2007. 4.

elszaporodott baktériumok által termelt széndioxid
ölte meg az ivadékot. Széndioxidot minden
lélegzô élôszervezet folyamatosan termel. Ennek
el kell hagyni a szervezetet, illetôleg a sejteket,
ahol anyagcsere termékekként folyamatosan termelôdik.
A vízben a széndioxid diffúzió útján,
energia felhasználás nélkül távozik a termelés
helyérôl, ennek az a feltétele, hogy a külsô környezetben
kisebb legyen a széndioxid koncentrációja
(töménysége), mint a termelés helyén. Ez a
vízben úgy érvényesül, hogy a testbôl kilépô
széndioxid vízzel azonnal hidrokarbonát ionra
ionizál, ha van a vízben szabad pozitív ion (nátrium,
kálium, kalcium, magnézium, vas). Ha a
széndioxid ionizálása nem történik meg, a széndioxid
feldúsul, és visszafelé áramlik. A széndioxid
súlyos sejtméreg. A bor forrásakor történô
„pincehalál” bizonyítja ezt. Ha tehát a vízben a
testbôl, a sejtbôl kilépô széndioxid nem képes
valami okból ionizálni, ez a lélegzô élôlény életébe
kerül. A halivadék szállító zsákokban elfogyott
a kation, és a szabad széndioxid megölte a halakat.
A pusztulás oka nem oxigénhiány volt,
hanem széndioxid mérgezés.
Brazíliában egy Okos Jankó esôvizet akart halikra
keltetésre felhasználni, megtakarítva a szivattyúzás
költségeit és fáradságát. Az esôvízben az
ikra hamarosan elhalványult, elpusztult, de ez volt
a sorsa a kikelt lárvának is. A pusztulást az esôvízben
levô, levegôbôl kioldott sok széndioxid okozhatta
és a kation nélküliség. A széndioxid által
elpusztított halak kopoltyúfedôje feszesen le van
zárva. A lezárt kopoltyúfedôk a védekezés jelei.
Amint láttuk, a maró anyagok kiugrásra késztetik
a halakat a vízbôl. Az oxigénhiányt a természetben
oxigén csökkenés elôzi meg, ez pedig a
legtöbb halfaj esetében nyugtalanságot, a felszínre
úszást, pipálást, vagy menekülést eredményez.
A széttárt kopoltyúfedô biztos jele az oxigénhiány
okozta pusztulásnak. A széndioxid mérgezés, ami
sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, gyors halált
okoz, és a kopoltyúfedôk feszesen lezártak. A fo -
lyók ban leggyakoribb a fenéken történô pusztulás.
A hullát jóval távolabb lökik a felszínre a testben
keletkezô gázok. Ezért nem volna szabad engedélyezni,
hogy a gyárak, közületek a folyó sodorvonalába,
a fenékre eresszék szennyvizeiket.
Igen kérdéses, hogy mi okozta a balatoni
angolnapusztulást. A paraziták nem pusztítják el
a gazdaállatot, mert ezzel saját sorsukat pecsételnék
meg. Valószínûbb az, hogy az a méreg játszott
közre, amit a szúnyogok irtására használtak
a kelleténél nagyobb töménységben. Az angolna
bôre igen vastag, csak napok múlva vetették fel a
testben fejlôdô gázok a fenéken elpusztult angolnákat,
amelyeket a TV hetekig szemléltetett a
halászat bûnösségének bizonyítására, vagy a
vendégek elriasztására?
A halak nem egyformán érzékenyek az oxigéntartalommal
kapcsolatban. A halastóban hajnalban
már a nagy pontyok döglenek oxigénhiány
következtében, amikor a pontyivadék még
nem is pipál a felszínen. A keszegfélék legtöbbje
érzékenyebb, hamarabb pusztul, mint a ponty. A
ra gadozók esetében a süllô, sügér, csuka, harcsa
az érzékenységi sorrend.
A felkavart, a kopoltyúlemezkékre tapadt
finom iszap is fulladást okozhat. Amikor az ilyen
„iszapos” halat tiszta vízbe tesszük, elsô mozdulatra
a hal kifújja a kopoltyúlemezkék közül az
iszapot, tehát védekezik.
Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a kis adagokban
vízbe jutó mérgezô szervesanyagokat az
algák beépíthetik a testükbe és ez utat nyit arra,
hogy a többi alsóbbrendû szervezet útján a halakban
is felhalmozódhat ez a méreg. A méreganyagok
a májban, zsírszövetekben halmozódnak fel
legtöbbször. A hal csak akkor pusztul el, ha „túlcsordul
a pohár”, vagy ívás elôtt a zsírjait mozgósítja,
és az ott megtartott méreg a vérbe jut.
A vegyipar és annak a természetes vizekbe kikerülô
maradványai , szennyezô anyagai még sok
bajt okozhatnak a vízben és a halon keresztül
egészségünknek, a gyógyításnak. A vizek szenynyezését
és az ebbôl fakadó halpusztulásokat
nem lehet és nem szabad könnyelmûen, felületesen
kezelni. Az a víz, amiben a halak pusztulnak,
nem egészséges. Az egészségre ártalmas víz alattomosan
árt nekünk, a vizek használóinak, de a
lakosságnak is. A halpusztulások oka igen sokféle
lehet, és minden esetben alapos kivizsgálást
érdemelnek. A pusztulás valós okának a kiderítése
nem csak a halak és a halállomány érdekében
szükséges, hanem az emberek, a lakosság érdekében
is. A halpusztulás nem csak a tulajdonosok
kára, hanem a víz megrontásával az érintett
lakosság kára is. Hazánkban sokszor volt és van
halpusztulás, de annak valódi okát csak igen
kevés esetben derítették fel és igen kevés volt a
felelôsségre vonás, komoly kártérítés. A horgászat
sem mehet el érzéketlenül, felületes vizsgálattal
a halpusztulások mellett.
Dr. Woynarovich Elek
174