2009/9. - Országos Mezőgazdasági Könyvtár

NÖVÉNYVÉDELEM 45 (9), 2009 515
mai azonban máig megvannak, és várják, hogy
valamikor újra szükség legyen rájuk. Amikor a
medvelepke megjelent, akkorra a selyemlepke
már jelentôségét veszítette, és így az eperfák
nélkülözhetôkké váltak. (Az érdekesség kedvéért:
Budapesten, Óbudán a lakótelep belsejében
van egy furcsa épület, a „selyemgombolyító”,
amely hosszú idôn át ezt a szerepet töltötte be.
Késôbb egyéb tevékenységek helye lett. Szerencsére
az épületet mûemléki módon helyrehozták,
és ma is hasznosítják.)
Osztrák szomszédaink a huszadik század közepe
felé hasonló céllal importáltak Kelet-
Ázsiából egy szép, nagy termetû, selyemgubót
szövô pávaszemes lepkét, a japán selyempávaszemet
(Antheraea yamamai). Ezt a lepkét értékes
selyme miatt Ázsiában tenyésztik. Ausztrián
kívül Európa több országában próbálták eredményesen
tenyészteni és meghonosítani. A meghonosítás
olyannyira sikerrel járt, hogy a lepke
1956-ban nálunk is megjelent, az elsô példányokat
a Dél-Dunántúlon, Lentiben gyûjtötték. Jól
repül, azóta a Balaton északi partján Ábrahámhegy
vonaláig elszaporodott és egyes években
feltûnô mennyiségben repül.
A fajnak évente egy nemzedéke van, tojásként
telel, a hernyó a lombkoronaszintben él,
tápnövényei a tölgy (Quercus) és más hazai fafajok.
A lepke a nyár második felében (július
vége–augusztus) rajzik, fôként az esti és éjszakai
órákban jelenik meg az utcai és vendéglôi
lámpákon.
Hozzá hasonló faj a kínai selyempávaszem
(Antheraea pernyi), melynek meghonosításával
Európában szintén kísérleteztek. A hernyók
szintén a lombkoronaszintben élnek, valószínûleg
évente két nemzedéke van. Életmódjáról
nem sokat tudunk.
Európa nem csak kapott Amerikától kártevô
rovarokat, hanem adott is Amerikának. Sôt az
érdekesség kedvéért olyan rovarfaj is van, amelyet
szándékosan vittek át Amerikába, és ott súlyos
kártevôvé vált. Ilyen a sokszor emlegetett
gyapjaslepke (Lymantria dispar), amely a Föld
túlsó oldalán súlyosabb kártevôvé vált, mint
nálunk, ôshazájában. Azt jelenti ez, hogy a
gyapjaslepke nem „behurcolt”, hanem „betelepített”
faj.
Az történt ugyanis, hogy a korábban olyan
jól jövedelmezô francia (és más európai országokban
folyó) selyemhernyó tenyésztését a tizenkilencedik
században nagy csapás érte: megjelent
a selyemhernyók baktériumos betegsége
(Nosema bombycis). Az új betegség ellen a kornak
megfelelôen sokféle módon próbáltak védekezni.
Egy Amerikában dolgozó francia csillagásznak:
Leopold Trouvailleau-nak az az ötlete
támadt, hogy a selyemhernyót megpróbálja keresztezni
más, selyemgubót szövô lepkefajokkal,
amelyek ellenállnak ennek a betegségnek.
A megcélzott fajok egyike volt a gyapjaslepke.
(Ez az ötlet meglehetôsen „csillagászötlet” volt,
hiszen olyan nagy a rendszertani különbség a két
faj között, hogy ez teljes mértékben lehetetlen).
Trouvailleau vigyázatlan volt. Az Európából
bevitt gyapjaslepkék (vagy inkább a hernyók?)
1869-ben Medfordban kiszabadultak a laboratóriumból.
Nem titkolta a balesetet, jelentette a
bajt a hatóságoknak, amelyek azonban nem törôdtek
vele, úgy gondolták nem jelent bajt néhány
hernyó vagy lepke. Azonban tévedtek. Egy
idô után, 1889-ben megtörtént a nagy baj.
A gyapjaslepke rettenetesen elszaporodott.
A hernyók milliárdszámra léptek fel elôször a
környékbeli erdôkben, majd a városban is („Még
a toronyórák is megálltak a hernyók tömegétôl”).
Néhány napon át a városban mindenki csak a
hernyók ellen küzdött. A csata 1901-ig folyt, de
a hernyókat nem tudták kiirtani. Ez után a gyapjaslepke
megsokszorozta a károsított területet.
Az erdészek szerint az amerikai tölgyeken
(Quercus sp.) sokkal nagyobb kárt tud okozni a
gyapjaslepke, mint az európai tölgyeken. Az európai
tölgyeken ugyanis tarrágás után újra nô a
lombozat, bár a fa növekedése egy évre leáll.
Az amerikai tölgyeken ezzel szemben tarrágás
után nem nô újra a lombozat, és a fa esetleg el is
pusztul.
Az amerikaiak elkezdték a gyapjaslepke elleni
biológiai védekezést. Boston városában
„Gyapjaslepke Intézetet” létesítettek, és 1926-
ban Magyarországon, Budapest székhellyel
„Gyapjaslepke-laboratóriumot”’ állítottak fel,
melynek célja a Lymantria tömegtenyésztése
volt. Magyarország több helyén (Doboz, Simontornya),
ahol a Lymantria tömegesen károsított,