SZENTES VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA I ...

Szentes város településfejlesztési koncepciója
Contex Mérnöki Iroda Kkt.
I. SZENTES VÁROS TÖRTÉNETE
Szentes az Alföld közepén, Csongrád megye északi részén, a Tisza bal partján, a Körösből
eredő Kurca két partján terül el. A tengerszint feletti magassága 78,5-85 méter, jellegzetesen
sík vidék.
A város környékén feltárt régészeti leletek bizonysága szerint a terület az újkőkortól kezdve
folyamatosan lakott hely volt. A népvándorlás évszázadaiban különböző népcsoportok
váltották egymást. A honfoglaláskor Ond vezér törzse népesítette be a területet, magába
olvasztva a szláv őslakosságot. A kis halászfalu a gyakori kun és tatár betörések
következtében több ízben elpusztult, de mindannyiszor újra benépesült. A Kurca folyó neve I.
Géza 1075-ben kelt oklevelében fordul elő először (Curicea). A település első okleveles
említésére 1332-ben került sor Scenthus (Szentüs) alakban.
A szaktudósok megállapítása szerint Szentes neve valószínűleg a valódi első birtokosok, a
Szente-Mágocs család nevét örökíthette meg. E korai évszázadokról keveset tudunk. Szentes
folyamatos gyarapodására utal, hogy míg egy 1423-ból származó oklevél templomos falunak,
I. Ferdinánd 1564. április 4-én kelt adománylevele pedig már oppidumnak (mezővárosnak)
mondja a települést.
Gyula várának török kézre kerülése után (1566) Szentes fejlődése változó képet mutat. A
teljes pusztulást a felvirágzás követi, többször megismétlődve. Utolsó felperzselésére 1693-
ban kerül sor a krími tatárok által. A település ezt a pusztítást is átvészelte. A török hódoltság
megszűnése után felgyorsult az elmenekült családok visszavándorlása, új családok
betelepülése. A Rákóczi-szabadságharc idején hol a kuruc, hol a labanc csapatok szállták meg
a várost, amit csak tetéztek a bécsi kormány szolgálatában álló rácok fosztogatásai. A hadak
elvonulását 1709-ben nagy pestisjárvány követte, amelynek Szentesen megközelítően 900-an
estek áldozatul. Egy 1715-ben készült összeírás szerint a város lakossága nem haladta meg az
1380 főt (230 család). Erről az alapról indulva vált néhány évtized alatt ismét virágzó
mezővárossá.
A település fejlődésére meghatározó körülményként hatott, hogy az 1716-1718 között folyó
délvidéki török hadjárat idején báró Harruckern János György élelmezési főhadbiztos
Szentest tette a császári hadak élelmezésének központjává. A lakosság anyagilag gyorsan
gyarapodott, hisz szinte minden terményét könnyen értékesíthette. Harruckern János György
1730-ban három országos vásár tartására szóló privilégiumot eszközölt ki III. Károly
királytól. A sokféle kedvezmény nyomán a lakosság létszáma folyamatosan növekedett.
Az 1759. évi összeírás már 794 családfőt tüntetett fel, vagyis a település népessége ekkorra
megközelítette az 5000 főt. Az 1828. évi országos összeíráskor már 16 134 lakost (2979
családot) regisztráltak Szentesen.
A város életében jelentős változást hozott az 1836-os esztendő. Az országban másodikként
örökváltsági szerződést kötött a Károlyi grófokkal, lezárva ezzel a feudális kötelékeket,
biztosítva a dinamikusabb polgári fejlődést. 1848. újabb mérföldkő, amennyiben Szentes
nádori rendelettel elnyerte a rendezett tanácsú város jogállását, valamint az önálló
országgyűlési képviselő választásának jogát. Lakóinak száma ekkor már megközelítette a 22
000 főt. A város nem esett a nagy hadjáratok útvonalába, mégis az első perctől kivette részét
az ország önvédelmi küzdelméből.
- 9 -