MISKOLCI EGYETEM
MISKOLCI EGYETEM MISKOLCI EGYETEM
Ha a lakossági ügyfél megbízásának tárgya kollektív befektetési forma időszakosan forgalmazott befektetési jegye vagy részvénye, akkor az ügyfél kérése, rendelkezése alapján a befektetési vállalkozás vagy haladéktalanul, de legkésőbb a megbízás végrehajtását követő kereskedési napon, vagy legalább félévente ad tájékoztatást a megbízás tárgyát képező ügyletre vonatkozóan. A befektetési vállalkozás portfóliókezelési tevékenységéhez időszakonként, jogszabály alapján adandó tájékoztatási kötelezettség kapcsolódik. Ekkor ugyanis az ügyfél számára rendszeresen, de legalább félévenként jelentést készít és azt írásban vagy más tartós adathordozón az ügyfél rendelkezésére bocsátja. Ezen túlmenően pedig a végrehajtott ügylettel kapcsolatos tájékoztatását – az ügyfél rendelkezése szerint – ügyletenként, vagy a rendszeres jelentési kötelezettsége keretében adja meg. A befektetési vállalkozás a befektetési szolgáltatási tevékenysége keretében kezelt, az ügyfél tulajdonában lévő vagy őt megillető pénzügyi eszközről és pénzeszközről legalább évente jelentést készít és azt írásban vagy más tartós adathordozón az ügyfél rendelkezésére bocsátja. 81 3.2.1.2. Értesítési kötelezettség Az értesítési kötelezettség, mind a Ptk-ban, mind korábban a II.Épt.-ben és Tpt.-ben a szerződés teljesítéséhez kötődő kötelezettség. E tekintetben valamennyi jogszabály rendelkezése összhangban is van, hiszen a teljesítést követő haladéktalan értesítési kötelezettséget ír, illetve írt elő. A megbízott köteles a megbízót a megbízás teljesítéséről haladéktalanul értesíteni. 82 Az Épt. és Tpt. ugyancsak azt írta elő, hogy a befektetési szolgáltatót a szerződés teljesítésének fázisában értesítési kötelezettség terheli, melynek alapján haladéktalanul köteles értesíteni ügyfelét az üzletszabályzatában előírt módon a szerződés teljesítéséről. 81 A megbízás végrehajtását követő tájékoztatás részletes szabályait lásd részletesen a Bszt. 67- 69.§- aiban 82 Ptk. 477.§ (3) bekezdés 84
A Bszt-ben, mint láttuk a megbízás végrehajtása, azaz teljesítése tájékoztatási kötelezettséget von maga után, amely körében a végrehajtást követő haladéktalan tájékoztatás ugyan főszabály, azonban portfóliókezelési tevékenység esetén annak tartóssága, hosszabb időtartama miatt a teljesítésről szóló tájékoztatás más formában és más időben is történhet. Értesítési kötelezettség terheli viszont a befektetési vállalkozást abban az esetben, ha az előzetes tájékoztatási kötelezettség körébe tartozó tartalmi elemekben változás következik be. Ilyenkor a szerződés tárgyát képező ügylet vagy pénzügyi eszköz tekintetében lényeges változásáról – az eredeti tájékoztatással azonos módon, illetve adathordozón – értesíteni köteles az ügyfelet. Megítélésem szerint, ha az előzetes tájékoztatási kötelezettség tárgyát képező elemekben változás állt be, ennek közlése valójában ugyanúgy tájékoztatás, és felesleges volt erre nézve másik kötelezettséget nevesíteni. 3.2.1.3. Szerződéskötés megtagadásának kötelezettsége A jogalkotó mintegy a szerződéskötési kötelezettség ellensúlyozására bizonyos esetekben a szerződéskötés megtagadását írta elő gyakorlatilag azonos módon a II. Értékpapírtörvényben és a Tőkepiaci törvényben. E szerint, ha a szerződéskötés bennfentes kereskedésre szól, vagy manipulációs célzatú, ha jogszabályba, vagy a tőzsde illetve az elszámolóház szabályzatába ütközik, ha az ügyfél személyazonosságának igazolását vagy az azonosítást megtagadta, vagy az nem hitelt érdemlő, végül, ha az ügyfél kockázatviselő képessége nem megfelelő mértékű, a befektetési társaság a szerződés megkötését megtagadja. A szerződés megtagadásával összefüggésben bejelentési kötelezettség is keletkezik, mivel e tényt két napon belül be kell jelentenie a Felügyeletnek. Az új jogszabály – minimális változtatással – gyakorlatilag érintetlenül megtartotta a szerződéskötés megtagadásának kötelezettségét. A befektetési vállalkozás bizonyos esetekben köteles a szerződéskötést, illetve a keretszerződés keretében kapott megbízás teljesítését megtagadni. E kötelezettség akkor áll fenn, ha az ügylet teljesítése bennfentes kereskedést, vagy piacbefolyásolást valósítana meg, vagy ha a szerződéskötés jogszabályba, vagy a tőzsde, az elszámolóház, illetve más szervezet szabályzatába ütközik, továbbá ha az ügyfél személyazonosságának 85
- Page 34 and 35: Az intézményi befektetők nem a s
- Page 36 and 37: 4.3.6. Befektetők csoportosítása
- Page 38 and 39: Egyetértek ezzel a felfogással,
- Page 40 and 41: Befektetési szolgáltatónak minő
- Page 42 and 43: megállapítható, hogy azok több-
- Page 44 and 45: Ezen az alanyi körön kívül a Ma
- Page 46 and 47: szerint indokolatlan volt a kibocs
- Page 48 and 49: Államadósság Kezelő Központ Zr
- Page 50 and 51: A jogalkotó egyébként sem „var
- Page 52 and 53: amelynek fő tevékenysége a befek
- Page 54 and 55: A lakossági ügyfél szakmai ügyf
- Page 56 and 57: tőkepiac hatásaitól teszi függ
- Page 58 and 59: Befektetési szolgáltatási tevék
- Page 60 and 61: nonprofit gazdasági társaságok m
- Page 62 and 63: Mint látható a befektetési szolg
- Page 64 and 65: azt is, hogy az ajánlott befektet
- Page 66 and 67: 3.1.1.4. Szerződéskötés megtaga
- Page 68 and 69: 3.1.2.1. Díjhoz való jog A befekt
- Page 70 and 71: az általa elérni kívánt befekte
- Page 72 and 73: A befektetési vállalkozás tájé
- Page 74 and 75: lévő vagy őt megillető pénzüg
- Page 76 and 77: endelkezés tekintetében a portfó
- Page 78 and 79: mind a garanciavállaló, mind a ga
- Page 80 and 81: érdekében, az eddigi jogszabályo
- Page 82 and 83: is.” 79 Az előzetes tájékozód
- Page 86 and 87: igazolását vagy az azonosítást
- Page 88 and 89: szerződéseire, számlájának egy
- Page 90 and 91: tevékenysége végzéséhez közve
- Page 92 and 93: azonos védelmi szintjének biztos
- Page 94 and 95: ügynöki szerződések elemzése.
- Page 96 and 97: munkára irányuló megbízást, a
- Page 98 and 99: megbízott kezelésére bízott, ha
- Page 100 and 101: A Tőkepiaci törvény lényegében
- Page 102 and 103: meg a várt eredményt. Emellett a
- Page 104 and 105: utasítás esetén, - már amennyib
- Page 106 and 107: kötelezettség), bizonyos ismérve
- Page 108 and 109: Ezt a megállapítást támasztja a
- Page 110 and 111: A jogviszony szerkezete két irány
- Page 112 and 113: szerződések és a bizományi szer
- Page 114 and 115: 2.2.1.2. A limitár betartásának
- Page 116 and 117: Ezt fenntartja a Javaslat is, amiko
- Page 118 and 119: költségeket. A díj magában fogl
- Page 120 and 121: etekintetben is érvényesülő sza
- Page 122 and 123: A megbízó kötelezettségét a ha
- Page 124 and 125: Összegzésként - a bizományi tev
- Page 126 and 127: III. FEJEZET A LETÉT ÉS A BEFEKTE
- Page 128 and 129: egybe, utóbb a letéteményes csak
- Page 130 and 131: 1.1.3.Értesítési kötelezettség
- Page 132 and 133: 1.1.6. Zálogjog A letéteményest
Ha a lakossági ügyfél megbízásának tárgya kollektív befektetési forma

