A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum
A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum
szalonna, majd hónapok múlva ó-szalonna, még később avas szalonna. Volt, aki inkább az új szalonnát szerette, mások az ó-szalonnát, egyesek az avas szalonnát részesítették előnyben. A fél szalonna részei: toka szalonna, háta, oldal- és hasa szalonna. Van, aki a zsírosabb toka.-, háta szalonnát szerette, mások a vékony, húsos hasa szalonnát kedvelték. A füstölt, pácolt, paprikázott szalonna vidékünkön csak a XX. században kezdett elterjedni. 5 6 Addig inkább csak a hentes mesterek készítettek ilyet és a vásárokon üzletekben árulták. Valószínűleg ők terjesztették el a paprikázott kövesztett, vagy obárolt tokaszalonnát is a XX. században. De ezek a különlegesebb készítmények a fehér sós szalonnát az 1960-as évekig nem tudták kiszorítani. Mindenki arra törekedett, hogy egész évre elegendő szalonnával rendelkezzék. 1950 előtt a cselédbérek, pásztorbérek elengedhetetlen tétele volt a szalonna. Az évi szükséglet változó. Ecsedi István szerint napszámos ember évente 36-40 kg szalonnát evett meg. Gazdák, beleszámítva a zsírozó céljára valót is, fejenként 50-60 kg szalonnát felhasználtak. Ezért nem ritka volt az a gazdacsalád, ahol évente 8-10 sertést is megöltek. Tájilag Debrecen és környéke vezetett, míg a nyíri katolikus falvakban kevesebb szalonnát fogyasztottak. A Hajdúságban némely háznál mázsaszámra felhalmozódott a szalonna. Előfordult, hogy a szalonnabőr alá kukac költözött. Ezt sok helyen megették, sőt egészségesnek tartották. Az avas szalonnát egyesek a tüdőbaj orvosságának tartották. A szalonnasütésnek kétféle módja van: serpenyőben (lábasban), vagy nyárson. Előbbi esetben a vékony szeletekre vágott szalonnát kb. centiméterenként bevagdalták, s lassú tűzön megpirították. így nemcsak a szalonnát, hanem a kiolvadt zsírt is étel alapanyagként lehetett felhasználni. A nyárson sütésnek azonban kialakult hagyományai voltak. Sokan a szalonnasütést valóságos művészetnek tekintik. Már a nyárs, vagy sütő meghegyezése elárulta, hogy tulajdonosa mennyire mestere a szalonnasütésnek. A frissen vágott vessző vastagabbik végét lapos háromszögletűre hegyezték, hogy a ráhúzott szalonna ne forduljon meg rajta. A Sárrét vidékén nádszálból is készítettek nyársat. A szalonna felhúzása, bevagdalása szintén hagyományos módon, de sok egyéni variációval történhetett. Némelyek a nyársat túl dugták a szalonnán, és hegyére kisebb fej vöröshagymát szúrtak. Mások a kenyérre aprították a hagymát s a vorró zsírt rácsorgatták. Egyesek a kenyeret előbb megpirították. A kenyeret általában megsózták, sokan meg is paprikázták. A kenyeret bal kézben tartották, miközben a nyársat a jobb kézben úgy forgatták, hogy minél kevesebb zsír csöpögjön bele a tűzbe. Szégyen volt, ha valakinek a szalonnája a tűzben meggyulladt, vagy feketére égett. Még inkább, ha a sütő elégett és a szalonna a tűzbe esett. 158 Amikor a piruló szalonnában elég zsír gyűlt össze, a kenyérre csorgatták, s azt azonnal elkezdték enni. Tüzelőként bármilyen éghető anyagot felhasználtak, de legtöbbre a fát tartották, mert a parázson lehetett legszebben megsütni a szalonnát. Mikor a szalonna pirosra sült, sokan hideg vízbe mártották, majd kenyérrel megették. Még a bőrét se illett eldobni. Szegényemberek néha csak a zsíroskenyeret ették meg, a szalonnát hazavitték a családjuknak. Álmosdon jegyezték fel, hogy ha
