Mentorok könyve - Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és ...

60
már korábban rendelkezésükre állt, továbbra is igénybe vették /vehették, tehát a mentorpedagógus
támogatása ezeket nem „váltotta ki”. Ez optimális esetben azt jelenti, hogy a tanuló körül
a „háló” erôsödött, a kérdés nyilván az, hogy az egyes szereplôk között a tanulói támogatás
érdekében milyen jellegû kooperáció jött létre.
Az alábbi ábrán azt láthatjuk, hogy a megkérdezett tanulók esetében továbbra is rendkívül magas
arányban jelölték meg az osztályfônököt, mint olyan személyt, akihez különféle jellegû kérdések
kapcsán támogatásért lehet fordulni. Ez azt jelenti, hogy a tanulók ügyes-bajos dolgainak
az intézésében továbbra is kulcsszerepe van az osztályfônöknek, s ez a pozíció különösen
akkor válhat rendkívül erôssé, ha az osztályfônök (s erre nem egy példát láttunk) egyúttal a tanuló
mentorává is vált.
A másik kulcsszereplô a szülô. Ez azért fontos, mert korábban több olyan jelzés érkezett a pedagógusok
részérôl, hogy a (mentorált) tanulók családi háttere az, ami az iskolai elôrehaladás
legnagyobb akadályát képezi. Lehet, hogy ez több esetben így van, de a tanulók nagyobb része
(akár e tény ellenére is) problémái megoldásában megkerülhetetlennek gondolja szüleit, és
a válaszok alapján nagy biztonsággal lehet állítani, hogy a tények közlése mellett a megoldás
keresésében is támaszkodnak a szülôre, családra.
E két pillér között kap szerepet a mentor (kivétel természetesen, mint láttuk, az, ha ô egyúttal
osztályfônök is), akinek a szerepét leginkább az egyensúlyozás vagy az ûrbetöltés jelentheti. Az
elsô esetben a család és az iskola, a tanuló és a pedagógusok, esetleg a tanulói és szülei közötti
kooperáció kialakítása, esetleg elmélyítése válik /válhat legfontosabb feladatává, amelynek
a célját nemcsak a tanuló iskolai elômenetelének, hanem az ehhez szükséges harmonikus tanulási
környezetnek a biztosítása is jelentheti.
Számos korábbi kutatás igazolta már a kortárs csoportok fontosságát. Nem véletlen tehát, hogy
a tanulók többsége barátait úgy jelölte, mint olyan személyeket, akikhez problémái esetén bizalommal
fordulhat. (Számukra ez az egyik legfontosabb eleme a barátságnak, vagy másképpen:
akikhez nem lehet odafordulni, azokat nem tekintik barátoknak, csupáncsak osztálytársaknak.
Középiskolásokról lévén szó, sok esetben a baráti kör csak részben kötôdik az adott intézményhez,
sok esetben azon kívül helyezkedik el. (Errôl még külön szólunk.)
Ezzel szemben feltûnô, hogy a tanulók sokkal ritkábban fordul(hat)nak azokhoz a szakemberekhez
az iskolában, akik a pedagógiai munkát segítik. Ez részben összefügghet azzal, hogy nincs,
vagy csak ritkán tartózkodik az adott személy az intézményben (pl. az iskolapszichológusok),
de oka lehet az is, hogy ezekkel a személyekkel nem alakul, nem alakulhat ki sem személyesebb,
sem tartósabb kapcsolat, mert ezeket a szakembereket a munkájuk nem egy-egy osztályhoz,
hanem speciális, akár az egész iskolára kiterjedô feladategyütteshez köti. A tanulók többsége
osztálykeretekben gondolkodik, mert maga az oktatás is elsôsorban erre épül fel. (Mindenképpen
más lesz a helyzet azokban az esetekben, ha a tanórai és osztálykeretek felbontása
nagyobb mértékben fogja jellemezni a pedagógusok tevékenységét. Az újabb módszerek, pl.
a projektek alkalmazása a tanulók számára számos olyan szakember és iskolatárs „mélyebb”
megismerését is lehetôvé teszi, amire most nincs reális lehetôség.)
A sorból mindenképpen „kilóg” a diákönkormányzatok mûködéséért felelôs pedagógus. Úgy
tûnik, hogy ez a feladatkör inkább adminisztratív jellegû, és ezt a diákok is így tekintik.
Az iskolai ügyek valójában „belügyek”. A tanulók csak végszükség esetén fordulnak azokhoz
a személyekhez, akiknek nincs közvetlen kapcsolatuk az iskolával. Ez másrészt azt is jelenti,
hogy az iskola környezetében élôk – szemben a korábbi évtizedekben tapasztaltakkal – egy-