Mentorok könyve - Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és ...

seiben azonban a felsôoktatásról is más kép él, többnyire olyan, amely a felvételit olyan
szûrônek képzeli el, amelyen csak nagy erôfeszítéssel csak keveseknek sikerül átjutni. (Ma
már – ahogy ezt látjuk – nem ez jelenti a legnagyobb problémát. Sokkal inkább azoknak a
költségeknek az elôteremtése, amelyek nélkülözhetetlenek a felsôfokú tanulmányok folytatásához.)
Ugyanakkor az is érzékelhetô, hogy a szülôk között vannak olyanok, akik gyermekük jövôjét
illetôen nem egyetemi/fôiskolai tanulmányok folytatásában gondolkodnak, hanem szakképzésben.
Ezért felértékelôdik az iskoláknak a pályaválasztási és pályaorintációs tevékenysége.
A felelôsség ezen a téren rendkívül nagy. Szemben az elmúlt évtizedekkel, ma már
nemcsak arról szól ez a tevékenység, hogy az iskola megjelölje a „következô iskolafokozat”
egyik vagy másik intézményét. Sokkal inkább egy új, az élethosszig tartó tanulás paradigmájában
kellene az iskolák felelôseinek a tanulási stratégia irányát meghatározni. Manapság
az iskolák zöme még nem készült fel egy ilyen irányú és jellegû tervezési szolgáltatás
biztosítására a tanulók számára.
78
E két céltól messze elmaradva következnek azok a célkitûzések, amelyek a tanulók készségés
képességfejlesztésére irányulnak. A konkrétabb célok közé ékelôdnek azok az általánosabb
elvárások, amelyeket „mindig és mindenhol” megfogalmaznak az iskolákkal szemben
(pl. életre nevelés, alapvetô normák betartatása).
Igénylik a szülôk az alapmûveltség biztosítását és az értékközvetítést is az iskolától, noha
tudjuk, hogy közülük kevesen lennének olyanok, akik ismerik az ezzekkel kapcsolatos alapdokumentumokat.
Kétségtelen, hogy akkor, amikor ôk jártak iskolába, az iskola által közvetített
értékeket és mûveltségi elemeket egyértelmûbben meg lehetett fogalmazni. ( Érdemes
megjegyezni, hogy manapság ezekrôl a kérdésekrôl szakmai körökben is lezáratlan és
szerteágazó vita folyik.)
Ami a harmonikus személyiség kibontakoztatását illeti, jól látszik, hogy ez a tényezô a szülôk
egy része számára háttérbe szorul a versenyelv(ûség) mellett (továbbtanulás, tanulmányi
versenyek). Sokkal inkább cél az, hogy a gyermek sikeres és eredményes legyen, mint sikertelen
és (mondjuk) „jó ember”.
Ugyanakkor figyelemreméltó az, hogy a nemzetközi mérések eredményei nyomán egyre inkább
tudatosul az, amit a hazai oktatás egyik kritikájaként szoktak megfogalmazni, ti. a magyar
iskolák még mindig túlságosan is akadémikus jellegûek, a hangsúlyt az ismeretek átadására
helyezik. Jól látszik, hogy ez a korábban nagyon fontos elvárás ezúttal már csak a
rangsor második felében kapott helyet.
Feltûnô, hogy éppen a megkérdezett célcsoport tagjai nyilatkoznak úgy, hogy a felzárkóztatás
(és esetleg az alapkészségek kialakítása, megerôsítése) kevéssé feladata ennek az iskolatípusnak.
Részint igazuk is lehetne, de a konkrét helyzet (ti. gyermekeik iskolai szereplése)
éppen mást mutat.