Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat VI. évfolyam 9. szám

Lidércfény amatőr kulturális folyóirat
VI. évfolyam, 9. szám, 2012. szeptember
Párbaj
A lemenő nap sugarai vörösre festették a tájat. Az udvarház
falai tornyosultak jobbomon, on míg baloldalon a lábam alatt futó
ösvényt bájos kis rózsaliget határolta. Virágok édes illata lengte
be a környéket, és egy közeli cseresznyefa ágai közül énekesmadár
hangját sodorta felém az esti szellő. Ennyi szépségtől
elmém vad háborgása is lassú patakká szelídült.
Kezeimben rövidkardot tartva álltam szemben ellenfelemmel,
a nálam jóval alacsonyabb, egyébként vidám tekintetű, de
most arcán a halál vicsorával rám meredő törpével. Már csak
mi voltunk életben.
Társa, az elf íjászlány, kissé oldalt, a rózsasövény túloldalán
hevert a fűben. Szája sarkából vörös vér folyt az állára, majd
csöppent rá szikrázóan fehér ruhájára. A rubinszínű folt lassan
szétterült a kelme szövetének szálain szaladva, és mint egy
csúf kis hernyó bebábozódás után, valami torzan gyönyörű
pillangószerű folttá alakult.
Vele már végeztem… Hiába küzdött a törpe oldalán, és járta
velem szemben a halál táncát olyan kecsességgel, melyre csak
fajtájának legkiválóbbjai képesek, ellenem nem volt esélye. Bár
gyorsabb volt nálam, és bevitt néhány kisebb találatot, egyszer
ő is hibázott. Ekkor könyörtelenül döftem át testén két rövid
pengémet. Miközben fájdalmas grimaszba torzult arccal,
kezéből kardját elejtve lehanyatlott, szemében értetlenség
tükröződött…
A kis félembernyi törpe, hangos, artikulálatlan hörgésre
emlékeztető kiáltással lódult felém. Míves pengéjét két kézre
fogva, termetét meghazudtoló fürgeséggel száguldott, majd,
amikor a közelembe ért, kardját a feje fölé emelve egyetlen
csapással akarta lezárni ügyünket.
Balomban tartott pengémmel tereltem félre a lezúduló
csapást, majd bepördültem a rózsák közötti résen a fákkal
tarkított kis ligetbe. Ellenfelem vadul hadakozva utánam
vetette magát, miközben én folyton csak hátráltam előle. Így
próbáltam teret nyerni egy ellentámadás megindításához.
Miközben hátráltam, nem vettem észre a mögöttem elterülő
elf lány testét. Sarkam megakadt a lábában. Megbotlottam, és
nagyot nyekkenve terültem el a hátamon. Ellenfelem hörögve,
a vérszagtól megittasulva vetette rám magát. Első csapása elől
elhengeredtem, de tudtam, hogy a következő elől nem fogok
tudni kitérni. Testemet fedő nehéz páncélomban esélyem sem
volt rá, hogy fürge csapásait elkerüljem.
- Véged! – kiáltotta és éreztem, ahogy hátamon a vért
átszakad csapásának súlya alatt, és a penge a húsomba mar…
* * *
- Befelé! Kész a vacsora! – kiálltja a ház ajtajából a párom, de
fiam nem hall semmit, és megint lesújt rám a fadarabbal.
- Ááá! Elég, Bence! Elég! Legyőztél! – próbálom tudatosítani
benne, hogy a csata véget ért.
- Gyerünk, csatározzunk még egyszer! – kiálltja lihegve a kis
törpördög.
- Nem lehet, kopasz. Nem hallottad Anyut? Kész a vacsora,
indíts befelé kezet mosni! Te is, Barbi, de mondtam neked,
hogy ne cseresznyézz a földön fekve, ráadásul vacsora előtt.
Nem fogsz tudni enni… A pólódat is összekoszoltad. Na, most
kapunk anyádtól!
Azzal lehajolok és felsegítem a bátor elf harcos lányt, aki
mosolyogva fogja meg a kezem, és indul velem az öccse után
befelé.
- Arról volt szó, hogy most én foglak legyőzni és nem az öcsi!
–mondja szemrehányóan, de hamar megbocsátja figyelmetlenségemet.
Mielőtt a valóságba vezető ajtón át a házunkba belépnénk,
még az ajtó mellé letámasztom az ütött-kopott faágakat,
melyekkel már annyi csatát megvívtunk így hárman…
Placebo
A sivatag kincse
Ujjaim tétován mozdultak a relief arannyal futtatott, archaikus
írásjelei felé. Már majdnem megérintettem, amikor hirtelen
kétség ébredt a szívemben. Nem hatalmasodott el rajtam, de
ahhoz épp elegendő volt, hogy megakassza a mozdulatomat.
Célomra összpontosítottam, hogy eloszlassam az elmémbe
áradó vészterhes gondolatokat. Mint oly sokszor viszontagságos
utam során, most is a sonioni hekka jóslatából merítettem
erőt. Azt mondta, hogy a Taba el ibarai szentélyben szunnyadó
emlékmű az egyetlen olyan dolog, amely választ adhat a kérdésemre.
Csak ez az ereklye képes rá, hogy szétszaggassa az
idő fátylát.
A legtöbb ember arra kíváncsi, hogy mit tartogat számára a
jövő. Nos, ilyen szempontból én kivétel vagyok… Engem a
múlt érdekel… Azt szeretném megtudni, hogy ki ölte meg a
kedvesemet.
Remegő tenyerem a hűvös fémre simult. Abban a pillanatban
izzó képek árasztották el az agyamat. Egymás után villantak
fel és fájdalmasan égtek bele a retinámba. Szerelmem
boldog, majd rémült arca… Rohanó lábak… Kapkodó lélegzet…
Leila sikítása… Villanó penge és… Gyilkosának az
arca…
Zihálva téptem ki magam a relief bűvköréből. Kínzó
emlékek kavarogtak a fejemben, de igyekeztem gyorsan összeszedni
magam. Mély lélegzeteket vettem, hogy megnyugtassam
hevesen dobogó szívemet. Mikor kinyitottam a szemem,
már újra a régi voltam… egy dolgot kivéve.
- El tudod olvasni az írást? Ugye biztonságos a kincseskam-
ra? Nem
őrzi semmilyen bűbáj? Esetleg csapda? Mondd, hogy
nem! –
Abdul hangjában mérhetetlen mohóság remegett.
- Igen, el tudom olvasni – hűvös mosolyt villantottam rá. –
Leila is
örülne a kincsnek, az ékszereknek. Bárcsak ő is itt
lehetne velünk… Mit is mondtál, hogy találtál rá a testére?
- A patakhoz mentem vízért, ott akadtam rá szegényre…
Még a gyilkosait is láttam, amint ellovagoltak. Mocskos sivatagi
portyázók! Aztán… megpróbáltam segíteni rajta, de… már
halott volt. Sajnálom, Ali, annyira… sajnálom!
- Ugyan, ne vádold magad, hisz te minden tőled telhetőt
megtettél! – tétován megveregettem a vállát. – Mindent…
www.lidercfeny.hu 9