Dr. Benedek László

általunk formulázott kórjelzést megingassák, az arteriosklerosis ellen szól az
az összklinikai kép is: kétoldali, úgy elosztásban, mint intensitásban
symmetrikus teljes elfajulási reactióval járó izomsorvadások a nyelven, az
arcon, valamint a kézen... az erősen sorvadt homloki lebenyből vett agypunktatumban
a capillarisok semmiféle kóros elváltozást, így az agy arteriosklerosisára
jellemző capillarfibrosist nem mutattak" (97).
Az igazságosztás szándéka nélkül az orvostörténész annyit megállapíthat,
nagy előnyben van, aki a kórképet személyesen látta, viszont az illusztris
szerzőpáros irodalmi tájékozottsága megkövetelte volna a nagy tanszéki előd
idevonatkozó munkáinak idézetét. Akkor talán a „pengeváltásra" sem kerül
sor. Az ügy külön paradoxona, hogy Horányi az első mestere ellenében
kényszerült állásfoglalásra. A magas tudomány szféráiban is előfordulnak
azért ilyen viták. Benedek becsülte Schaffer Károly rendkívüli tudományos
teljesítményét, annak kifejtésére sajnos rövidesen sor került.
Szerzőtársai közül hiányzott még Rakonitz Jenő, ezt is pótolta az Orrkorcsképződmény
és myocloniás torsiós dystonia^ mint combinalódó
heredopathia című dolgozatukkal (42). A myocloniás torsiós dystoniát
filmszerű felvétel-sorozaton mutatták be, az orr deformitását fekete-fehér
fényképen, a gégenyílás jellegzetes elváltozását színes rajz-ábrán. A családfa
felvázolása egyértelműen illusztrálta a három generációs teratogenetikus
örökséget. Jellemzői tehát: az orrváz fejlődési rendellenessége, az orrüreg, az
orrmelléküreg és mastoidalis üregek nagymértékű tágultsága, a gége
infantilis és elmeszesedett volta, a myocloniás torsiós dystoniás mozgások.
Az egyre nagyobb hírű és praxisú professzor az „Orvosképzés" című rangos
lapból sem akart kimaradni. A Konkrét psychotikus tünetek röntgenbesugárzásokra
agytumornál (43) című írása szinte filozofikus hangvételű.
Végső következtetése, hogy mivel rtg- be sugárzásnál a visuális hallucinációk
dominálnak, ezek „az opticai élmények biológiai fölényét, tehát valószínűleg
törzsfejlődésileg ősibb voltát látszanak igazolni". Egyik betegnél a besugárzás
utáni látási élményét érdemes idézni. Apponnyi gróf ül vele szemben egy
széken, felgyűrt nadrágszárral, angolkóros végtagokkal, amint lábait feléje
nyújtja. Más alkalommal az Irgalmas-kórház képét vélte felismerni, körülötte
ijesztő külsejű papok, nyakukba kapaszkodott kispapokkal szaladgáltak. A
besugárzás után a fura látomások megszűntek. Az Orvosképzés több írását
nem őrzi. Az említett cikk máskülönben a Magyar Psychológiai Társaság
1936 április 14-i gyűlésén hangzott el, jó sok késéssel jelent meg, pedig
akkor már a Magyar Psychológiai Szemle társ szerkesztője is volt. A nyomdát
a debreceni Csáthy Ferenc biztosította. Ekkor, vagyis 1938-ban járt először
Magyarországon a világhírű svéd agysebész Olivecrona, az Orvosi
Továbbképzés Nemzetközi Akadémiájának megalakulása alkalmából. Sajnos,
operált betegével, Karinthy Frigyessel már nem találkozhatott. Olivecrona,
mint alelnök: Über die Bedeutung der Augensymptome far die topische
Diagnose der Hirntumoren címmel tartott nagysikerű előadást. Szövege az
„orvosképzésben" is megjelent (89). Ekkor ismerkedett meg a magyar ideggyógyászokkal,
köztük természetesen Benedek László professzorral, akivel a
kapcsolatot az utóbbinak a tragikus haláláig megtartotta. Csak a segítő
levele érkezett önhibáján kívül későn.
33