MISKOLCI EGYETEM
MISKOLCI EGYETEM MISKOLCI EGYETEM
Egyetértek ezzel a felfogással, és teljes mértékben helytállónak tartom a mai viszonyaink között is, sőt napjainkban talán még inkább. 38
II. FEJEZET A befektetési szolgáltatások szabályozásának fejlődéstörténete a vonatkozó törvények tükrében A befektetési szolgáltatások nyújtására irányuló speciális jogviszony vizsgálata során először a kötelem alanyainak jellegzetességeit, majd a jogviszony tárgyát, azt követően pedig a jogviszony tartalmát kitöltő jogokat és kötelezettségeket elemzem érzékeltetve a vonatkozó szabályok változásait, fejlődési ívét. 1. A befektetési szolgáltatások alanyai A befektetési szolgáltatási jogviszony alanyi köre jelentős változáson ment át 1996-tól napjainkig. A II.Épt-ben és a Tpt-ben közel azonos módon kerültek meghatározásra az alanyok. E két jogszabály által átfogott tíz éves időtartamban a befektetési szolgáltatási jogviszony alanyaira nézve egységes felfogás érvényesült, nevezetesen a befektetési jogviszony egyik pólusán, a befektetési szolgáltatók, másik pólusán a befektetők helyezkedtek el. A 2007. évi szabályozás azonban, egyrészt kiszakította a Tőkepiaci törvényből a befektetési szolgáltatásokra vonatkozó joganyagot, másrészt alaposan meg is változtatta a szabályokat, beleértve az alanyok meghatározását is. 1.1. Alanyok meghatározása a II. Épt-ben 1.1.1. Befektetési szolgáltató 46 A befektetési szolgáltató, mint szerződő fél alatt befektetési szolgáltatási tevékenységet és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetet kellett érteni. Befektetési szolgáltató pozíciójába, csak a törvényben konkrétan megjelölt alanyok kerülhettek. 46 II.Épt. 7-9.§ 39
- Page 1 and 2: MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM ÉS JOGTUDO
- Page 3 and 4: A Phd. értekezés szerkezete könn
- Page 5 and 6: Tartalomjegyzék BEVEZETÉS .......
- Page 7 and 8: III. FEJEZET ......................
- Page 9 and 10: 1.2. Kombinációs elmélet .......
- Page 11 and 12: BEVEZETÉS 1. A téma jelentősége
- Page 13 and 14: Az értékpapírokkal és értékpa
- Page 15 and 16: amelyek ugyan megtalálhatók a fel
- Page 17: 5. A dolgozat célja Dolgozatom cé
- Page 20 and 21: 1. Az értékpapírokra vonatkozó
- Page 22 and 23: Mint fentebb láttuk, az egyes ért
- Page 24 and 25: észletszabályokat több (más tá
- Page 26 and 27: keletkező jövedelmek fogyasztásr
- Page 28 and 29: ügyleteket. A tőzsdén kívüli
- Page 30 and 31: A befektetések célja és iránya
- Page 32 and 33: efektetés kockázat nélkül, - a
- Page 34 and 35: Az intézményi befektetők nem a s
- Page 36 and 37: 4.3.6. Befektetők csoportosítása
- Page 40 and 41: Befektetési szolgáltatónak minő
- Page 42 and 43: megállapítható, hogy azok több-
- Page 44 and 45: Ezen az alanyi körön kívül a Ma
- Page 46 and 47: szerint indokolatlan volt a kibocs
- Page 48 and 49: Államadósság Kezelő Központ Zr
- Page 50 and 51: A jogalkotó egyébként sem „var
- Page 52 and 53: amelynek fő tevékenysége a befek
- Page 54 and 55: A lakossági ügyfél szakmai ügyf
- Page 56 and 57: tőkepiac hatásaitól teszi függ
- Page 58 and 59: Befektetési szolgáltatási tevék
- Page 60 and 61: nonprofit gazdasági társaságok m
- Page 62 and 63: Mint látható a befektetési szolg
- Page 64 and 65: azt is, hogy az ajánlott befektet
- Page 66 and 67: 3.1.1.4. Szerződéskötés megtaga
- Page 68 and 69: 3.1.2.1. Díjhoz való jog A befekt
- Page 70 and 71: az általa elérni kívánt befekte
- Page 72 and 73: A befektetési vállalkozás tájé
- Page 74 and 75: lévő vagy őt megillető pénzüg
- Page 76 and 77: endelkezés tekintetében a portfó
- Page 78 and 79: mind a garanciavállaló, mind a ga
- Page 80 and 81: érdekében, az eddigi jogszabályo
- Page 82 and 83: is.” 79 Az előzetes tájékozód
- Page 84 and 85: Ha a lakossági ügyfél megbízás
- Page 86 and 87: igazolását vagy az azonosítást
Egyetértek ezzel a felfogással, és teljes mértékben helytállónak tartom a mai<br />
viszonyaink között is, sőt napjainkban talán még inkább.<br />
38