dr. Magyar Attila István A gyülekezési joggal kapcsolatos ...
dr. Magyar Attila István A gyülekezési joggal kapcsolatos ... dr. Magyar Attila István A gyülekezési joggal kapcsolatos ...
végző rendőrparancsnok elmulasztotta a tömeget figyelmeztetni. A rendőrség a tömegoszlató eszközök bevetése során az arányosság, és fokozatosság követelményét nem tartotta be, emellett jogellenesen fejre célozva súlyos sérüléseket okozott. A rendőrség mind a Deák térről kiszorított tömeget, mind a Fidesz ünnepi megemlékezéséről hazafelé tartókat törvényellenesen akadályozta a helyszín elhagyásában. Az Astoria környékén a rendőrök a RSzSz 68. §. c) pontját megsértve nem felfegyverkezett tömeggel szemben is bevetettek gumilövedéket, 503 ráadásul az emberek testi épségét veszélyeztetve fejmagasságba lőttek, súlyos sérüléseket, néhány esetben maradandó fogyatékosságot okozva. 3.4. 2006. október 23-i esettanulmányok a) Révész Máriusz megverése Révész Máriusz Fideszes országgyűlési képviselő feleségével, két kisfiával együtt a Fidesz október 23-i ünnepi megemlékezésén vett részt. Családjával a Blaha Lujza tér felé távoztak, miután autójukat az Örs vezér terén hagyták. A mellékutcákból menekülő fiatalemberek érkeztek, akik Révészt felismerve meséltek a rendőri brutalitásról. A képviselőt ekkor hívták fel telefonon nyugdíjas szülei azzal, hogy a Rákóczi útnak azon a részén ahol állnak, a rendőrség válogatás nélkül könnygázgránáttal lőtt a tömegbe. A politikus kérte feleségét, a gyerekeket kísérje haza, ő pedig, tekintettel arra, hogy Fideszes képviselőként a rendezvényen megjelentek biztonságáért felelősséget érzett, visszafordult, hogy tegyen valamit. Révész Máriusz a szüleivel az Uránia mozinál találkozott, majd továbbment, hogy országgyűlési képviselőként kérje a rendőröket, hogy fejezzék be azt, hogy egy engedélyezett nagygyűlés távozó résztvevőit könnygázzal lövik. A Fideszes politikus édesapja később elmesélte, hogy fejétől néhány centire robbant egy gránát. Az ezt követő eseményeket a képviselő mások elmondása alapján rekonstruálta. Komáromi Gergely, az Origo munkatársa, illetve a képviselő öccse egy szakaszon elkísérte Révész Máriuszt, később szem elől tévesztették. 504 A képviselőt ismeretlen rendőrök gumibottal megverték. A politikus megverését egy szemközti ház negyedik emeletén lakó család látta, sőt az utolsó ütéseket egy angol lakó videóra is rögzítette. 505 Mire a Dohány utcában két biztonsági őr felfigyelt rá, a képviselő feje, és teljes ruházata vérzett. A Dohány utcában egy angol fotóriporter is felvételeket készített a Fideszes honatya sérüléseiről. 506 Az őrök, és testvére segítségével a politikust előbb rendőrautóval a Markó utcai mentőállomásra, majd a Péterfy Sándor utcai kórházba szállították. A képviselő nyolc napon túl gyógyuló fejsérülést, lapockatörést, és kisebb zúzódásokat szenvedett. Révész 2006. október 25-én feljelentést tett ismeretlen rendőr tettesek ellen súlyos testi sértés bűntette, és bántalmazás hivatalos eljárásban vétsége miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség számos rendőrt kihallatott, de az azonosító jelzés hiánya, és a rendőrtanúk egymást védő, bűnpártoló magatartása miatt a tettesek kilétét nem sikerült kideríteni. Az ügyészség egy rendőr főtörzsőrmester ellen vádat emelt aljas okból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértésben való bűnsegédlet 503 CJBJ, 204. o. 504 MNO Archívum. Révész Máriusz: Ez politikai megrendelésre történt. „Azt tettem, amit tennem kellett”. 2006. október 26, 15:03 505 MNO Archívum. Révész Máriusz: A jogállam szégyene, ami velem történt. 2007. szeptember 18, 01:00 506 U. o. 100
