A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum

en tatyiga, kantaszekér, kuruglya stb. A kenyér berakására szolgált a sütőlapát,
s még néhány kisegítő tárgy.
A nyitott tűzhely tartozékai a tüzpiszkáló vagy vaskó, a parázs kivételre szolgáló
csípővas, a már említett vasmacska vagy tüzikutya, a vasháromláb és a serpenyő.
Régen igen fontosak voltak a különböző nagyságú fa- és vas nyársak, a kétágú
perzselő villák.
Nem mutatnak táji jellegzetességeket a kenyérsütés tárgyai sem, a nagyméretű
dagasztóteknö, a kovászkeverő, kovász/a, a kis kapa, vagy görbekés formájú tészta -
kaparó vagy teknőkaparó, a különböző sziták, rosták. Régen, mikor még vízimalmokban,
szárazmalmokban őröltek, többféle szitát használtak. A legdurvább
drótszövetből készült a vas rosta, az egészen vékony rézdrótból a drótszita, a lószőrből
a szőrszita, s finom selyemszálakból a fátyolszita . A szitát és a rostát mértékegységként
is használták, pl. ezzel mérték a gyalult káposztát. Egyesek babonás
jóslásra is felhasználták. 87
A kenyérsütés tartozékai a szakajtókosarak, melyek készülhettek gyékényből,
szalmából, sás, vagy vessző kötéssel. Típusai tájegységenként némileg meghatározhatók.
88
Általánosan ismertek az alacsony szélű, 80-120 cm átmérőjű, gyékényből
vagy vesszőből kötött kovászszárítók, komlószárítók, melyekben a kemence tetején a
kovászt, illetve a komlóskorpát szárították. Kenyérsütéskor használták a kisméretű
fa merőedényt, a kártust, használtak különböző abroszokat, szakajtókendőket, tarisznyákat
a morzsóka eltartásához, s a teknő fölé helyezhető kovászfákat.
A különböző tésztafélék elkészítéséhez szükség volt különböző méretű fa gyúró -
teknőkre, kisebb kavaró teknőkre, nyújtódeszkára, nyújtó fára. A lisztet általában
lisztes zsákokban a kamarában tartották, de a napi használatra néhány kilót a konyhában
a fa lisztesbodonban tartottak. A Hajdúságban a fa bodon helyett sok helyen
cserép bodonokban tartották a lisztet. Szükség volt fa lisztmerő kanálra. A különböző
fából, cserépből készült konyhai edények sokasága nemcsak a konyhát töltötte
meg, hanem ezek egy része a kamarába vagy a padlásra szorult. A XIX. században
még sok helyen ettek fatányérból. Igen sokféle kádra, dézsára volt szükség, melyeket
8 9
vidékünkre rendszerint Erdélyből jövő vándorárusok hoztak. Közöttük is nél­
külözhetetlen az ún. káposztáshordó, melyet korábban kővel nyomtattak le, később
csavarral szorították. 90
Jellegzetes vizes edény a csobolyó, ez a 10-20 literes dongás
lapos faedény. Legtöbb azonban a cserépedény. Egy Kismarján, 1806-ban készült vagyonleltár
szerint id. Bábolnai Mihály portáján a következő cserépedényeket találták:
91
fazekak: 73 db, lábasok: 18 db, tálak, tányérok: 85 db, csészék, szilkék: 27 db,
födök: 33 db, korsók, kanták: 6 db, szűrők: 2 db, pergelő serpenyő: 1 db.
Valószínű, hogy csak a nagyobb gazdák rendelkeztek ilyen sok cseréptárggyal, 92
de talán az is bizonyos, hogy ezeknek egyszerre csak kisebb része volt használatban.
Bár a fenti leltárat még ki kell egészíteni néhány általánosan használt cseréptárggyal.
Ilyenek a lapos palacsintasütök, a félgömb alakú bemélyedésekkel készült tarkedli -
sütők, a kerek kuglófsütök, a hosszúkás kacsasütök. A XIX. század elejétől bukkannak
fel a kis pálinkás bütykösök, a különböző cserép füszertartók. Mindezeket a