időszakosan forgalmazott befektetési jegye vagy részvénye, akkor az ügyfél kérése,

rendelkezése alapján a befektetési vállalkozás vagy haladéktalanul, de legkésőbb a

megbízás végrehajtását követő kereskedési napon, vagy legalább félévente ad

tájékoztatást a megbízás tárgyát képező ügyletre vonatkozóan.

A befektetési vállalkozás portfóliókezelési tevékenységéhez időszakonként,

jogszabály alapján adandó tájékoztatási kötelezettség kapcsolódik. Ekkor ugyanis az

ügyfél számára rendszeresen, de legalább félévenként jelentést készít és azt írásban

vagy más tartós adathordozón az ügyfél rendelkezésére bocsátja. Ezen túlmenően

pedig a végrehajtott ügylettel kapcsolatos tájékoztatását – az ügyfél rendelkezése

szerint – ügyletenként, vagy a rendszeres jelentési kötelezettsége keretében adja meg.

A befektetési vállalkozás a befektetési szolgáltatási tevékenysége keretében

kezelt, az ügyfél tulajdonában lévő vagy őt megillető pénzügyi eszközről és

pénzeszközről legalább évente jelentést készít és azt írásban vagy más tartós

adathordozón az ügyfél rendelkezésére bocsátja. 81

3.2.1.2. Értesítési kötelezettség

Az értesítési kötelezettség, mind a Ptk-ban, mind korábban a II.Épt.-ben és Tpt.-ben

a szerződés teljesítéséhez kötődő kötelezettség. E tekintetben valamennyi jogszabály

rendelkezése összhangban is van, hiszen a teljesítést követő haladéktalan értesítési

kötelezettséget ír, illetve írt elő.

A megbízott köteles a megbízót a megbízás teljesítéséről haladéktalanul

értesíteni. 82

Az Épt. és Tpt. ugyancsak azt írta elő, hogy a befektetési szolgáltatót a

szerződés teljesítésének fázisában értesítési kötelezettség terheli, melynek alapján

haladéktalanul köteles értesíteni ügyfelét az üzletszabályzatában előírt módon a

szerződés teljesítéséről.

81 A megbízás végrehajtását követő tájékoztatás részletes szabályait lásd részletesen a Bszt. 67- 69.§-

aiban

82 Ptk. 477.§ (3) bekezdés

84