Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Képtelen voltam a tudta nélkül kotorászni tovább a lelkében. Akaratlanul mégis megsejtettem<br />
egy hatalmas titkos tartományt, mely zordonabb volt, mint álmodtam. Nicki szavai elárulták,<br />
hogy e sötétség, melyet iparodon elrejteni előlem, hasonlatos a fogadóban látott sötétséghez.<br />
Szinte láttam ezt a tartományt. Ott volt az elméje mögött, mint egy kapu, mely a végtelen<br />
káoszra nyílik.<br />
Ijesztő volt. Nem akartam látni. Nem akartam érezni, amit ő érez! Itt most az a fontos, hogy<br />
mit tehetek érte. Mit tehetnék, hogy egyszer s mindenkorra megszabadítsam e kínszenvedéstől?<br />
Úgy szerettem volna megérinteni – a kezét, a karját, az arcát. Új, halhatatlan ujjaimmal<br />
akartam érezni a húsát. Suttogva csúszott ki a számon – Élő. – Igen, te élő vagy, és ez azt jelenti,<br />
hogy meghalhatsz. Mily légies minden, mit benned látok: apró mozdulatok, meghatározhatatlan<br />
színek elegye, mintha nem is test lennél, hanem hőség és fény. Magad vagy a fény de mi vagyok<br />
én most?<br />
'<br />
Halhatatlanul is pernyeként pöndörödöm össze ebben a tündöklésben A hangulat<br />
megváltozott. Luchina és Jeannette udvariasan elbúcsúztak Nicholas rájuk se hederített. Az ablak<br />
felé fordult, és fölállt, mintha egy titokzatos hang hívná. Leírhatatlan volt az arca. Tudta, hogy ott<br />
vagyok!<br />
Azonnal felrohantam a csúszós falon a tetőre.<br />
Ám még ekkor is hallottam őt magam alatt. Lenéztem, láttam csupasz kezét az<br />
ablakpárkányon, és elért hozzám rémülete a csöndön át. Érezte hogy én vagyok ott! Érezte<br />
láthatatlan jelenlétemet, ahogyan én éreztem a temetőkben a láthatatlant. Hogy lehetne itt <strong>Lestat</strong>?<br />
Ezen emésztődött magában.<br />
Tehetetlen voltam a felindulástól. Odatapadtam a csatornához, éreztem, hogy a lányok<br />
elmentek, és ő egyedül maradt. Egyre azon tűnődtem, hogy mi az ördögöt érezhetett meg<br />
Nicolas?<br />
Mert én már nem <strong>Lestat</strong> voltam, hanem a démon, a hatalmas és torkos vámpír. És ő mégis<br />
megérzett engem, <strong>Lestat</strong>ot, az ifjút, akit ismert!<br />
Más ez, mint amikor a halandó belenéz az arcodba, és zavartan kibökí a neved. Nicolas az én<br />
szörnyénemben ismert föl valamit, amit ismert és szeretett.<br />
Abbahagytam a fülelést, csak feküdtem ott a tetőn. Mégis tudtam, hogy ő mozog odalent.<br />
Tudtam, hogy fölemeli a hegedűt a fortepianóról, és tudtam, hogy megint az ablakban áll.<br />
Befogtam a fülemet.<br />
Mégis hallottam. Kiemelkedett a hangszerből és kettéhasította az éjszakát, mint egy csillogó<br />
elem: nem levegő, nem fény, nem anyag; valami, ami meg sem áll a csillagokig.<br />
Nicolas lecsapott a húrokra. Szinte láttam, hogyan leng előre-hátra, fejét a hegedűre hajtva,<br />
mintha át akarna folyni a zenébe, míg végül minden gondolata elenyészett, és nem volt más, mint<br />
hang.<br />
Hosszú, vibráló hangok, hátborzongató glissandók; a hegedű a maga nyelvén dalolt, és hamis<br />
lett mellette minden beszéd. Ám amint erősödött a dal úgy lett hangosabb a kétségbeesés, mintha<br />
iszonytató véletlenség lenne minden szépség; bolondozás, mely úgysem igaz.<br />
Ebben hitt, ez az, amiben mindig is hitt, miközben én egyre a jóságot emlegettem? A<br />
hegedűvel üzente meg? Szándékosan hallatta ezeket a hosszú tiszta, folyékony hangokat, hogy<br />
kimondja: a szépség semmi, mert a benne ásító kétségbeesésből fakad, amelyhez semmi köze,<br />
mert a kétségbeesés nem szép, így tehát a szépség borzalmas fintor csupán?<br />
Nem tudtam rá a választ, de a hang szokás szerint most is átlépett Niolas-n. Fölébe nőtt a<br />
kétségbeesésnek. Könnyedén olvadt át lassú dallamba, mint medrét keresgélő hegyi patak.<br />
Dúsabb, sötétebb lett, volt benne valami zabolátlan és fájó, szívszakasztó és hatalmas. Hanyatt<br />
dőltem a tetőn, és néztem a csillagokat.
Change language