miatt. E rendőrt azért sikerült azonosítani, mert a bűntett elkövetésekor a többiektől eltérő ruházatot viselt, nem volt rajta formaruha. A tiszthelyettes nem vett részt Révész Máriusz megverésében, de végignézte azt, e magatartás szándékerősítő volta miatt pszichikai bűnsegélynek számít. 507 Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője elmondta, megkapták azt a rendőri jelentést, amelyet 2006. október 24-én a Rebisz egyik munkatársa írt feletteseinek. A jelentést író rendőr 2006. október 23-án a Síp utca közelében találkozott a vérző fejű Révész Máriusszal, aki elmondta, intézkedő rendőrök gumibottal megverték. Bene László országos rendőrfőkapitány e jelentésből idézett, de a jelentést nem továbbította felettesének, a miniszternek, és elmulasztotta, hogy az ügyet kivizsgálja. 2008. május 15-én az ügyészség vádat emelt a fent említett főtörzsőrmester ellen különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértésben, és hivatali bántalmazásban való pszichikai bűnsegédlet miatt, illetve bűnpártolás miatt egy rendőr őrnagy ellen emeltek vádat, mivel, bár látta Révész megverését, erről nem tett jelentést elöljáróinak, továbbá a bántalmazás elkövetőivel való előzetes egyeztetés nélkül segítséget nyújtott nekik ahhoz, hogy elkerüljék a felelősségre vonást. 508 A tárgyalás a Fővárosi Bíróságon 2009. március 26-án a vádirat ismertetésével kezdődött, majd 2009. május 8-án a vádlottak, és Révész Máriusz, és az orvos szakértő meghallgatásával, illetve a videó felvételek megtekintésével folytatódott. A Fővárosi Bíróság 2009. december 18-án hozott ítéletében a vádlottakat felmentette, tekintettel arra, hogy a bűnsegély, illetve bűnpártolás nem bizonyítható. Az a tény, hogy vádlottak nem tettek jelentést a történtekről, a bíróság álláspontja szerint, önmagában még nem bűncselekmény. Az ügyészség az ítélet ellen fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. április 11-én hozott ítéletében első rendű vádlottat bűnsegédként, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette, és bűnsegédként elkövetett bántalmazás hivatalos eljárásban vétségében, míg a másodrendű vádlottat bűnpártolás bűntettében bűnösnek mondta ki, mindkettőjüket 1 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évre felfüggesztette. A vádlottak védőik útján a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezést nyújtottak be, mivel az ítélet eltért az első fokú ítélettől. A Legfelsőbb Bíróság 2011. november 11-én hozta meg harmadfokú jogerős ítéletet, amely a másodrendű vádlottat az idő múlására tekintettel előzetes mentesítésben részesítette, egyebekben a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletét hatályában fenntartotta. b) Papok bántalmazása: Vértesaljai László, Szabon Gábor és Neruda Károly esete Vértesaljai László jezsuita szerzetest szintén 2006. október 23-án verték meg. A Mária utcai jezsuita templom főigazgatója a Fidesz ünnepi megemlékezésén vett részt, majd amikor a Károly körúton elindult a Deák tér felé, a rendőrök addig ütlegelték, amíg a földre került. Vértesaljai, miután felkelt, felemelt zászlójával az Astoria környéki rendőr falanxhoz ment, és azt mondta „Miért teszitek ezt? Én pap vagyok, ne bántsatok bennünket, haza akarunk menni”. A rendőrök a jezsuita szerzetest a hátsó sorból berántották, kicsavarták kezéből a zászlót, őt pedig újra megverték, és durva szavakkal szidalmazták. 