már fogytán volt a szalonna, sokan a kenyeret megpirították, s a még forró pirítóst a nyers szalonnával bedörzsölték. így egy sütetnyi szalonnával egy hétig is eléltek. 159 Zsír és tepertő. Megyénkben legfontosabb, református falukban szinte egyetlen zsírozó a disznózsír volt. A zsírt rögtön a disznóölés után olvasztották. Ezt Biharban pergelésnek mondták. A zsír legfontosabb alapanyaga a szalonna volt. Amikor a szalonnát megszedték, a zsírnak szánt részeket kisebb darabokra vágták, a vastagabbnak a bőrét is lefejtették, majd enyhén megsózták és dézsába hányták. (A hentesek egyáltalán nem sózták, mert így a zsír kevésbé avasodott, de a parasztok jobban szerették a sós tepertőt, sós zsírt.) Néhány óra múlva lehetett a szalonna darabokat üstre hányni, s kezdődhetett a pergelés. Régebben vas üstben, újabban zománcozott pléh üstben pergeltek. Alá kevés vizet öntöttek, majd lassú tűzön kezdték olvasztani. Amikor a tepertő szép pirosra sült, a nagyja tepertőt, az ún. porcot villával, az apraját szűrő kanállal szedték ki. Azután a zsírt zsíros bodonba merték. Az alján maradt morzsalékot külön edénybe gyűjtötték, ebből majd tepertős pogácsát sütöttek. A bodon zsírt és a tepertőt a szalonnás kamarában tárolták felhasználásig. Háj. A zsírkészítés másik alapanyaga a háj, melyet a sertés hasi részéből egy darabban vettek ki. Régebben a hájat külön felfüstölték és étel zsírozóul használták. 160 A XX. században a háj legnagyobb részét a szalonnával együtt kisütötték, kisebb részéből hájastésztát sütöttek. Komádiban, Fülöpön és Bárándon még emlékeztek arra, hogy a füstölt hájat levesbe főzték. 161 A szegények néha a hájat egy madzagon a fazék fölé csüngették, s amikor főtt a víz, rövid ideig a hájat belelógatták. Ha a víz felszínén kis zsírfoltok jelentek meg, a hájat kiemelték. A megavasodott hájjal régen a szekér fatengelyét kenték. Egyesek a sebre téve gyógyszernek tekintették. Fodorháj, receháj. Legtöbb helyen zsírt olvasztottak a belekről leszedett fodorháj egy részéből is. De ennek a zsírja kellemetlen szagú, ezért nem együtt sütötték a szalonnával, hanem külön. A fodorháj-zsírt pogácsába tették. Egyes módosabb gazdák a Hajdúságban nem is sütötték ki, hanem szappant főztek belőle. A belekről leszedett aprób hájdarabkákat bélkövérnek (Kismarja), cseplesznek (Konyár), recehájnak (Biharnagybajom) nevezték. Ezt megfőzve a hurkába tették. Liba-, rucazsír. A liba, ruca kisütött hajából nyert zsírt finomabbnak tartották, mint a disznózsírt, ezért külön kezelték. Kenyérre kenték, vagy finomabb tésztákba tették. Ritkán sütöttek tyúkzsírt. Rendszerint ősszel, amikor a tyúkok már nem nagyon tojtak, s a hulladék magvakon „hájat eresztettek". A tyúkzsírt nem tartották értékes anyagnak, ezért inkább csak főzött ételek ízesítésére használták. Sült zsírok. Sült zsírnak nevezték a sütés során nyert másodlagos zsírokat, mint pl. a szalonnasütéskor, pecsenyesütéskor a lábas alján maradt kissé égett zsírt. Ilyen többek közt a kolbászzsír, vagy a zsírban sült tészták alatt megmaradt zsír. Mindenik sajátos ízű, sajátos karakterű zsírféle, hiszen bennük már ott van a húsokat ízesítő fűszerek aromája is. Nem is keverték össze, hanem külön-külön kis csuprokban, edényekben tárolták őket, s jellegüknek megfelelően használták zsíroskenyérhez, vagy sült tésztákba. A zsír megyénkben nemcsak fontos étel alapanyag, hanem kenyérre, pirított kenyérre kenve önmagában is fontos tápanyag. Úgy tűnik, legnagyobb zsírfogyasztók a
