A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum

dányban, Hajdúszoboszlón, Sárándon birkapaprikást, néhol még csigalevest is főztek,
tyúkhússal.
Az emberi életkor végén, a temetéskor megyénk egész területén halotti tort tartottak.
Már előbb is, a sírásókat szalonnával, borral, vagy pálinkával látták el. Hasonlóan
a halottas háznál kosztolt a fejfafaragó mindaddig, míg a fejfa el nem készült.
Magát a tort a temetés után tartották. Tudunk róla, hogy a Bihar megyei Sárréten
és környékén a XVIII. században, de még a XIX. század első felében is egész marhát
megsütöttek, főztek, s hordó bort megittak a toron. 385
Gáborjánban a nők a házban,
a férfiak a juhszínben ültek asztalhoz, ahol birkapaprikást ettek, bort ittak. (Itt néha
még nótázásra is sor került.) Debrecenben régen a torra vargalevest főztek, marhahússal,
főtt árpakásával. Juhtartó helységekben a juhhús, más helyen a baromfiakból
főzött húsleves, gulyásleves volt a jellemző, sült húsokkal. Konyáron a temetés után
közvetlenül a résztvevők, akik visszamentek a halottas házhoz, előbb magában kenyeret
kaptak, s hozzá bort.
A két világháború között kezdtek megszűnni a nagy torok, de az 1960-as évektől
ismét kezd felújulni. Ujabban sok helyen hideg ételekkel terítenek: kolbászt, szalonnát,
főtt sonkát, tésztaféléket szolgálnak fel. Zsákán szokásban volt, hogy a
temetés után három nappal a környéken lakó gyerekeket meghívták a halottas házhoz,
akik itt bab-, vagy krumplilevest és tejbekását, újabban tejbegrízt kapnak.
A gazdasági tevékenységhez kapcsolódó ünnepek
A gazdasági élettel kapcsolatos „rituális" étkezések hagyománya minden bizonnyal
az egykori céhbeli élet lakomáiból merítette a példát. A tiszántúli céhes élet
egyik központja éppen Debrecen volt, így feltételezhető, hogy az itteni céhbeli lakomák
hatással voltak a környéken élő parasztság ünnepi étkezési szokásaira is. A céhbeli
nagy társas lakomákat a XVIII. század második felétől tiltották, de ezek, ha
szerényebb formában is, túlélték a céhrendszert, s még a XX. század elejei iparos
összejöveteleken is éreztették hatásukat.
A céhekben legfontosabb közös étkezés az úgynevezet mesterasztal volt, melyet
a felszabadított legény adott a céhbeli mesterek számára. Az 1760 előtti céhlevelek
rendszerint közlik a mesterasztal kötelező menüjét. Néhányat ezek közül Ecsedi István,
Takács Béla, Varga Gyula idézett munkáiból közlünk: 386
Gyapjúrnűvesek, 1468: A legény első beállására két jó tál étket és egy sültet,
négy pint bort ad a látómestereknek. Remekléskor pedig 8 tál étellel, sülttel, 50 icce
borral vendégelje meg a céhet.
Fésűsök, 1674: mesterasztal „Egy temérdek fazék káposztás hús, két tyúk főve,
egy malac sütve, fehér kenyér, dió, mogyoró." Ugyanők 1713-ban: Tehénhús, velőskonccal
és disznóorjával elegyesen főtt káposzta, felül eleven borssal meghintve.
Laskával, vagy rizskásával főtt kappan, vagy jó öreg tyúk. Malac, vagy lúd, vagy ru-