Anne Rice Lestat a vámpír - Első

Hanem a részletek! Azok nem voltak sem realisták, sem arányosak. Túl sok majom ugrált a
dzsungelben, túl sok rovar mászkált a leveleken. Egy nyári égboltot ábrázoló képen ezerszámra
hemzsegtek az apró bogarak.
Egy széles folyosóhoz értem, és majdnem felkiáltottam. A két falról festett férfiak és nők
néztek rám minden történelmi kor képviseletében: beduinok, egyiptomiak, görögök, rómaiak,
páncélos lovagok, parasztok, királyok és királynék. Láttam reneszánsz alakokat, zekében, feszes
nadrágban, láttam hatalmas, bodorított fürtű parókájával a Napkirályt, és végül saját kortársaimat.
De a részletektől – egy köpenyen csillogó esőcseppektől, egy arcon húzódó vágástól, egy
fényes bőrcsizma alatt félig szétzúzott póktól – megint csak azt kellett ereznem, hogy
képzelődöm.
Kipukkadt belőlem a nevetés, pedig nem is volt mulatságos. Igéző volt. De én csak nevettem
és nevettem.
Úgy kellett kényszerítenem magamat, hogy kijöjjek a folyosóról. Az adott hozzá erőt, hogy
megpillantottam a fényben úszó könyvtárat.
Egész falakat borítottak el a könyvek és kézirattekercsek, óriás földgömbök csillogtak fából
faragott forgó állványaikon, a régi görög istenek és istennők mellszobrai, széles földabroszok
között.
Az asztalokon kötegszámra az újságok a legkülönbözőbb nyelveken, és mindenfelé elszórtan
fura tárgyak: kövületek, múmiakezek, különleges kagylóhéjak, szárított virágcsokrok, régi
szobrocskák, faragványtöredékek, alabástromtégelyek, egyiptomi hieroglifákkal borítva.
A szoba közepén, az asztalok és üveges tárolók között kényelmes karosszékek lábzsámollyal,
kandeláberek és olajmécsesek.
Mélységesen emberi hangulata volt ennek a barátságosan rendetlen helyiségnek. Akár
emberek is elüldögélhettek volna itt, felhőtlenül örömteli órákon át, az emberkéz alkotta tárgyak
és az emberi tudás közepette.
bokáig ácsorogtam a latin és görög címeket böngészve. Kissé bódult voltam, mint a halandó,
mikor meglehetős adag bor elegyedik a véréhez.
De mivel meg kellett keresnem Mariust, kijöttem a könyvtárból, ]e ereszkedtem egy kis
lépcsőn, végigballagtam egy másik festett folyosón és beléptem egy fényesen kivilágított
terembe, amely még a könyvtárnál is tágasabb volt.
Még oda se értem, mikor már hallottam a madárdalt, és éreztem a virágok illatát. Kalitkák
erdejében találtam magam. Nemcsak madarak voltak itt a legkülönfélébb színekben és
méretekben, de majmok és páviánok is melyek dühösen acsarkodtak ketrecükben, mikor
körüljártam a szobát
A ketrecek közeiben egymást érte a sok cserepes páfrány, banánfa, százlevelű rózsa,
holdvirág, jázmin, az éjszaka nyíló, édes illatú kúszónövények. Voltak bíbor és fehér orchideák,
rovarfogó viaszvirágok, baracktól citromtól, körtétől roskadozó törpefák.
Mikor kikeveredtem a pici paradicsomból, egy szoborfolyosóra jutottam. Vetekedett a vatikáni
múzeum bármelyik galériájával, és festményekkel, keleti bútorokkal, gépi játékszerekkel zsúfolt
szobák nyíltak belőle.
Persze most már nem sokat ácsorogtam új felfedezéseim mellett. Beletelt volna egy
emberéletbe, hogy mindent megnézzek ebben a házban, én pedig siettem.
Nem tudtam, hová megyek, azt azonban igen, hogy itt minden látnivaló az enyém lehet.
Végül meghallottam Marius hangját, a Kairóból ismert mély, ritmikus lüktetést. Arrafelé
tartottam.
3