A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX ... - Déri Múzeum

sen pótolta a kemencében sült krumpli, tök. Vacsorára ettek maradék sült tésztákat,
kalácsot, néha magában kenyeret.
A gazdák asztalnál való étkezéséhez rendszerint hozzátartozott valamilyen szeszes
ital. Bortermelő falukban evés közben, vagy utána megittak egy-egy pohár bort.
A hajdúsági és a nyírségi falukban reggel étkezés előtt rendszerint pálinkát ittak.
b) Az úgynevezett „kintlakók" a napot rendszerint családjuktól távol, asszony
nélkül töltötték, így a maguk kosztján éltek. Ilyenek voltak pl. az erdei favágók, a teleltető
pásztorok és az olyan tanyások, akiknek családja nem élt kint a tanyán. Ezek
hétköznapokon hazulról hozott nyersanyagból készítettek maguknak ételt. Emiatt is
étrendjük rendkívül szegényes. Télen naponta rendszerint kétszer ettek, de a két étkezés
minősége között számottevő különbség nem volt. Az alapanyagok, a kenyér,
szalonna, száraztészta, krumpli, só, bors, paprika eleve megszabták a lehetőségeket.
Debrecen környékén pl. tipikus étel reggel a tísztaleves, délben a levestíszta. Már
változatosságot jelentett a kása (tísztáskása, fordított kása), még inkább a tej, amit
kenyérrel főként reggelire ettek azok, akik hozzájuthattak.
Ha nyúltak a napok a kintlakók is háromszor ettek, de az étrendjük így is alig
változott. Jó volt, ha nagyritkán valami húsféléhez hozzájuthattak, amit egy-egy elejtett
nyúl, fácán, vagy a pásztoroknál a megsérült és gyors kényszervágásra szorult
juh, disznó adhatott.
c) Télen is sok volt a „tarisznyás ember", vagyis olyanok, akik több napon át
úton voltak. Ezeknek nem nagyon adódott mód főzésre, tehát többnyire hazulról hozott
„nyers koszton" éltek. Ilyenek a vásárra járó gazdák, hajcsárok, csőszök, kerülők
stb.
A sokat utazók legjobban szerették a bőrtarisznyát, mert ebben a télen nem fagyott
meg az étel, nyáron meg nem olvadt meg. A gazdák inkább a bőr szíjakkal, szironyokkal
díszített szőrtarisznyát kedvelték. Szegényemberek nagyon sokszor
egyszerű vászonzacskóban vitték az élelmet. Ezt a nyíri falukban szütyőnek, Biharban
bakó-nak, libá-nak mondják. Régi lovas emberek ismerték a bőrből készült átalvetőt,
melyet a nyergen vetettek keresztül s kétoldalt benne tartották az eleséges tarisznyákat.
A pásztorok rövidebb időre a szűrük ujjában vitték az élelmet.
Utasember eledele Biharban mindig kenyér, szalonna volt. Debrecenben, s újabban
a gazdák más vidéken is sült húst, kolbászt, még újabban rántott húst tarisznyáznak.
Mellé régebben hagymát, savanyú káposztát, újabban savanyú uborkát és
természetesen fűszereket is bepakolnak. Utasember ritkán indult el egy üveg bor,
vagy zsebben, tarisznyában elhelyezhető pálinkás bütykös nélkül. Lovon, szekerén
utazók magukkal vitték a boros kulacsot is. (Még régebben, a XVIII. században a bort
juhbőrből készült tömlőben vitték magukkal.) 36
A napi kétszeri, vagy háromszori étkezés rendjét az utasember is betartotta.
Ilyenkor, ha tehette félrevonult, s a megszokott mozdulatokkal komótosan evett. Étkezés
közben senkit nem illett megzavarni. 362
Természetesen, üyenkor az étrend a
tarisznyához igazodott, s reggel, délben, este mindig ugyanazt ették.
E típuson belül említhetjük az iskolás gyerekek uzsonnáját. Ez sokszor nem volt
más, mint egy darab üres kenyér, jobb esetben zsíros kenyér. A jobb módú szülők tettek
a kenyér mellé szalonnát, sült húst, vagy kolbászt. Utóbbit a tanítók rendszerint
tiltották, mert fokhagymaszaggal töltötte meg a tantermet. A szegényebb gyerekek