509 László atya megverését a Károly 507 MNO Archívum. Gyanúsítás Révész ügyében. Nem válaszolt a főkapitány az ügyészségnek, 2007. október 4. 01:00 508 MNO archívum. Vádemelés Révész ügyében. A verés elkövetőit nem sikerült megtalálni, a volt rendőri vezetés segített, 2008. május 16, 00: 00. 509 MNO archívum. Csatazaj, 2006. október 25, 01:00. Papot sem kíméltek. 101
- Page 49 and 50: szerkesztője volt, aki „a bizton
- Page 51 and 52: székházat védő helyszínparancs
- Page 53 and 54: tévészékházba, többen jelezté
- Page 55 and 56: 2.Rendőri jogsértések 2006. szep
- Page 57 and 58: személyek jelentős része a rend
- Page 59 and 60: hátrabilincselt kezű embereket eg
- Page 61 and 62: csak a falat nézhettük. Közölt
- Page 63 and 64: végzésében 303 megszüntette a n
- Page 65 and 66: kézzel dobott. A bíróság ennek
- Page 67 and 68: endőrök letartóztatták, elfogá
- Page 69 and 70: alkalmaztak vele szemben, melynek k
- Page 71 and 72: 2006. szeptemberben nem Fodor Gábo
- Page 73 and 74: vezetője és én elhatároztuk, ho
- Page 75 and 76: látott el biztosítási feladatoka
- Page 77 and 78: kell venni, amelyet csak orvos vehe
- Page 79 and 80: álltak rendelkezésre, nem valós
- Page 81 and 82: kaptafára készültek, azokat semm
- Page 83 and 84: elutasítottak. A katonai bírósá
- Page 85 and 86: október 23-án ünnepelte Magyaror
- Page 87 and 88: készült arról, hogy az összecsa
- Page 89 and 90: A REBISZ Bevetési Parancsnoksága
- Page 91 and 92: tüntetőkkel kötött szóbeli „
- Page 93 and 94: endőrök, akik konkrétan nem vett
- Page 95 and 96: 3.3.3 Jogsértések a rendőrségi
- Page 97 and 98: 52. § (2) A kényszerítő eszköz
- Page 99: köztudatban „vipera” elnevezé
- Page 103 and 104: c) Csorba Attila szemkilövése A 2
- Page 105 and 106: lányát a kórházi látogatásban
- Page 107 and 108: megszüntető határozat ellen Bart
- Page 109 and 110: utcából nem a Deák tér felé ke
- Page 111 and 112: vezérőrnagy, a BRFK biztosítási
- Page 113 and 114: nem rendszeresítették, a rendőr
- Page 115 and 116: 2006. szeptember 24-én jelent meg
- Page 117 and 118: jelezte annak kockázatát, hogy az
- Page 119 and 120: megfelelő számú gyalogos élőer
- Page 121 and 122: III. JOGSÉRTÉSEK 2007-2010 KÖZÖ
- Page 123 and 124: A Fidesz kordonbontásban résztvev
- Page 125 and 126: ékés jellegét, feloszlatta. Kér
- Page 127 and 128: közlekedés rendjét zavarta, az o
- Page 129 and 130: fellebbezésében hivatkozott arra,
- Page 131 and 132: 5. A Draskovics-féle törvénycsom
- Page 133 and 134: március 15-i 12 pont második pont
- Page 135 and 136: dokumentum az OBH 2624/2009 számú
- Page 137 and 138: 2010. június 22-én hozott ítéle
- Page 139 and 140: izonyíték az alapeljárásban elf
- Page 141 and 142: méltóságát. A rendőrségi jele
- Page 143 and 144: testüreg-vizsgálatnak vetették
- Page 145 and 146: BIBLIOGRÁFIA I. Jogszabályok 1949
- Page 147 and 148: 1.2. A Zacsek Gyula elleni szabály
- Page 149 and 150: A Pesti Központi Kerületi Bírós
végző rendőrparancsnok elmulasztotta a tömeget figyelmeztetni. A rendőrség a

