A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum
A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum
A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
körben ismert lehetett. Kisbán Eszter szerint „Ma megengedhető az a feltevés,<br />
hogy a tarhó a magyarságnak a Kárpát medencébe való letelepedését megelőző időben,<br />
eredetét a török állattartó népek tejfeldolgozási rendszerében lehet keresni".<br />
Megismerése az V-VIII. századra tehető. 3 9 Ez valószínűleg a pogácsatúróra is vonatkozik.<br />
Tehéntejből sajtot tudomásom szerint megyénkben nem készítettek. 140<br />
Juhtejből előállított alapkészítmények<br />
A juhtejet csak feldolgozott formájában hasznosították. A feldolgozás pedig<br />
csakis az oltós-altatásos módszerrel történt. 141<br />
Gomolya. A juhtej legfontosabb feldolgozott terméke a juhsajt, melyet mai megyénk<br />
területén mindenütt gomolya néven ismernek.<br />
A gomolyakészítés első fázisa a tej beoltása. Az 1930-as évek óta gyógyszertárakban<br />
árultak mesterséges oltószert. Addig mindenki maga készítette az ótót. Készítését<br />
először Ecsedi István írta le. 142<br />
Két fő formája ismert, a száraz-, és a<br />
kanalas ótó. A száraz ótó többnyire borjú, vagy szopósbárány gyomrából készült.<br />
Levágás előtt a kis jószágot megszoptatták, aztán a megalvadt tejjel tele gyomrát<br />
rögtön kivették, megsózták, megszárították, s kis vászondarabba kötve száraz helyen<br />
felakasztották. Másik variáció szerint a tejjel teli gyomrot mosás, tisztítás után<br />
nyolc napig ecetben áztatták, majd korpába gyúrták és azután szárították meg.<br />
Hajdúszováton disznógyomorból is csináltak ótót. Disznóöléskor a gyomrot lesózták,<br />
kis ecetet tettek rá, majd átszúrták egy náddal, s így belekötötték a sertés<br />
vízhólyagjába úgy, hogy a nádon át levegőzhessen. Ezután száraz helyen felakasztották<br />
száradni.<br />
Általában elterjedtebb volt a kanalas ótó. Ez többnyire a disznógyomorból készült.<br />
A forró vízben tisztított, megkapart gyomrot besózták, s ráncba szedve megszárították.<br />
Egy-két nap múlva vékony szeletekre vágva üvegbe rakták, s borssal,<br />
paprikával, babérlevéllel, szegfűszeggel fűszerezték, majd az üveget feltöltötték forralt<br />
tehén savóval (ami a túró készítésekor visszamaradt). Ezt kitették a napra, vagy<br />
a meleg kemence mellé a sutba, s ott néhány nap múlva szép pirosas-sárgás színűre<br />
ért. Ennek az is előnye, hogy ha a savó elfogy, az üveg alján maradó ágy többször<br />
is újratölthető friss savóval, s így akár évekig is használható.<br />
Az ótás abból állt, hogy a frissen fejt, vagy langyosra felmelegített tejbe egy<br />
zacskóban belelógatták a száraz ótót, vagy egy-két kanálnyit beletettek a kanalas<br />
ótóból. Ezután 5-10 perc múlva a tej megaludt. Ekkor hosszú kavarófával, vagy<br />
hosszú nyelű kanállal a megalvadt tejet feltörték borsószemnyi nagyságú darabokra.<br />
Ezután az egész masszát ritka szövésű vászonkendőbe, sajtruhába merték, hogy a savója<br />
kiszűrődjön. Egy-egy kendőbe 1-5 kg-nyi alvadt tejet tettek. Majd a kendő sarkait<br />
összefogták, s az erre a célra készített sajtnyomó asztalon addig gyúrták,