annyira idegesített, hogy végül azt mondtam, le van szarva, úgyis
meghalok, nem érdekel többet. A halál valami végleges. Régen azt hittem,
hogy túlvilág van, de már azt hiszem, a halál azért félelmetes, mert
az az egy pont, ami után már nincs semmi.
Mindaddig, amíg körülöttem emberek vannak, órákig meg tudok lenni.
Olvasok. De csak addig, amíg zajt hallok. Ha nincs körülöttem senki,
akkor félni kezdek. Nincs önmagammal tartalmas kapcsolatom, nem tudok
egyedül lenni. Kiskoromban még élveztem, ha egyedül lehetek. De
már nem tudok magamban lenni, ha sokáig egyedül hagynak, akkor bele
is betegszem, agresszív leszek, verekszem, üvöltözök és sírok.
A rettenetesen sok fiúra úgy emlékszem vissza, mintha ezek a dolgok
nem velem történtek volna. Ha lefekszem valakivel, mindig úgy érzem,
mintha ketten lennénk, az egyik, aki szeretkezik, és a másik, aki figyeli.
Amikor beteg lettem, azt éreztem, hogy én három ember vagyok. Az egyik
egy ôrült, eltudattalanodott ember, aki nem tudja magát irányítani, egy másik,
aki teljesen gondolkodó, és egy harmadik, aki ezt a kettôt regisztrálja.
Minden énemnek más hangja volt, és beszélgettek egymással. Az ôrült
139