Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
<strong>CHS</strong> HR riport magazin<br />
0032<br />
Egy álom beteljesülése? Az E3<br />
egy játékos szemszögéből.<br />
Hol is kezdjem? Orbitális fájdalommal<br />
töltött el, amikor egyik volt kollégám<br />
és főnököm búcsúestje egy<br />
olyan napra és időpontra esett, amikor<br />
a három évvel ezelőtti E3 sajtókonferenciák<br />
voltak. Mindenről lemaradtam.<br />
Szó szerint mindenről. Az<br />
egyetlen, amire sikerült netközelbe<br />
érnem, hogy élőben stream-eljem a<br />
Sony sajtókonferenciája volt, hajnali<br />
háromkor. Minden barátom vöröslő<br />
fejjel pörgött, hogy úristen mi volt az<br />
Electornic Arts, a Microsoft vagy éppen<br />
a Ubisoft prezentációján.<br />
Azt hiszem még mindig vissza kell<br />
mennem egy picit az időben. Gyermekkoromban<br />
mindig imádtam nyáron<br />
megvenni a játékos újságokat,<br />
olyan csodálattal írtak az akkori „gémer<br />
magazinok” a világ legnagyobb<br />
játékos kiállításáról, az Electronic<br />
Entertainment Exporól. Minden évben<br />
június közepén szervezik Los<br />
Angelesben, és az összes nagy gyártó<br />
és játékkiadó képviselteti magát a<br />
játékaival, a legújabb kiegészítőivel<br />
vagy, mint idén is, a frissen megjelenő<br />
játékkonzoljaikkal. 1997-ben olvastam<br />
először a rendezvényről, és<br />
helyben beleszerettem. A felhajtás,<br />
az élmények, amiket megosztottak a<br />
látogatók, a csini beöltözött csajszik,<br />
a soksoksok repicucc, amit osztogattak,<br />
és a szupertitkos előadások, zárt<br />
ajtós prezentációk, amiket csak a válogatott<br />
személyek közül is csak egy<br />
marék, nagyon szigorúan kiválasztott<br />
pár láthat. Azóta vágytunk a barátaimmal<br />
arra, hogy kijuthassunk, bár<br />
mindannyian tudtuk, hogy soha nem<br />
léphetünk be ezidőtájt az LA Convention<br />
Center ajtaján, elvégre csak a<br />
szakma kiemelt emberei és a komolyabb<br />
renoméval rendelkező újságok<br />
képviselőit engedik be.<br />
Majd május közepe/vége körül jött<br />
egy hívásom. A Sony Playstation magyarországi<br />
képviselője, a kapcsolattartóm<br />
hívott. Rezignált hangon<br />
megkérdezte, hogy zavarhat-e. Előtte<br />
nap voltam a másik magyar Playstation<br />
disztribútornál, szemrehányni<br />
nekik egy pár dolgot és hőbörögni<br />
néhány felelőtlen piaci lépésük miatt.<br />
Már szívtam is fel magam, hogy ha<br />
kell, akkor elég erényesen válaszoljak<br />
az első mondatára.<br />
- Kémjeim jelezték…<br />
Csóváltam a fejem, hogy tudtam<br />
ez lesz…<br />
- …hogy még soha nem jutottál ki<br />
az E3-ra. Ezért hivatalosan meghívnánk<br />
a Sony nevében.<br />
Az előző mozdulat mellett éppen<br />
közömbösen köszöntem volna<br />
meg a lehetőséget, de az első<br />
betű kiejtése után eljutott az<br />
agyamig a mondat jelentése.<br />
Hírtelen a hideg verejték vert ki,<br />
nem tudtam a világomat, szavam<br />
elállt és köpni nyelni nem tudtam,<br />
csak fújtam ki a levegőt. Valami<br />
olyat hallhatott a hívó, hogy:<br />
- Khhhhhhhhhhhhffffhhhhhhhhh.<br />
Két-három másodperc szünet,<br />
míg összeszedtem magam, majd<br />
hebegve-habogva megköszöntem<br />
a lehetőséget.<br />
A következő egy hónap úgy pörgött<br />
le, hogy fel sem fogtam – és még<br />
most sem igazán-, hogy egy gyermekkori<br />
- és még mai - álmom válik valóra,<br />
ráadásul abban az évben, ami az<br />
évtized legfontosabb, legmonumentálisabb<br />
kiállítása, elvégre itt mutatják<br />
be először a játékkonzolok új generációját.<br />
Majd eljött a nagy nap. Barátnőm és<br />
egy barátom kivittek a reptérre, a biztonság<br />
kedvéért még egyszer közölték,<br />
hogy most „demmennyire” utálnak,<br />
hogy kimegyek és ezzel kidobtak<br />
a kocsiból. Útitársaim két Gamestar-os<br />
újságíró volt, akikre nem volt<br />
nehéz rátalálnom, hisz láttam már az<br />
arcukat elégszer. Gyorsan összepakoltunk<br />
a terminálban, majd közölték is,<br />
hogy para van, az átszállás Frankfurtban<br />
lenne, ahol jelenleg masszív viharok<br />
tombolnak. Biztos, hogy késünk<br />
két órát, az utánunk következő gépeket<br />
pedig törölték is. Fuhh. De jó! Akkor<br />
mi még megyünk, csak épp 2 óra<br />
lett volna az átszállás. Így buktuk<br />
az aznapi gépet, és kb. 5<br />
óra sorbanállás után épphogy<br />
az utolsó sorokba<br />
sikerült foglalnunk helyet<br />
a következő napi<br />
gépre. Az odaút kifejezetten<br />
izgalmas<br />
volt, konkrétan 12<br />
órán keresztül képregényt<br />
olvastam.<br />
Kivéve, amikor az<br />
egyik újságíró közölte,<br />
hogy most kell<br />
rátapadni az ablakokra,<br />
mert épp az<br />
Antarktisz, a Grand<br />
Canyon vagy épp Las<br />
Vegas felett repülünk.<br />
Megérkeztünk. Egy körülbelül<br />
ismételten két<br />
órás sorbanállás alatt,<br />
ahol a rektális vizsgálat<br />
kivételével (’hál égnek) szó<br />
szerint mindent leellenőriztek.<br />
Egy nap késés, irány a<br />
hotel, a kazah bevándorló taxis<br />
körülbelül annyira volt tájékozott a<br />
várossal kapcsolatban, mint én, így<br />
az első utam is megfelelően kalandos<br />
volt. Hotel. Becsekk. Rohan. 48 órás<br />
állott ruha ledob. Zuhany. Készülődés.<br />
Futás. És még pont időben leértem,<br />
hogy elérjem a buszt, ami kivitt<br />
a délután 6 órás konferencia előtti<br />
fogadásra.<br />
Számításaimmal szemben nem egy<br />
teremben volt a megelőző party, ahol<br />
mindenki öltönyben, de legalább ingben<br />
nyomult, hanem kint a memorial
Change language