Mentorok könyve - Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és ...

A többletfeladat megjelenése jelentôs mértékû terheket rótt a koordinátorokra, hiszen ezt a
tevékenységet iskolai munkájuk mellett, azzal párhuzamosan kellett elvégezniük. Egy kivételével
mindenkinek volt már pozíciója az iskolában: ketten igazgatóhelyettesként, hárman
különféle típusú munkaközösségek vezetôjeként vettek részt a munkában, míg egy esetben
ez tanári feladatok ellátása mellett történt.
Összegzésképpen készítettünk egy ábrát, amely más nézôpontból mutatja be a program
szakmai koordinátorait. Látjuk, hogy az egyik legfontosabb szempontot a munkahelyen eltöltött
idô jelentette a választáskor, és ez együtt jár viszonylag magas életkorral, amely viszont
tapasztalatokat feltételez.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy egy esetet kivéve nem sikerült az érintett személyeket a
program idôtartama alatt „függetleníteni”, ami azt jelenti, hogy iskolai feladataikat a program
során továbbra is el kellett látniuk.
17. ábra A programkoordinátorok néhány jellemzôje (fô)
29
Forrás: A kutatás során használt kérdôívek
2. Vissza Homéroszhoz!
Aligha vitatható, hogy az egyik legnépszerûbb és legtöbbet használt fogalompár ma az oktatás
területén a mentor és a mentorálás. Szinte nincs olyan számottevô fejlesztési program,
amelyben nem jelenik meg a mentor személye és a mentorálás tevékenysége. Miért vált
népszerûvé ez a tevékenység? Mi lehet a magyarázata annak, hogy tömeges igény mutatkozik
ennek az új professziónak az alkalmazására és igénybevételére? Mielôtt válaszolnánk
ezekre kérdésekre, felteszünk néhány újabb alapkérdést.
Tulajdonképpen ki is az a „mentor”? Vajon mindenkibôl (bárkibôl) lehet mentor? Miféle tevékenység
a mentorálás? Vajon kit kell a mentornak „mentorálnia”? Vagy másképpen: ki
szorul rá a „mentorálásra”? Úgy véljük, hogy azokban az esetekben, amikor a dolgok (jelenségek)
kezdenek tömeges méretûvé válni, célszerû még egyszer számot vetni a dolgok
eredetével, jellegével („mibenlétével”) a késôbbi siker érdekében. E törekvés mögött az „eltömegesedés”
jelenségétôl való aggódás és félelem áll, ami – s ez közismert – óhatatlanul
is „leegyszerûsíti” a szóban forgó dolgokat és jelenségeket. Másképpen mondva azt állítjuk,