dr. Magyar Attila István A gyülekezési joggal kapcsolatos ...
dr. Magyar Attila István A gyülekezési joggal kapcsolatos ... dr. Magyar Attila István A gyülekezési joggal kapcsolatos ...
esetleg radikális nézeteiknek adtak hangot, végül voltak járókelők, akik rosszkor rossz helyen voltak. Az elmúlt két évtized során a gyülekezési szabadság gyakorlásával összefüggésben, állami szervek 2006. október 23-án követték el a legsúlyosabb jogsértéseket. A többpárti parlamenti demokrácia történetében példátlan módon súlyos személyi sérülések sokkolták a közvéleményt. A 2006. október 23-án elszenvedett sérülésekről Dr. Szöőr Anna pszichológus, a Civil Jogász Bizottság tagja az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, az Országos Mentőszolgálat, és több fővárosi kórház adatainak összevetésével készített statisztikát. 479 Az Országos Mentőszolgálat statisztikái szerint 128 sérültet láttak el, ebből 88 került kórházba, és 40 részesült ambuláns ellátásban. 480 Az ÁNTSZ 150 civil sebesültről adott tájékoztatást, ezek közül 137 könnyű, 13 súlyos sérülést szenvedett. 481 Ami a rendőr sérülteket illeti, Molnár Lajos egészségügyi miniszter 2006. október 24-én 7, míg Petrétei József igazságügyi miniszter 2006. október 31- én 80 rendőr sérültről tudott. Számos olyan könnyű sérültről tud a Civil Jogász Bizottság, akik otthon, vagy házi orvosi rendelőben kezelték sérülésüket, így a könnyű sérülések száma lényegesen több lehetett. Sok könnyű sérült a rendőri retorziótól való félelmében nem fordult orvoshoz, e félelem nem volt alaptalan, hiszen a rendőrség a kórházi adatokat a tüntetők felkutatása végett már 2006. október 24- én megpróbálta beszerezni. 482 A kórházakban Szöőr Anna statisztikái 483 szerint 119 civil és 15 rendőr részesült osztályos ellátásban. Az osztályos ellátásban részesültek közül 1 rendőr és 13 civil súlyos, 1 rendőr és 18 civil könnyű sérüléseket szenvedett 484 . A kórházban ápoltak közül 51 fej-, 35 végtag-, 22 törzs-, 15 nyak-, és 14 szemsérültet tartunk nyílván. A fej-és szemsérültek különösen magas aránya feltűnő, különösen, hogy ez utóbbiak közt négyen maradandó fogyatékosságot szenvedtek. 485 A sérülések típusa szerint 42 zúzódás, 24 lőtt seb, 10 törés, 23 horzsolás, és 35 többszörös sérülés volt, itt kiemelhető a lőtt sebek, és zúzódások magas száma, különösen a horzsolásokhoz viszonyítva. 486 3,3. A 2006. október 23-i rendőri jogsértések a jogszabályok tükrében 3.3.1. Alkotmánysértések 2006. október 23-án 2006. október 23-án a rendőrök megsértve a Magyar Köztársaság akkor hatályos Alkotmányának 62. § (1) bekezdését, továbbá a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvényt, korlátozták a Kossuth téri ünnepi rendezvényen részt venni kívánók gyülekezési szabadságát, amikor nem tették lehetővé, hogy a nemzetközi küldöttségek megjelenésével egy időben, fizikailag azoktól elválasztva, és szigorított beléptető rendszer alkalmazása mellett ők is békésen megünnepelhessék az 1956- os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját. Ugyancsak megsértették a gyülekezéshez fűződő alapjogot, amikor annak ellenére, hogy a Kossuth téri 479 CJBJ, II. fejezet. Adatok a 2006. október 23-án történt sérülésekről. 85-89. o. 480 CJBJ, 88. o. 481 CJBJ? 89. o. 482 CJBJ, 86. o. 483 Szöőr Anna nyolc budapesti kórház vezetőitől, valamint az ellátásban résztvevő szakorvosoktól szerzett adatokat. Egyedül a Szent János Kórház akkori orvos igazgatója, a 2006-ban MSZP-s országgyűlési, és fővárosi önkormányzati képviselő, Havas Szófia nem adott részletes tájékoztatást, annak ellenére, hogy e kórházban 16 civil sérültet, köztük 15 magyar, és 1 kanadai állampolgárt ápoltak. 484 CJBJ, 87. o. 485 CJBJ, 88. o. 486 CJBJ, 89. o. 90