- Page 1: VARGA GYULA A NÉPI TÁPLÁLKOZÁS
- Page 4 and 5: A kötet lektora: BŐDI ERZSÉBET
- Page 6 and 7: Debrecen, a hozzá tartozó pusztá
- Page 8 and 9: A táplálkozási rétegek elhatár
- Page 11 and 12: A NÉPI TÁPLÁLKOZÁS NÖVÉNYI ER
- Page 13 and 14: a pirított zsíros kenyeret dörzs
- Page 15 and 16: Gyümölcsfélék A népi táplálk
- Page 17 and 18: tottak. Itt az olajat világításr
- Page 19 and 20: Bubolyicska (Chaerophylum bulbosum)
- Page 21: Tárkony. Házilag is termeszthető
- Page 25 and 26: ÁLLATI EREDETŰ ALAPANYAGOK Az ál
- Page 27 and 28: Az állatok leöléséből nyert al
- Page 29 and 30: TŰZHELYEK, TÜZELŐANYAGOK, A SÜT
- Page 31 and 32: en tatyiga, kantaszekér, kuruglya
- Page 33: és az ugorkagyalu, a tésztareszel
- Page 36 and 37: Sajtolás Az olajtartalmú magokbó
- Page 38 and 39: Káposztasavanyítás Lényege, hog
- Page 40 and 41: nap után üvegbe rakták, cukrozot
- Page 42 and 43: előtt, tehát az este letett tejr
- Page 44 and 45: nyomkodták, amíg a savó jól ki
- Page 48 and 49: debreceni cívisek voltak, azután
- Page 50 and 51: fehér hurkának. Mindkét hurkafaj
- Page 52 and 53: semyöje, hátulsó része a fara,
- Page 54 and 55: Módos gazdasszonyok nem egyszer az
- Page 56 and 57: n) Felvert galuska, kavart galuska,
- Page 58 and 59: csoportok, melyeken belül minősé
- Page 60 and 61: a levet lehetett használni ciberé
- Page 62 and 63: pergelt tísztaleves, azonkívül a
- Page 64 and 65: Itt tarhonyát is főzhettek, neve:
- Page 66 and 67: tek a krumplilevesbe Álmosdon. Itt
- Page 68 and 69: szántak a levesbe, ezt természete
- Page 70 and 71: Hurkaleves Több változatban ismer
- Page 72 and 73: ték korhelylevesnek . A savanyúk
- Page 74 and 75: tással berántották. (A fövő l
- Page 76 and 77: GYÜMÖLCSLEVESEK A gyümölcsleves
- Page 78 and 79: csak karikára szeletelt ecetes ubo
- Page 80 and 81: Csontleves Ezt a levest régen nem
- Page 82 and 83: Egyéb, különleges levesek Borlev
- Page 84 and 85: Kismarjában a legtekintélyesebb m
- Page 86 and 87: Néhány helyen rántást is tettek
- Page 88 and 89: Ecsedi István szerint versben bizt
- Page 90 and 91: hogy a kását keverték tésztáva
- Page 92 and 93: Megfelelője a búzadarából kész
- Page 94 and 95: ors, paprika hozzáadásával, kev
már fogytán volt a szalonna, sokan a kenyeret megpirították, s a még forró pirítóst<br />
a nyers szalonnával bedörzsölték. így egy sütetnyi szalonnával egy hétig is eléltek. 159<br />
Zsír és tepertő. Megyénkben legfontosabb, református falukban szinte egyetlen<br />
zsírozó a disznózsír volt. A zsírt rögtön a disznóölés után olvasztották. Ezt <strong>Bihar</strong>ban<br />
pergelésnek mondták. A zsír legfontosabb alapanyaga a szalonna volt. Amikor a szalonnát<br />
megszedték, a zsírnak szánt részeket kisebb darabokra vágták, a vastagabbnak<br />