tömegoszlató eszközök bevetése során az arányosság, és fokozatosság

követelményét nem tartotta be, emellett jogellenesen fejre célozva súlyos

sérüléseket okozott. A rendőrség mind a Deák térről kiszorított tömeget, mind a

Fidesz ünnepi megemlékezéséről hazafelé tartókat törvényellenesen akadályozta a

helyszín elhagyásában. Az Astoria környékén a rendőrök a RSzSz 68. §. c) pontját

megsértve nem felfegyverkezett tömeggel szemben is bevetettek gumilövedéket, 503

ráadásul az emberek testi épségét veszélyeztetve fejmagasságba lőttek, súlyos

sérüléseket, néhány esetben maradandó fogyatékosságot okozva.

3.4. 2006. október 23-i esettanulmányok

a) Révész Máriusz megverése

Révész Máriusz Fideszes országgyűlési képviselő feleségével, két kisfiával együtt a

Fidesz október 23-i ünnepi megemlékezésén vett részt. Családjával a Blaha Lujza

tér felé távoztak, miután autójukat az Örs vezér terén hagyták. A mellékutcákból

menekülő fiatalemberek érkeztek, akik Révészt felismerve meséltek a rendőri

brutalitásról. A képviselőt ekkor hívták fel telefonon nyugdíjas szülei azzal, hogy a

Rákóczi útnak azon a részén ahol állnak, a rendőrség válogatás nélkül

könnygázgránáttal lőtt a tömegbe. A politikus kérte feleségét, a gyerekeket kísérje

haza, ő pedig, tekintettel arra, hogy Fideszes képviselőként a rendezvényen

megjelentek biztonságáért felelősséget érzett, visszafordult, hogy tegyen valamit.

Révész Máriusz a szüleivel az Uránia mozinál találkozott, majd továbbment, hogy

országgyűlési képviselőként kérje a rendőröket, hogy fejezzék be azt, hogy egy

engedélyezett nagygyűlés távozó résztvevőit könnygázzal lövik. A Fideszes politikus

édesapja később elmesélte, hogy fejétől néhány centire robbant egy gránát. Az ezt

követő eseményeket a képviselő mások elmondása alapján rekonstruálta. Komáromi

Gergely, az Origo munkatársa, illetve a képviselő öccse egy szakaszon elkísérte

Révész Máriuszt, később szem elől tévesztették. 504 A képviselőt ismeretlen rendőrök

gumibottal megverték. A politikus megverését egy szemközti ház negyedik emeletén

lakó család látta, sőt az utolsó ütéseket egy angol lakó videóra is rögzítette. 505 Mire a

Dohány utcában két biztonsági őr felfigyelt rá, a képviselő feje, és teljes ruházata

vérzett. A Dohány utcában egy angol fotóriporter is felvételeket készített a Fideszes

honatya sérüléseiről. 506 Az őrök, és testvére segítségével a politikust előbb

rendőrautóval a Markó utcai mentőállomásra, majd a Péterfy Sándor utcai kórházba

szállították. A képviselő nyolc napon túl gyógyuló fejsérülést, lapockatörést, és kisebb

zúzódásokat szenvedett.

Révész 2006. október 25-én feljelentést tett ismeretlen rendőr tettesek ellen súlyos

testi sértés bűntette, és bántalmazás hivatalos eljárásban vétsége miatt. A Központi

Nyomozó Főügyészség számos rendőrt kihallatott, de az azonosító jelzés hiánya, és

a rendőrtanúk egymást védő, bűnpártoló magatartása miatt a tettesek kilétét nem

sikerült kideríteni. Az ügyészség egy rendőr főtörzsőrmester ellen vádat emelt aljas

okból, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértésben való bűnsegédlet

503 CJBJ, 204. o.

504 MNO Archívum. Révész Máriusz: Ez politikai megrendelésre történt. „Azt tettem, amit tennem kellett”.

2006. október 26, 15:03

505 MNO Archívum. Révész Máriusz: A jogállam szégyene, ami velem történt. 2007. szeptember 18, 01:00

506 U. o.

100