Anne Rice Lestat a vámpír - Első

Az elején, mikor először jártunk Itáliában, alaposabb és vonzóbb isméteket szereztünk az ősi
rítusokról. A római bokor tárt karokkal fogadott Jöjjetek a Sabbathra” – mondták. – „Jertek a
katakombákba, énekeljétek velünk a himnuszokat.”
Igen, tudták, hogy felszámoltuk a párizsi bokrot, és lefőztük Armand-t, a sötét titkok
nagymesterét, de nem haragudtak érte. Ellenkezőleg, Armand-t nem értették, hogy miért mondott
le a hatalmáról? Miért nem hallotta meg a bokor az idők szavát?
Noha itt még mindig olyan aprólékosak és buják voltak a szertartások, hogy a szavam is elállt
tőlük, a vámpírok korántsem tagadták meg a halandó utakat. A legnagyobb nyugalommal adták
ki magukat embernek, ha céljaik ezt diktálták. Ugyanez volt a jellemző a két velencei vámpírra,
és arra a néhányra, akikkel később Firenzében ismerkedtünk meg.
Fekete köpenyben suhantak az operai sokaságban, előkelő házak árnyas folyosóin bálok és
lakomák alatt, néha beültek még a zsúfolt lebujokba vagy ivókba is, és közelből gusztálták a
halandókat. Errefelé még inkább szokásuk volt születési idejük divatja szerint öltözni. Gyakran
csípték ki magukat királyi pompába, és ha úgy tartotta kedvük, roppant hatásossá cicomáztákékszerezték
magukat.
Aludni mégis visszaosontak bűzhödt temetőkbe, vijjogva menekültek az égi hatalom minden
jelére, és vad önfeledtséggel tomboltak kéjes és iszonyú Sabbathjaikon.
Párizs vámpírjai kezdetlegesek, bárdolatlanok és gyerekesek voltak hozzájuk képest, noha
megértettem, hogy Armand és nyája épp a párizsi rafinéria és hívság miatt kerülte oly nagy ívben
a halandók ösvényeit.
Ahogy elvilágiasodott a francia főváros, úgy ragaszkodtak a vámpírok egyre jobban a régi
mágiához. Az itáliai pokolfajzatok mélységesen vallásos emberek között éltek, akiknek életét
átitatták a római katolikus szertartások: ezek a férfiak és asszonyok ugyanúgy félték a gonoszt,
mint a katolikus egyházat. A démonok régi útjai nem nagyon tértek el az olasz nép régi útjaitól,
így az itáliai vámpírok otthonosan mozogtak mindkét világban. Hogy hittek-e a régi utakban?
Erre a vállukat vonogatták. Nekik fényes mulatság volt a Sabbath. Mi talán nem élveztük
Gabrielle-lel? Miért álltunk be végül mi is a táncba?
– Jöjjetek bármikor, ha kedvetek tartja – hívogattak a római vámpírok Ami meg a párizsi
Vámpír-színház eget verő botrányát illeti, ami világszerte felháborította fajtánkat, jó, majd
elhiszik, ha látták. Hogy vámpírok komédiázzanak egy színpadon, vámpírok pantomimjén és
trükkjein ájuldozzon a halandó közönség – hát ez olyan igazi, elképesztően párizsias ötlet!
Mulattak rajta.
A színházról persze közvetlenebb tudomásom is volt egész idő alatt Még meg sem érkeztem
Szentpétervárra, amikor Roget hosszú levélben számolt be az új trupp „elméncségeiről”:
– Fából faragott, óriás báboknak álcázzák magukat – írta az ügyvéd. –A zsinórpadlásról
leereszkedő arany madzagokat erősítenek bokájukra, csuklójukra, fejük búbjára, ily módon
úgy tetszik, mintha fentről idomítanák tagjaikat a legbájosabb táncokra. Fehér arcukra
szabályos köröket pirosítanak, szemük kerek, mint az üveggomb. El nem tudná képzelni,
mily tökéletességgel játsszák az élettelen tárgyat!
A másik csoda a zenekar. A muzsikusok hasonló módon kifestett, merev arccal mímelik
a zenegépeket, azokat a bábokat, melyek apró hegedűkön hegedülnek vagy apró trombitákat
fújnak, ha kulccsal felhúzzák őket!
Oly igen lenyűgöző e látvány, hogy a hölgyek és urak azon szoktak pörölni a nézőtéren,
bábok-e a színészek, vagy élő emberek. Vannak, kik azt bizonygatják, hogy fából faragták
őket, a szájukból kijövő hangokat pedig hasbeszélők adják.