Anne Rice Lestat a vámpír - Első

Azt az önkívületet meg se próbálom leírni. Ismered. Átélted, mikor én adtam neked Kairóban.
Átéled, mikor ölsz. Tudod, mit jelent, ha azt mondom: olyan volt, de az ezerszeres hatványon.
Nem láttam, nem hallottam, nem éreztem semmit, csak tökéletes kielégülést, tökéletes
boldogságot.
Ugyanakkor más helyeken is voltam, réges-régi, idegen szobákban, hangok feleseltek, és
csaták vesztek el. Valaki sikított a fájdalomtól. Valaki olyan nyelven sikoltozott, melyet
ismertem, de nem értettem: Nem értettem! Nem értettem! Széles medencévé tárult a sötétség,
éreztem a hívást, hogy zuhanjak, zuhanjak és zuhanjak, ő sóhajtott, és azt mondta: Nem bírok
harcolni tovább.
Felébredtem, és az ágyamon feküdtem. Ő mozdulatlanul állt a szoba közepén. Késő éjszaka
volt, és körülöttünk zsongott az alvó Alexandria.
Rengeteg dolgot tudtam meg, annyi mindent, mit órákig, ha ugyan nem éjszakákon át kellett
volna tanulnom akkor, ha emberi szavakba zárják őket. Nem sejtettem, mennyi idő telt el.
Megtudtam, hogy sok ezer évvel ezelőtt nagy csaták dúltak a vérivók között, mert az első
teremtés után számos könyörtelen és szentségtörő halálhozó támadt közöttük. Ellentétben a
Jóságos Anya szelíd szeretőivel, kik böjtölés után vették magukhoz az Anya áldozatát, ezek, mint
öldöklő angyalok csaptak le a prédára, válogatás nélkül és bármikor, abban a fenn-nejázó
meggyőződésben, hogy részei a mindenség ritmusának, melyben nem számít az emberélet,
melyben egyenlő értékkel bír élet és halál: ők tehát kényük-kedvük szerint mészárolhatnak és
sanyargathatnak.
A szörnyű istenek rajongó hívekre találtak az emberek között. E rabszolgák látták el őket
áldozatokkal, miközben egyfolytában attól vacogtak, hogy őket is bármikor letarolhatja az isteni
szeszély.
Ilyen istenek uralkodtak Ó-Babilonban, Asszíriában, rég elfelejtett városokban, messzi
Indiában és azon is túl, oly országokban, melyeknek n vét nem értettem.
Ültem némán, a képektől kábán, de annyit azért felfogtam, hogy ez i az istenek részeivé lettek
a Kelet világának, mely mélységesen idegen az é Rómámtól. Ezek a perzsáknál érezhették
magukat otthon, ahol az emberek csúszó-mászó rabszolgái királyuknak, nem úgy, mint a szabad
görögök, kik le is győzték őket.
Lehettünk mi akármilyen szélsőségesek és kegyetlenek, de nálunk még a leghitványabb
parasztnak is megvolt a maga értéke. Becses volt az élet A halál pedig az élet végét jelentette
csupán, mit bátran fogadsz, ha a becsület nem hagy más választást. Mi nem tartottuk csodának a
halált, tulajdonképpen, ha belegondolok, egyáltalán nem is volt fontos. Semmi esetre sem volt
kívánatosabb állapot az életnél.
És bár Akasa titokzatos nagyszerűségük teljében mutatta meg ezeket az isteneket, én
visszataszítóknak találtam őket. Sohasem lettem volna képes közösködni velük, és azt is tudtam,
hogy az általuk ihletett vagy őket igazoló bölcselmek az én öldökléseimet sohasem fogják
igazolhatni, és nem adnak vigaszt vérivói mivoltomban. Én nyugati voltam halandónak-halhatatlannak,
és Nyugat eszméit szerettem. Mindig lelkifurdalásom lesz azért, amit elkövettem.
Ezzel együtt megértettem ezeknek az isteneknek a hatalmát, semmihez sem fogható
varázsukat. Oly szabadságot élveztek, melyet én sohasem fogok ismerni. Láttam, mennyire
megvetettek mindenkit, ki dacolni mert velük. Láttam, miként viseltek idegen panteonokban
szikrázó koronát.
És láttam őket, amint eljöttek Egyiptomba, mert el akarták lopni az Apa és az Anya ősi és
mindenható vérét, és mert attól tartottak, hogy az Apa és az Anya elégetik önmagukat. Akkor
pedig vége e sötét és iszonytató istenek hatalmának, kik le akarták gázolni a jó isteneket.