a bőrét is lefejtették, majd enyhén megsózták és dézsába hányták. (A hentesek<br />
egyáltalán nem sózták, mert így a zsír kevésbé avasodott, de a parasztok jobban szerették<br />
a sós tepertőt, sós zsírt.) Néhány óra múlva lehetett a szalonna darabokat üstre<br />
hányni, s kezdődhetett a pergelés. Régebben vas üstben, újabban zománcozott<br />
pléh üstben pergeltek. Alá kevés vizet öntöttek, majd lassú tűzön kezdték olvasztani.<br />
Amikor a tepertő szép pirosra sült, a nagyja tepertőt, az ún. porcot villával, az apraját<br />
szűrő kanállal szedték ki. Azután a zsírt zsíros bodonba merték. Az alján maradt<br />
morzsalékot külön edénybe gyűjtötték, ebből majd tepertős pogácsát sütöttek.<br />
A bodon zsírt és a tepertőt a szalonnás kamarában tárolták felhasználásig.<br />
Háj. A zsírkészítés másik alapanyaga a háj, melyet a sertés hasi részéből egy<br />
darabban vettek ki. Régebben a hájat külön felfüstölték és étel zsírozóul használták.<br />
160<br />
A <strong>XX</strong>. században a háj legnagyobb részét a szalonnával együtt kisütötték, kisebb<br />
részéből hájastésztát sütöttek. Komádiban, Fülöpön és Bárándon még<br />
emlékeztek arra, hogy a füstölt hájat levesbe főzték. 161<br />
A szegények néha a hájat<br />
egy madzagon a fazék fölé csüngették, s amikor főtt a víz, rövid ideig a hájat belelógatták.<br />
Ha a víz felszínén kis zsírfoltok jelentek meg, a hájat kiemelték. A megavasodott<br />
hájjal régen a szekér fatengelyét kenték. Egyesek a sebre téve gyógyszernek<br />
tekintették.<br />
Fodorháj, receháj. Legtöbb helyen zsírt olvasztottak a belekről leszedett fodorháj<br />
egy részéből is. De ennek a zsírja kellemetlen szagú, ezért nem együtt sütötték<br />
a szalonnával, hanem külön. A fodorháj-zsírt pogácsába tették. Egyes módosabb gazdák<br />
a Hajdúságban nem is sütötték ki, hanem szappant főztek belőle. A belekről leszedett<br />
aprób hájdarabkákat bélkövérnek (Kismarja), cseplesznek (Konyár),<br />
recehájnak (<strong>Bihar</strong>nagybajom) nevezték. Ezt megfőzve a hurkába tették.<br />
Liba-, rucazsír. A liba, ruca kisütött hajából nyert zsírt finomabbnak tartották,<br />
mint a disznózsírt, ezért külön kezelték. Kenyérre kenték, vagy finomabb tésztákba<br />
tették. Ritkán sütöttek tyúkzsírt. Rendszerint ősszel, amikor a tyúkok már nem nagyon<br />
tojtak, s a hulladék magvakon „hájat eresztettek". A tyúkzsírt nem tartották<br />
értékes anyagnak, ezért inkább csak főzött ételek ízesítésére használták.<br />
Sült zsírok. Sült zsírnak nevezték a sütés során nyert másodlagos zsírokat, mint<br />
pl. a szalonnasütéskor, pecsenyesütéskor a lábas alján maradt kissé égett zsírt. Ilyen<br />
többek közt a kolbászzsír, vagy a zsírban sült tészták alatt megmaradt zsír. Mindenik<br />
sajátos ízű, sajátos karakterű zsírféle, hiszen bennük már ott van a húsokat ízesítő<br />
fűszerek aromája is. Nem is keverték össze, hanem külön-külön kis csuprokban, edényekben<br />
tárolták őket, s jellegüknek megfelelően használták zsíroskenyérhez, vagy<br />
sült tésztákba.<br />
A zsír megyénkben nemcsak fontos étel alapanyag, hanem kenyérre, pirított kenyérre<br />
kenve önmagában is fontos tápanyag. Úgy tűnik, legnagyobb zsírfogyasztók a