A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum

előttük van. Ha azonban valaki „nyakig teleette magát", „szartig telerakta a hasát",
azt megszólták, s az ilyen embert nem szívesen hívták azután munkára. De a jobb
gazdák nem szerették a „kákabélű", rosszétkű, beteges embereket sem, mert ezek
nem bírták a munkát. 370
Otthon, az asztalnál való étkezéskor nem tartottak „sziesztát": az evés befejezése
után a férfiak azonnal indultak munkába, a nők pedig mosogattak, rendbe tették
a konyhát.
Az ünnepek táplálkozási rendje
Az ünnep a táplálkozásban is a hétköznapok egyszerű monotóniájából való kiemelkedést
jelentett. A pihenésen, lelki feltöltődésen, bizonyos transzcendens vágyak
kiélésén túl legfőbb funkciója az emberi, elsősorban a családi, rokoni, baráti kapcsolatok
felelevenítése. Ez pedig törvényszerűen együttjárt a táplálkozási rend valamiféle
megváltoztatásával.
Az ünnepi táplálkozásban mindenekelőtt a megszokott ételek gazdagabb, tartalmasabb
elkészítésével találkozunk. Általában bővült az étrend is. Bár a paraszti táplálkozásban
nem találkozunk a régi főúri konyhák 15-20 fogásból álló gazdag
választékával, de a szegényebbek is igyekeztek bővíteni a hétköznapi egy-két fogást
legalábbis tésztákkal, csemegékkel, italokkal. A húsok mellé savanyúságok is jártak.
Egyes fő fogások megkettőződtek. Pl. a levesben főtt húsok mártással új fogást képeztek,
a húsok közé pótfogásként belépett a húsos, töltött káposzta. így az eredeti
két fogásból egyszerűen 4-5 fogás is kifejlődhetett.
Az ünnepi táplálkozás másik jellemzője, hogy bizonyos ünnepekhez mindig
ugyanazok az ételféleségek, néha hagyományos étrendek kapcsolódnak. Egyes ételféleségek
így rituális tartalmat nyernek (pl. a húsvéti pászkakalács és egyéb szentelmények).
Az ünnepi táplálkozás fontos mozzanata, hogy legtöbbször olyan közösségi megnyüvánulás,
melyen nemcsak a teljes család, hanem annál tágabb közösség is részt
vesz. Ebből is következik, hogy itt sokkal nagyobb súly esik a külsőségekre, a hagyományok
pontosabb betartására, még akkor is, ha ez igen nagy megterhelést jelent a
rendező családnak.
Az ünnepi étkezések színtere legtöbbször a szoba, melyet gyakran a szükségletnek
megfelelően erre a célra átrendeznek. Az asztalt ilyenkor gyakran megnagyobbították,
leterítették és valamilyen módon fel is díszítették. Ha olyan nagyszámú
résztvevőre számítottak, akik a házban nem fértek el, akkor igénybe vették a pitart,
a kisszobát, sőt ha kellett, egyéb időszakos építményt is. Csűrös vidéken ilyen volt a
csűr, mivel nálunk ilyen nem volt, szóba jöhetett a juhhodály, vagy pedig ponyvákból,
zöld gallyakból az udvaron külön sátrat építettek, s itt terítettek.