Anne Rice Lestat a vámpír - Első

Még nincs is éjfél – állapította meg –, a szigeteken pedig minden csöndes. Ha nem csalódom,
akkor itt az idő, hogy végig elmondjam neked a mesét.
5
Marius története
– Negyvenéves koromban történt, egy meleg tavaszi éjszakán. Gallia provinciában, miközben
világtörténetemet körmöltem Massilia 6 kikötőjének egyik rozzant kocsmájában.
Istenien koszos és népes kocsma volt, tengerészeknek és magamfajta vándoroknak, utazóknak
való, igazi lebuj. Általában roppantul szerettem a vendégeket, noha a zömük szegény volt, én
pedig nem, és ők nem tudták elolvasni, mit írok, még ha át is leselkedtek a vállamon.
Massilia volt a következő állomása annak a hosszú útnak, amelynek során tudományos céllal
végigjártam a birodalom nagyvárosait. Megfordultam Alexandriában, Pergamonban, Athénban,
megfigyeltem és leírtam a népeket, most pedig Gallia provincia városait akartam sorra keríteni.
Akkor este olyan pompásan éreztem magam, ahogy római könyvtáramban se. Még a kocsma
is jobban tetszett. Bárhol is jártam, mindenütt ilyen helyeket kerestem az írásra. Kitettem
gyertyát-tintát-pergament egy fal melletti asztalra, és azokban a kora esti órákban ment a
legjobban a munka, mikor a legnagyobb volt a ricsaj.
így visszatekintve már látom, hogy lázas tevékenység töltötte ki életem. Meg voltam győződve
róla, hogy nekem semmi sem árthat.
Törvénytelen fia voltam egy gazdag római háznak; szerettek, kényeztettek, azt tettem, amit
akartam. Törvényes fivéreim fájdíthatták a fejüket házasságon, politikán és háborún.
Húszesztendős koromra én lettem a tudós és a krónikás, kinek szava eldöntötte részeg
tivornyákon a históriai És hadászati disputákat.
Ha utaztam, tele voltam pénzzel, és papírjaim előtt megnyílt minden ajtó. Enyhe kifejezés lett
volna azt mondani, hogy jól bánt velem az élet. Én rendkívül boldog ember voltam, de ami ennél
is fontosabb, nem ismertem sem az unalmat, sem a vereséget.
Mindenüvé elkísért a legyőzhetetlenség érzése, mindig készen álltam a csodálkozásra, és ez
később ugyanolyan fontosnak bizonyult számomra, mint neked a harag és az erő, vagy amilyen a
többieknek lehetett a kétségbeesés és a könyörtelenség.
De folytatom. Egy híja volt eseménydús életemnek: kelta anyám szeretére kit nem
ismerhettem. Meghalt, amikor én születtem. Annyit tudtam róla hogy rabszolga volt, azoknak a
harcias gallusoknak a lánya, kikkel Július Caesar háborúzott. Szőke voltam és kék szemű, mint ő,
ki láthatólag óriások véréből eredt. Már zsenge koromban túlnőttem apámon és fivéreimen.
Engem nemigen érdekeltek gall őseim. Körmöm hegyéig művelt rómaiként érkeztem Galliába,
és nem barbár vérem tudatát hoztam magammal, hanem azt a korombeli közmeggyőződést, hogy
Augustus Caesar nagy uralkodó, és a Pax Romana áldott idejében a régi babonaságokat
birodalomszerte föl fogja váltani a törvény és az ész. Nincs oly isten háta mögötti hely, melyet el
ne érhetnének a római utak és katonák, utánuk pedig a tudósok és kereskedők.
Akkor este úgy írtam, mint egy megszállott. Lázasan körmöltem, kik jönnek-mennek a
kocsmában, az összes ismert faj képviseletében, tucatnyi nyelven karattyolva.
És minden látható ok nélkül megszállt egy különös gondolat, amely szinte már egy kellemes
rögeszme méreteit öltötte. Azért emlékszem, hogy azon az estén ütött szöget a fejembe, mert
kapcsolatban látszott lenni azzal, ami utána történt. Persze nem volt kapcsolatban, már korábban
kikristályosodott bennem az az elképzelés. Puszta véletlen, hogy akkor tudatosult, amikor utolsó
szabad óráimat éltem, mint római polgár.
6 Marseille