A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum
A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum
A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
vagy forróvízzel kioldott tejzsír. Ez forrázás után a folyadék tetején gyűlik össze.<br />
Hűvös helyen megfagy s így kanállal könnyen leszedhető. Ezzel a sárga színű zsírral<br />
aztán puliszkát főznek, s ezt is bálmosnak nevezik. Maga a bálmos azonban nem a<br />
kész étel, hanem a puszta tejzsír, amelyet többféle étel készítéséhez felhasználhatnak.<br />
152<br />
Juhtúró. A juh túró a juhsajtból, a gomolyából készül úgy, hogy az érett gomolyát<br />
megmosták, meghámozták s kézzel összegyúrták. Gyúrás közben bőségesen megsózták.<br />
Debrecenben kevés tejfelt és kapormagot is gyúrtak bele. Két-három nap<br />
múlva fogyasztható volt. Legtöbbször azonban a túrót kis fa dézsába préselték (juhtúrós<br />
dézsa), s így hónapokig eltartható volt. Ezt keserű túrónak, erős túrónak nevezték,<br />
mert a hordóban a túró erjedésen ment át. A nyár végén eltett túró tavaszig is<br />
elállt, ha közben két-három alkalomal átgyúrták. Ha ezt nem tették, akkor tavaszra<br />
kukac keletkezett a túróban. Ettől ugyan még meg lehetett enni, de legtöbben undorodtak<br />
tőle.<br />
Aki kevesebb túrót tett el, az kisebb fa bodonba, cserépfazékba, befőttes üvegbe<br />
nyomkodta be, s így érlelte, míg a túró szép sárga lett. A juhtúrót vidékünkön magában<br />
ritkán ették, inkább a szegényebb emberek. A gazdák főleg főtt tésztára tették,<br />
ízesítőnek. Katolikus falvakban fontos böjti eledel volt.<br />
153<br />
Dumika. Csak egyetlen forrásból ismerjük, Hajdúszovátról. 1 liter sós vizet<br />
felforraltak, ebben két maréknyi erős juhtúrót elmorzsoltak és kockára vágott kenyeret<br />
tettek bele. Ez a dumika. Egyesek gyógyszernek is tartották. A <strong>XX</strong>. században<br />
már nem csinálták. 154<br />
A sertésfeldolgozás alapkészítményei<br />
Szalonna. A mezőn dolgozó parasztember legfontosabb tápláléka vidékünkön a<br />
szalonna volt. Legtöbbször nyersen, vagy sütve ették, de a pusztán élő pásztorok, tanyasi<br />
parasztok ételeinek is nélkülözhetetlen alapanyaga.<br />
Tájunkon régebben kizárólagosan fehér szalonnát csináltak. A hátán bontott<br />
disznó szalonnáját általában kettőbe vágták szét, bár Debrecenben állítólag egészben<br />
is hagytak szalonnát. 155<br />
Bontás után a szalonnát „megszedték", vagyis széleit szépen<br />
lekerekítették, ha nagyon vastag volt, akkor a vastagából lenyestek. Mindig a szalonna<br />
és a zsír szükséglete szabta meg, hogy nagyobb, vagy kisebb fél szalonnát hagytak.<br />
A szalonna megszedése így mindig a gazda dolga volt.<br />
A megszedett szalonnát besózták, azaz kb. ujjnyi vastagon sóba takarták. Ebben<br />
állt kb. egy hónapig. Eddigre jól átjárta a só. Ekkor egyik végén kis kerek lyukat<br />
vágtak, ezen áthúztak egy kötéldarabot, melyet egy fa pöcökkel rögzítettek, s a fél<br />
szalonnát segítségével a szalonnás kamarában a mestergerendához, falba vert szögre,<br />
vagy erre a célra rendeltetett ösztörü-re felakasztották. A szalonna neve ekkor új