2009/9. - Országos MezÅgazdasági Könyvtár
2009/9. - Országos MezÅgazdasági Könyvtár
2009/9. - Országos MezÅgazdasági Könyvtár
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
NÖVÉNYVÉDELEM 45 (9), <strong>2009</strong> 511<br />
1508-ban is, szintén Franciaországban, Valais<br />
területén. Németországból egy feljegyzés szerint<br />
1745. augusztus 5-én és a következô napokon „a<br />
Papiliók olyan tömege repült, hogy minden fehér<br />
lett tôlük és semmit sem lehetett látni. Sok<br />
millió hernyót hagytak hátra földeken, melyek<br />
mindent felfaltak”. Ez a faj is valószínûleg a<br />
Pieris brassicae volt, mert a fehérlepkék között<br />
Európában ez a faj a leggyakoribb tömegesen<br />
repülô vándorlepke.<br />
A késôbbi idôszakban egyre szaporodtak a<br />
lepkevándorlásokra utaló feljegyzések. Közeledve<br />
a Kárpát-medencéhez, utalunk Györke Lajos<br />
fogarasi tanárra, aki 1888. május 20-tól kezdve<br />
négy napon át figyelte meg a bogáncslepke<br />
(Vanessa cardui) tömeges vándorlását dél felôl<br />
észak felé (Abafi Aigner 1898). (Egy zárójeles<br />
megjegyzés: 2008. július 21-én a budai hegyekben<br />
a Vanessa atalanta kopott, rongyos, már alig<br />
repülô egyedeivel lehetett találkozni, melyek<br />
valószínûleg távoli területrôl jutottak el hozzánk).<br />
Nem sokkal ez után, 1903-ban jelent meg a<br />
Rovartani Lapokban egy közleménysorozat<br />
„A bogáncspille vándorlása” címmel, amely<br />
munkában 19 szerzô vett részt! Arra utal ez,<br />
hogy a lepkék vándorlásáról már ebben az idôszakban<br />
sokan tudtak, és azt is tudták, hogy az<br />
egyik tömegesen vándorló faj (talán a legfeltûnôbb<br />
vándorlepke) éppen a bogáncslepke, de<br />
tudtak a káposztalepke (Pieris brassicae) tömeges<br />
vándorlásáról is.<br />
Ismerték azt a jelenséget is, hogy vannak<br />
egyenként vándorló lepkefajok is, amelyek<br />
évenként dél felôl kerülnek hozzánk. Ilyen pl. az<br />
Afrika felôl bevándorló halálfejes szender<br />
(Acherontia atropos), amelynek a méhek által<br />
elpusztított egyedeit a méhészek a méhkaptárakban<br />
a bejáratnál találják meg. (A rovarászok a<br />
bevándorolt lepkék utáni elsô nemzedékû hernyókat<br />
a burgonyán, ha ott ezeket a védekezések<br />
során nem pusztítják el, akkor a második nemzedék<br />
hernyóit a semfûsemfán (Lycium halimifolium)<br />
lelik meg.<br />
Behurcolás<br />
Behurcolásnak nevezzük azt a jelenséget,<br />
amikor valamely rovar (faj ill. populáció) váratlanul<br />
megjelenik egy számára idegen faunaterületen,<br />
és ez bizonyíthatóan nem természetes<br />
úton történt.<br />
Egyes esetekben csak az entomológus specialista<br />
veszi észre, amikor meglátja-megfogja<br />
egy olyan rovarfaj egyedét, amit annak elôtte<br />
nem látott ott, de esetleg ismeri, és az adott területrôl<br />
nagyon újnak, nagyon idegennek találja.<br />
Ha ennek a rovarfajnak a tápnövénye nem<br />
tartozik a mezôgazdasági vagy a kertészeti termesztés<br />
növényei közé, akkor megvan a remény,<br />
hogy nem lesz belôle kártevô.<br />
Más esetben az idegen, az új rovar egy termesztett<br />
növényen jelenik meg, esetleg rögtön<br />
feltûnik a kártétele is. Sokszor azonban a kétféle<br />
megjelenés típusa nem különül el egymástól,<br />
az új rovar jövôje a megjelenéskor az új területén<br />
egyelôre még kérdéses marad.<br />
Jó szemû budapesti lepkészek a második világháború<br />
utáni években, elôször valószínûleg<br />
1945–1946-ban a budapesti utak és a Vácrátóti<br />
Arborétum ostorfái (Celtis australis) lombjai<br />
körül egy érdekes, jellegzetes mediterrán nappali<br />
lepkefaj egyedeit látták röpködni. Többen<br />
felismerték és tudtak is gyûjteni belôlük: ez a<br />
lepke a csôröslepke (Libythea celtis) volt. Hogy<br />
került ez a lepke Dél-Európából hirtelen Magyarország<br />
közepére? Akkor még nem beszéltek<br />
globális fölmelegedésrôl! Az a hír járta, hogy<br />
Budapest „felszabadítói” között szép számmal<br />
voltak jelen Bulgáriából érkezett páncélosok is,<br />
amelyek Dél-Európában honos fák és cserjék<br />
lombjaival voltak „álcázva”. Sok volt rajtuk az<br />
ostorfa, voltak ezeken a Libythea-bábok, a lepkék<br />
itt keltek ki és megfelelô területet találva<br />
(sok ostorfa nôtt nálunk, és megfelelô a helyi<br />
klíma) nem pusztultak el. Ez a lepkefaj azóta is<br />
megvan, a lepkék a helyi fauna részeivé váltak,<br />
meghonosodtak. (Megjegyzés: elôhírnökét Gödöllôn<br />
1937-ben gyûjtötték).<br />
Molylepkefaunánk ismert faja a vadgesztenye-levélaknázómoly<br />
(precízebben nevezve vadgesztenye-sátorosmoly,<br />
Cameraria ohridella).<br />
Az utóbbi évtizedben mindenhol ismerik, ahol<br />
vadgesztenyefák díszlenek (pedig hát hol nem<br />
díszlenek vadgesztenyefák), mert az öreg fákon<br />
többnyire már augusztus végére megbarnul a<br />
levélzet. Ezt a feltûnô kártételt ez a háromnem-
Change language