tüntetőkkel kötött szóbeli „megállapodás” értelmében megegyeztek arról, hogy a küldöttségek távozását követően békés demonstrációjukat folytathatják, nem engedték őket vissza a Kossuth térre, hanem az Alkotmány utcánál kiszorították őket. A rendőrök korlátozták a Fidesz Astoriánál tartott ünnepi megemlékezésének résztvevőt gyülekezési jogukban, továbbá az Alkotmány 58. § (1) bekezdése szerinti szabad mozgáshoz fűződő jogukban, amikor hazatérésüket akadályozva, rájuk szorították a Deák térről kiszorított tömeget. A rendőrség számos alkalommal megsértette az emberi méltósághoz fűződő, korlátozhatatlan alapjogot. Az Alkotmány 54. § (2) bekezdését súlyosan megsértve, kínzást, kegyetlen bánásmódot alkalmazott az elfogott, előállított személyekkel szemben, sokakat bántalmaztak, testi és lelki kínzásnak alávetve, néhányaknak maradandó fogyatékosságot okoztak. Megsértették az Alkotmány 55. § (1) bekezdését is, amikor többeket szabadságukban korlátoztak, annak ellenére, hogy nem követtek el sem a Btk. által szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt, sem az Sztv. által szabadságkorlátozó kényszerintézkedések alkalmazását lehetővé tevő szabálysértést. A 2006. október 23-i rendőri túlkapások felvetik az Alkotmány 70/A. §-ának megsértését is, hiszen az ünneplőket politikai nézeteik, nemzeti hovatartozásukat, magyar nemzeti büszkeségüket bizonyító zászlók használata miatt fogták el, illetve bántalmazták. 2006. október 23-án 2 katolikus papot, másnap egy harmadik papot vertek meg, több esetben éppen úgy gúnyos megjegyzést tettek rájuk, mint Bankó Attilára, a Kárpátia dobosára magyar nemzeti érzései, Reiner Péterre pedig zsidó származása miatt. 3. 3. 2. A 2006. október 23-án rendőrök által elkövetett bűncselekmények 487 Miként 2006. szeptemberben, úgy 2006. október 23-án is számos rendőr elkövette a Btk. 226. § szerint minősülő bántalmazás hivatalos eljárásban vétségét. Amennyiben a sértettek bántalmazásuk közben nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek, és a sértett magánindítványt terjesztett elő, a rendőr fenti bűncselekményt a Btk. 170. § (1) bekezdése szerinti könnyű testi sértés vétségével halmazatban követte el. Ha sértett sérülése nyolc napon túl gyógyult, az őt bántalmazó rendőr a Btk. 170. § (2) bekezdése szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettét követte el. Azok a rendőrök, akik gumilövedékkel maradandó szemsérülést idéztek elő, amennyiben a testi sértésre legalább eshetőleges szándék fennállt, a Btk. 170. § (4) bekezdése szerinti, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, praeterintencionális bűnösségi alakzatú, bűntetti alakzatát követték el. Amennyiben elkövetőt a súlyos testi sértés elkövetésében is csak gondatlanság terheli, nevezett rendőrök a Btk. 170. § (6) bekezdése szerinti, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés gondatlan, vétségi alakzatáért marasztalhatók el. Az aljas indok, vagy