Anne Rice Lestat a vámpír - Első

– Válaszoljon előbb. Renaud és a többiek örömmel mentek Angliába?
– Igen, uram. Mostanra Londonban vannak, de…
– És Nicki? Lement anyámhoz Auvergne-be. Mondja, hogy igazam van. Megtörtént.
– De uram! – kezdte, majd elhallgatott, és váratlanul anyám képét pillantottam meg agyában.
Sejthettem volna, miért, ha képes vagyok használni az eszemet. Ez az ember, tudomásom
szerint, sose látta anyámat, hogyan képzelheti el? De nem használtam az eszemet. Hogy úgy
mondjam, bomlófélben volt.
– Hogy ő… ugye, nem azt akarja mondani, hogy túl késő… – hebegtem.
– Uram, hadd vegyem föl a kabátomat – válaszolta ő érthetetlenül, és a csengőért nyúlt.
S fölmerült anyám képe; beesett, fehér arca oly élőnek tűnt, hogy nem bírtam tovább.
Elkaptam Roget vállát.
– Maga látta őt! Itt van!
– Igen, uram, Párizsban van. Most rögtön elviszem hozzá. Az ifjú Lenfent-tól hallottam, hogy
jön, de nem tudtam utolérni önt. Sose tudom, hol lehet elérni önt, uram. És tegnap megérkezett.
Annyira el voltam hűlve, hogy válaszolni se bírtam. Belesüppedtem a székbe. Anyám képei
sisteregtek agyamban, kiégetve mindent, ami Roget-tól jött. Anyám él, és itt van Párizsban. És
Nicki nem ment el, hanem ott van mellette.
Roget odajött hozzám, és kinyújtotta kezét, mintha meg akarna érinteni. Uram, menjen előre,
míg én öltözködöm. A márkiné a Szent Lajos-szigeten lakik, három hajóval jobbra Nicolas úrtól.
Nyomban induljon. Sután néztem rá, nem is láttam. Anyámat láttam. Már egy óra sincs
napkeltéig, háromnegyed óra, amíg hazaérek a toronyba.
Holnap… holnap este… – valami ilyesfélét makogtam. – Holnap és holnap és holnap… –
jutott eszembe Shakespeare Macbeth-jéhől.
– Uram, nem érti! Édesanyja nem fog Itáliába utazni. Neki ez volt az utolsó utazása, amikor
idejött, hogy lássa önt.
Amikor nem válaszoltam, elkapott, és meg akart rázni. Sose láttam még ilyennek. Most fiú
voltam, ő pedig férfi, aki megpróbált észre téríteni.
– Lakást szereztem neki. Ápolónővéreket, orvosokat, mindent, amit akar, de ők nem fogják
életben tartani. Ön tartja őt életben, uram. Látnia kell önt, mielőtt lehunyja a szemét. Ne törődjék
az órával, menjen hozzá. Még a márkinééhez fogható erős akarat sem tehet csodát.
Nem bírtam válaszolni. Nem volt egyetlen összefüggő gondolatom. Felálltam, odamentem az
ajtóhoz, magam után vonszolva az ügyvédet.
– Most menjen el hozzá, és mondja meg, hogy holnap este ott leszek nála.
Roget a fejét rázta. Dühöngött, utálkozott, hátat akart fordítani nekem. Nem hagytam.
– Azonnal elmegy hozzá, Roget! – parancsoltam. – Üljön ott mellette, megértette? És úgy
vigyázzon, hogy várjon – várjon rám, amíg megjövök! Figyelje, mikor alszik. Keltse föl, és
beszéljen hozzá, ha úgy látja, hogy indulna. De ne hagyja meghalni, amíg oda nem érek!
III. rész
Útravaló a márkinénak
1
Vámpírszóval élve, korai madár vagyok. Akkor kelek, amikor a nap épp hogy lesüllyedt a
szemhatár mögé és az ég még mindig vörös fényben úszik. Sok vámpír elő se bújik addig, amíg