Mentorok könyve - Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és ...

Segítséget kell nyújtania abban, hogy az iskola hatékonyan mûködô emberi közösség, a
gyermekek és a felnôttek érdekeit egyaránt képviselô rendszer legyen.
Általában az iskola igazgatója a pszichológus munkáltatója, jelen esetben a munkáltató, a
Humán TISZK volt. Ha az iskolapszichológus az iskola fennhatósága alatt áll, akkor nehéz
megôrizni a függetlenségét, sérül az autonómiája.
A pszichológus feladatai közé tartozik az egyéni és csoportfoglalkozás, hospitálás, szülôkkel,
pedagógusokkal való konzultáció, szupervízióban való részvétel, továbbképzés. A hospitálásnak
akkor van értelme, ha további konzultáció követi.
110
Az iskolapszichológussal szembeni bizonytalanság nagy. Hogy kell, azt mindenki tudja, a
szakma iránti igény nagy. Annak, hogy nem alkalmazzák, nem szakmai, hanem gazdasági
okai vannak.
Segíteni szerettem volna a mentortanárok munkáját, akik azt vállalták, hogy a tevékenységük
során mentorált tanulók tanulmányi eredménye emelkedjen, hogy motiválják a tanulót
a helyzetén való változtatásra, hogy a konfliktushelyzetek, kamaszkori problémák megoldásában
segítséget nyújtsanak, támogatást adjanak a sikeres életvezetésben. A mentortanár
vállalta, hogy rendszeresen konzultál a patronált diákkal, az osztályfônökével, a szaktanáraival,
a családjával, vezeti a munkanaplót.
A mentortanárok munkavégzése kizárólag óratervi tanórán kívüli feladatok ellátására irányult.
A munka várt eredménye, hogy a mentortanárok munkája által csökken a hiányzások,
az iskolai bukások, az évismétlések és a lemorzsolódások száma. (Ezek az eredmények
számszerûsíthetôk.) A preventív program hatására a tanulók továbbtanulási esélyei nônek.
Bôvül a pedagógusok szakmai eszköztára. Elôsegíti az esélyegyenlôség megvalósulását. Segíti
a társadalmi integrációt. Differenciált bánásmód alakul ki. Fejlôdik a szociális és tanulási
kompetencia.
Ez a feladat komoly pedagógiai munka, mely speciális felkészültséget igényel, és folyamatos
konzultatív támogatás, szakmai tanácsadás szükséges. Munkám során volt erre egyegy
példa. Szakmai képzésnek kellett volna megelôzni ezt a munkát. Nem elsôsorban elméleti
tudásra lenne szükség, hanem egyfajta magatartásmódot kellett volna elsajátítani.
A tanárok elméletben nagyon sokat tudnak a mentorálásról, a hátrányos helyzetrôl, az
esélyegyenlôségrôl és az ehhez kapcsolódó pedagógiáról.
Amikor beléptek a mentori kapcsolatba, valamilyen elgondolással kezdtek hozzá, másrészt
óhatatlanul mintákat kerestek. Mivel valószínûleg kevés mintájuk volt arról, hogy mit jelent
mentornak lenni, valamilyen hasonlónak tekinthetô mintához kellett nyúlniuk pl. szülô, tanár
stb. Ezek a minták azonban nem minden esetben mûködtek jól a mentori kapcsolatban.
A tanárok önként jelentkeztek a feladat ellátására, a diákokat vagy saját maguk, vagy az ifjúságvédelmi
felelôs segítségét felhasználva választották ki. Nagyon fontos szempont volt a
kölcsönös szimpátia. Tudomásom szerint a diákok tudtak a a mentortanárukkal szemben támasztott
különleges viszonyról. Ezt a viszonyt a szülôk felé is jelezték. Ez azért is természetes,
mivel a beszélgetések tanítási idôn kívül kell, hogy megtörténjenek, és a szülônek arról tudnia
kell, hogy a gyermeke hol tölti a tanórán kívüli idôt.