cél, a védekezésre, vagy akaratnyilvánításra képtelen állapot kihasználása, és a különös kegyetlenség, jellemzőnek tekinthetők, mint s 2006.október 23-án elkövetett súlyos testi sértések minősítő körülményei. Révész Máriusz országgyűlési képviselő megverése, miután Révész bántalmazása előtt bemutatta képviselői igazolványát, a Bt 229. §. szerint minősülő hivatalos személy elleni erőszaknak, míg Vértesaljai László és Szabon Gábor papok megverése a Btk. 230. §. szerinti közfeladatot ellátó személy elleni 487 A 2006. október 23-án elkövetett bűncselekményeket a Civil Jogász Bizottság Jelentése VI. fejezet 2. pontja is összefoglalja: CJBJ, 166-172. o. 91
- Page 39 and 40: parancsnoka, Lapid Lajos, döntött
- Page 41 and 42: törvénysértés volt, amelyért G
- Page 43 and 44: kapcsán. 155 A riadó elrendelése
- Page 45 and 46: felszereléssel, azaz könnygázgr
- Page 47 and 48: tartózkodtak a helyszínen. 197 Ig
- Page 49 and 50: szerkesztője volt, aki „a bizton
- Page 51 and 52: székházat védő helyszínparancs
- Page 53 and 54: tévészékházba, többen jelezté
- Page 55 and 56: 2.Rendőri jogsértések 2006. szep
- Page 57 and 58: személyek jelentős része a rend
- Page 59 and 60: hátrabilincselt kezű embereket eg
- Page 61 and 62: csak a falat nézhettük. Közölt
- Page 63 and 64: végzésében 303 megszüntette a n
- Page 65 and 66: kézzel dobott. A bíróság ennek
- Page 67 and 68: endőrök letartóztatták, elfogá
- Page 69 and 70: alkalmaztak vele szemben, melynek k
- Page 71 and 72: 2006. szeptemberben nem Fodor Gábo
- Page 73 and 74: vezetője és én elhatároztuk, ho
- Page 75 and 76: látott el biztosítási feladatoka
- Page 77 and 78: kell venni, amelyet csak orvos vehe
- Page 79 and 80: álltak rendelkezésre, nem valós
- Page 81 and 82: kaptafára készültek, azokat semm
- Page 83 and 84: elutasítottak. A katonai bírósá
- Page 85 and 86: október 23-án ünnepelte Magyaror
- Page 87 and 88: készült arról, hogy az összecsa
- Page 89: A REBISZ Bevetési Parancsnoksága
- Page 93 and 94: endőrök, akik konkrétan nem vett
- Page 95 and 96: 3.3.3 Jogsértések a rendőrségi
- Page 97 and 98: 52. § (2) A kényszerítő eszköz
- Page 99 and 100: köztudatban „vipera” elnevezé
- Page 101 and 102: miatt. E rendőrt azért sikerült
- Page 103 and 104: c) Csorba Attila szemkilövése A 2
- Page 105 and 106: lányát a kórházi látogatásban
- Page 107 and 108: megszüntető határozat ellen Bart
- Page 109 and 110: utcából nem a Deák tér felé ke
- Page 111 and 112: vezérőrnagy, a BRFK biztosítási
- Page 113 and 114: nem rendszeresítették, a rendőr
- Page 115 and 116: 2006. szeptember 24-én jelent meg
- Page 117 and 118: jelezte annak kockázatát, hogy az
- Page 119 and 120: megfelelő számú gyalogos élőer
- Page 121 and 122: III. JOGSÉRTÉSEK 2007-2010 KÖZÖ
- Page 123 and 124: A Fidesz kordonbontásban résztvev
- Page 125 and 126: ékés jellegét, feloszlatta. Kér
- Page 127 and 128: közlekedés rendjét zavarta, az o
- Page 129 and 130: fellebbezésében hivatkozott arra,
- Page 131 and 132: 5. A Draskovics-féle törvénycsom
- Page 133 and 134: március 15-i 12 pont második pont
- Page 135 and 136: dokumentum az OBH 2624/2009 számú
- Page 137 and 138: 2010. június 22-én hozott ítéle
- Page 139 and 140: izonyíték az alapeljárásban elf
tüntetőkkel kötött szóbeli „megállapodás” értelmében megegyeztek arról, hogy a

