A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum

mivel a közös étkezéshez szükséges birkahúst és bort abból a pénzből vették meg,
amit a legeltetésre kiadott káposztaföldek bérleti hasznából nyertek. Tudunk a berettyóújfalui
szőlős kertgazdaságok közös evéséről. Hajdúszováton már nem él a közös
evés szokása, de a „Hajdúszováti Kecsegi Kertgazdaság" 1871-ben Debrecenben
szabájyos „céhkorsót" csináltatott, ami valószínűleg az egykori közös evések emlékét
őrzi. Ezeken az összejöveteleken általában mindig birkahúst, birkapaprikást főztek,
s mellé bort ittak.
A társas munkák, „kalákák" emléke megyénkben már régen elhalványodott. A
parasztgazdaságok felbomlásáig szokásban volt azonban a közös búzahordás. Rendszerint
3-4 közeli rokon család fogott össze ilyenkor, s közösen hordták be egymás
gabonáját a közös „szűrűre". Ilyenkor az, akinek a búzáját hordták, vasárnapi ebédet
főzött a résztvevőknek. Az ebéd húsleves, gyümölcs-, vagy savanyú leves, paprikás
csirke, kalács, pálinka és bor volt. Birkatartók természetesen ilyenkor is birkát
vágtak.
A gőz cséplőgépek elterjedése óta ünnepnapnak számított a cséplés is. Ilyenkor
az volt a szokás, hogy a gépésznek és az úgynevezett „vállalkozó"-nak (aki a cséplés
egész munkamenetét irányította, a kicsépelt gabonát megmérte) a csépeltető gazda
adott ebédet. Úgy illett, hogy ilyenkor ki-ki a legjobb ebédösszeállítást adja. Tehát
itt is elmaradhatatlan volt a húsleves, esetleg hússal főtt savanyú leves, valamilyen
sült hús (paprikás csirke, rántott csirke, Hajdúnánáson sült kakas), savanyúság, tésztaféle.
Természetesen csépléskor a gazda nem takarékoskodhatott a pálinkával, az
ebédhez pedig bor is járt. Pálinkával a cséplőmunkásokat is el kellett látni. Aki ezt
elmulasztotta, az rendszerint a cséplési szemveszteséggel fizette meg az árát. Az ebédet
ételhordóval vitték ki a géphez, illetve ha a tanyában folyt a cséplés, akkor valamilyen
árnyékos helyen asztalt terítettek.
1944 előtt aratóünnepeket nálunk csak az uradalmakban rendeztek. Nagy aratóünnepekről
tudunk az egri, váradi káptalan uradalmaiban. Rendszeresen tartottak
aratóünnepet a bihari Beöthy-féle uradalmakban, és több más uradalomban is. Az
aratóünnepek lényege mindenütt az volt, hogy az aratást vezető bandagazda jelentette
az uradalom tiszttartójának, hogy az aratást befejezték, átadták az eddigre megkötött
aratókoszorút, majd az uradalom nagy vacsorával, s hajnalig tartó
mulatsággal megvendégelte az aratókat. A vacsora ilyenkor nagy tömeg hús, pörkölt,
paprikás, kásás, gulyásos, amit szabadban vasfazekakban főztek. Volt, ahol töltött
káposztát is készítettek, más helyen főtt tésztát. A lényeg az volt, hogy ilyenkor mindenki
korlátlan mennyiségben ehetett, ihatott. (Rendszerint hordó bort ütöttek csapra,
amelyből minden résztvevő maga ereszthetett, amennyire szüksége volt. 394 )
Az egykori nagy házépítő kalákákból vidékünkön a XX. századra már csak a közös
vályog-, téglahordás maradt meg. Rendszerint vasárnap a kora reggeli órákra
szervezték ezt a munkát, melyen rokonok, ismerősök, szomszédok igával, vagy gyalogszerrel
vettek részt. Itt mindenekelőtt pálinkával kínálták az érkezőket, majd 7-8
óra körül kenyeret, szalonnát reggeliztek. 10 óra körül már be is fejezték a munkát,
hogy aki akar, templomba elmehessen.
Megyénkben legnagyobb, evéssel is kapcsolódó társas munka a szüret volt, mely
az 1950-es évekig minden szőlőskertben elevenen élt. A szüretre hívogatták a részt-