A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum
A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum
A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
azonban a szakirodalom nem egységes. Ecsedi István pl. meg sem említi a „tiszántúli<br />
magyar ember" halfogyasztását, ugyanakkor más leírások pedig a halak mérhetetlen<br />
bőségéről szólnak. Kétségtelen, hogy a halételeket illetően elég szegényes<br />
adatokkal rendelkezünk. Az ismertebb halételekről rendszerint kiderül, hogy azok<br />
csak a legújabb időben váltak ismertté a nép között. A parasztemberek általában<br />
nem nagyon szeretik a halat, vagy legalábbis nem szeretnek bajlódni a szálkájával,<br />
így könnyen valószínűsíthető, hogy a halfogyasztást ületően Ecsedi Istvánnak van<br />
igaza.<br />
Még nehezebb a csík megítélése, hiszen ez a „kígyóféreg" a múlt századi lecsapolások<br />
után eltűnt vidékünkről, így már a legöregebb emberek is csak hallomásból<br />
emlegetik a csíkot. 3<br />
Osváth Pál szerint a XIX. század derekán még mázsaszámra<br />
fogták, s szinte egész nyáron főzték, ették a csíkot, mások szerint nem valami jóízű<br />
húsa volt. 74<br />
Megyeszer te tudnak róla, hogy serdülő gyerekek tavasszal kiszedték fészkeikből<br />
a kövér varjúfiókákat, ezeket lábaiknál fogva egy rúdra akasztották, a vállukra véve<br />
hazavitték^ s otthon anyjuk megfőzte. 15-20 kisvarjúból kitelt a vasárnapi ebédje a<br />
családnak. Osváth Pál említi, hogy „Némely köszvényes ember orvosság gyanánt<br />
eszik gólyahúst ." 7 6 Arról is tud, hogy egyesek a darunak a húsát is megették. 77<br />
Egyelőre a Hortobágyról és Tiszacsegéről van adatunk rá, hogy „a gyerekek<br />
nyáron a nagy zöld sáskákat nyárson megsütötték, s sáskatojással telt potrohájukat<br />
megették". Állítólag ugyanitt a lepke és a méh mézszerű édes folyadékkal telt potroháját<br />
is megették. 78<br />
Vér. A leölt állatok vérét többféle módon felhasználták. Ecsedi István hallott róla,<br />
hogy egyes henteslegények, bellérek megitták a meleg vért, sőt némelyek a tüdőbaj<br />
gyógyszerének tartották. 79<br />
Legtöbben azonban a nyers vértől undorodtak, s a<br />
vért csak alapanyagnak tekintették. Elsősorban a sertés és a baromfiak vérét hasznosították,<br />
a juh és a szarvasmarha vérét zömmel elfolyatták.<br />
Belszervek. A leölt állatoknak csaknem minden szervét alapanyagként felhasználták.<br />
Igen fontos pl. a sertések hája, szalonnája, minden állat mája, szíve, veséje,<br />
tüdeje, lépe, a fiatal hím állatok heréje, az agyvelő, a gyomor és a belek, a hozzájuk<br />
tartozó fehérmájjal, fodorhájjal, bélkövérrel, recehájjal. Van, aki még a szemeket is<br />
elfogyasztja. A szarvasmarha és a juh faggyúját a húsával együtt megeszik, de külön<br />
nem szerették, bár egyes nyírségi falvakban ismerték a „birkatepertőt", melyet a juh<br />
faggyújából sütöttek.