küldöttségek távozását követően békés demonstrációjukat folytathatják, nem

engedték őket vissza a Kossuth térre, hanem az Alkotmány utcánál kiszorították

őket. A rendőrök korlátozták a Fidesz Astoriánál tartott ünnepi megemlékezésének

résztvevőt gyülekezési jogukban, továbbá az Alkotmány 58. § (1) bekezdése szerinti

szabad mozgáshoz fűződő jogukban, amikor hazatérésüket akadályozva, rájuk

szorították a Deák térről kiszorított tömeget.

A rendőrség számos alkalommal megsértette az emberi méltósághoz fűződő,

korlátozhatatlan alapjogot. Az Alkotmány 54. § (2) bekezdését súlyosan megsértve,

kínzást, kegyetlen bánásmódot alkalmazott az elfogott, előállított személyekkel

szemben, sokakat bántalmaztak, testi és lelki kínzásnak alávetve, néhányaknak

maradandó fogyatékosságot okoztak. Megsértették az Alkotmány 55. § (1)

bekezdését is, amikor többeket szabadságukban korlátoztak, annak ellenére, hogy

nem követtek el sem a Btk. által szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt,

sem az Sztv. által szabadságkorlátozó kényszerintézkedések alkalmazását lehetővé

tevő szabálysértést. A 2006. október 23-i rendőri túlkapások felvetik az Alkotmány

70/A. §-ának megsértését is, hiszen az ünneplőket politikai nézeteik, nemzeti

hovatartozásukat, magyar nemzeti büszkeségüket bizonyító zászlók használata miatt

fogták el, illetve bántalmazták. 2006. október 23-án 2 katolikus papot, másnap egy

harmadik papot vertek meg, több esetben éppen úgy gúnyos megjegyzést tettek

rájuk, mint Bankó Attilára, a Kárpátia dobosára magyar nemzeti érzései, Reiner

Péterre pedig zsidó származása miatt.

3. 3. 2. A 2006. október 23-án rendőrök által elkövetett bűncselekmények 487

Miként 2006. szeptemberben, úgy 2006. október 23-án is számos rendőr elkövette a

Btk. 226. § szerint minősülő bántalmazás hivatalos eljárásban vétségét. Amennyiben

a sértettek bántalmazásuk közben nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek,

és a sértett magánindítványt terjesztett elő, a rendőr fenti bűncselekményt a Btk. 170.

§ (1) bekezdése szerinti könnyű testi sértés vétségével halmazatban követte el. Ha

sértett sérülése nyolc napon túl gyógyult, az őt bántalmazó rendőr a Btk. 170. § (2)

bekezdése szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettét követte el. Azok a rendőrök,

akik gumilövedékkel maradandó szemsérülést idéztek elő, amennyiben a testi

sértésre legalább eshetőleges szándék fennállt, a Btk. 170. § (4) bekezdése szerinti,

maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, praeterintencionális bűnösségi

alakzatú, bűntetti alakzatát követték el. Amennyiben elkövetőt a súlyos testi sértés

elkövetésében is csak gondatlanság terheli, nevezett rendőrök a Btk. 170. § (6)

bekezdése szerinti, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés gondatlan,

vétségi alakzatáért marasztalhatók el. Az aljas indok, vagy cél, a védekezésre, vagy

akaratnyilvánításra képtelen állapot kihasználása, és a különös kegyetlenség,

jellemzőnek tekinthetők, mint s 2006.október 23-án elkövetett súlyos testi sértések

minősítő körülményei. Révész Máriusz országgyűlési képviselő megverése, miután

Révész bántalmazása előtt bemutatta képviselői igazolványát, a Bt 229. §. szerint

minősülő hivatalos személy elleni erőszaknak, míg Vértesaljai László és Szabon

Gábor papok megverése a Btk. 230. §. szerinti közfeladatot ellátó személy elleni

487 A 2006. október 23-án elkövetett bűncselekményeket a Civil Jogász Bizottság Jelentése VI. fejezet 2. pontja

is összefoglalja: CJBJ, 166-172. o.

91