Mentorok könyve - Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és ...

„A mentortanárok fele már kezdettôl fogva úgy érezte, hogy ezt már csinálta, és most csak
hivatalossá tettük.”
Az elmondottakkal szemben egy-egy helyen a döntést igyekeztek szakmailag jobban megalapozni,
ezért bevontak a döntési folyamatba olyan szakembert is, akirôl lehetett tudni,
hogy alaposan ismeri a tanulókat és a körülöttük felgyülemlett problémákat.
„Az ifjúságvédelmi felelôs bevonásával választottuk ki a mentorokat, lehetôség szerint azokban
az osztályokban, ahol a legtöbb problematikus gyerek volt.”
Szerepet játszott a döntésben azonban egy fontos szempont, nevezetesen az, hogy több helyütt
törekedtek arra, hogy a mentor egyúttal osztályfônök is legyen. E mögött az az elképzelés
húzódott meg, hogy az iskolákban továbbra is az osztályfônök az a személy, akit a tanulók
megkeresnek a problémáikkal. 14
„Arra törekedtünk, hogy maga az osztályfônök vállalja fel a feladatot.”
„Azt szerettük volna, hogy a mentor lehetôleg osztályfônök legyen, de ez nem minden esetben
jött össze.”
37
A kiválasztást követôen kulcselemmé vált az, hogy hogyan tudják a mentori tevékenység
ellenôrzését megszervezni. Az ellenôrzéssel mindenki egyetértett, ám a megterhelô és bonyolult
adminisztráció sok esetben okozott – nem megoldhatatlan – nehézséget.
„Meg kellett velük értetni, hogy mindent le kell papírozni” –
fogalmazta meg a dolog lényegét a program egyik koordinátora. Másutt a vezetôk inkább
megérzéseikre támaszkodva „felügyelték” a folyamatokat.
„Különösebb ellenôrzést nem vezettünk be. De a megbeszélések kapcsán láttuk, hogy folyamatosan
dolgoznak. Az elôírt óraszámokon felül dolgoztak a kollégák.”
Komoly nehézségek egy-egy esetben akadtak, de ezeket – adott esetben személycserékkel,
amelyre a program lehetôséget biztosított – meg tudták a vezetôk oldani.
„Kimagaslóak voltak, akik korán jelentkeztek, de a sor végén azért volt gond. Nem akartak
adminisztrálni, és nem vették komolyan a munkát. Minél többen vannak, annál jobban
megoszlik a minôség. Próbáltunk váltani, de ez nem volt könnyû. Voltak olyanok, akikkel le
kellett ülni. Jó, hogy ez kisebbség, de ez probléma volt.”
14 Ezt több korábban folytatott kutatás megerôsítette. A második helyen általában olyan tanárokat jelöltek a tanulók,
akikrôl – függetlenül attól, hogy tanították ôket vagy sem – azt feltételezték, hogy „megértôek” a problémáikkal
kapcsolatban. Sok esetben ezek a személyek az ifjúságvédelmi felelôsök voltak.