Anne Rice Lestat a vámpír - Első

kamrákat is, és elégette az éhezőket. Beomlasz-totta a földet, és eltorlaszolta a gyülekezet helyére
vezető járatokat.
A suhanc lassan fölemelte a fejét.
– Ezt te csináltad! – suttogta. – Te tettél tönkre mindnyájunkat. A nő elébe ugrott.
– Segítened kell! – mondta. – Szervezz velünk egy új bokrot. Segíts, hogy élhessünk, ahogy te
élsz. – Türelmetlen pillantást vetett a fiúra.
– És az öregasszony, a nagy királynő? – kérdeztem.
– Ő kezdte – szólt keserűen a suhanc. – Magától vetette magát a lángokba, azt mondta, megy
Magnushoz, és nevetett! Mi aztán megszöktünk, Armand pedig a máglyára vezette a többieket.
Lehorgadt a fejem. Hát elment. És elment vele minden, amit tudott és látott, és nem maradt
utána más, csak az együgyű, a bosszúálló, a romlott gyermek, aki hamisnak hitt mindent, mit a
királynő tudott.
Segítened kell! – unszolt a sötét szemű asszony. – Neki, mint a bokor gazdájának joga van
elpusztítani a gyengéket, az életképteleneket. Nem hagyhatta, hogy szétzülljék a bokor – szólalt
meg a másik asszonyvámpír a suhanc mögül. – Ha elveszítették hitüket a Sötét Utakban, a
többiek sorra követték volna el a baklövéseket, felzargatták volna a halandókat. Ám ha te új
bokorba szerveznél bennünket, segítenél tökéletesíteni magunkat az új mód szerint…
– Mi vagyunk a legerősebbek a bokorban – mondta a férfi. – Ha sikerül-e elég hosszú ideig
kicselezni őt, és megélni nélküle, akkor egyszer talán békén hagyna bennünket.
– El fog pusztítani! – motyogta a suhanc. – Sose fog békében hagyni! Lesben fogja várni a
pillanatot, amikor különválunk…
– Ő se legyőzhetetlen! – tiltakozott a magas hím. – Azt se feledd, hogy elveszítette a hitét.
– Neked pedig ott van Magnus tornya, az biztonságos hely… – pislogott föl rám
reményvesztetten a suhanc.
– Nem, azt nem oszthatom meg veletek. Ezt a harcot magatoknak kell megharcolnotok.
– De azért vezethetnél… – vélte a férfi.
– Nektek nincs szükségetek rám. Mit tanultatok a példámból? Mit tanultatok abból, amit
tegnap éjszaka mondtam?
– Többet tanultunk abból, mit később mondtál neki – felelte a sötét szemű asszony. –
Hallottuk, miket mesélsz az új gonoszról; hogy a gonosznak manapság szép emberi álcában kell
járnia a világot.
– Hát vegyétek az álcát! – javasoltam. – Húzzátok le áldozataitok köntösét, zsebeljétek ki
őket, és máris mehettek a halandók közé, mint én teszem. Idővel lesz annyi pénzetek, hogy saját
kis erődöt, titkos szentélyt szerezzetek magatoknak. Attól kezdve nem vagytok koldusok és
kísértetek.
Kétségbe voltak esve, mégis figyelmesen hallgattak.
– De hát a bőrünk, a hangunk… – kezdte a kormosszemű asszony.
– A halandókat bolonddá tudjátok tenni. Nagyon könnyű. Csak egy kis ügyesség kell hozzá.
– De hogyan kezdjük? – kérdezte mogorván a suhanc, mintha ódzkodva adná be a derekát. –
Miféle halandónak játsszuk meg magunkat?
– Válasszatok! Nézzetek körül! Öltözzetek cigányoknak, ha akartok – az nem lenne nehéz –,
vagy még jobb lenne mimeseknek! – pillantottam a fényes körút felé.
– Mimeseknek! – szólt szikrányi izgalommal a fekete szemű.
– Igen, hisztrióknak. Utcai mutatványosoknak. Akrobatáknak. Legyetek akrobaták. Nyilván
láttátok őket. Takarjátok el fehér arcotokat zsíros festékkel, akkor nem fog szemet szúrni
szertelen mozgásotok és fintorgásotok. Nem is választhatnátok álcát, melynek tökéletessége