05.01.2014 Views

A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

SHOW MORE
SHOW LESS

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

győri végvidéki főkapitányok tisztét – miként említettük –mindig idegen főtisztek viselték. Salm

kinevezésével tehát egy idegen került volna a magyar főnemesek által betöltött kerületi főkapitányi

tisztségbe, ami a rendek szabadságainak durva megsértését jelentette volna, hiszen a kerületi generálisok

intézték a rendi jellegű hadügyeket, katonaságukat pedig a vármegyék hadiadójából, azaz kizárólag

magyarországi jövedelmekből fizették. Salm esetében ez a probléma is áthidalható volt. Verancsics érsek

ugyanis javaslatában azt is megjegyezte, hogy idegen származása ellenére az ő személye a magyar rendek

számára is elfogadható, hiszen az 1563. évi országgyűlés rendelkezése szerint – miként említettük – ő már

egyúttal magyar főnemes is volt. 519 13 Ekként, de csakis ekként lehetett tehát „compatibilis” a győri

végvidéki generális tiszte a dunántúli kerületi főkapitányéval.

Ezeknek a kérdéseknek a rendeződése után 1572 áprilisában Miksa király Eck Graf zu Salmot immáron

rendes dunántúli főkapitánnyá nevezte ki. Az idegen származású Salm megbízatásának megfelelően valóban

ellátta – győri végvidéki tiszte mellett – a kerületi generalátust is. Ennek egyik kiváló példájaként említhető,

hogy 1572 tavaszán (miként maga nyilatkozta) tiszte kívánalmainak megfelelően intézett rendeletet a

főkapitánysága alatt álló vármegyékhez és bárókhoz. 520 14 Bornemissza János ekkor azt jelentette, hogy a

törökök a Kiskomárom közelében fekvő Simonyi falu templomát kívánják megerődíteni. 521 15 Salm kerületi

főkapitány ezért arra utasította a vármegyéket, sőt a Dunántúl egyik legjelentősebb földesurát, magát

Nádasdy Ferencet is, hogy mindenféle hadfelszereléssel álljanak készenlétben a várható török betörésekkel

szemben.

A győri generális nem pusztán Török Ferenc egykori tisztét „örökölte meg”, hanem egyúttal feleségét is. A

Salm kinevezését már 1571-ben támogató guthi Ország Borbála 1572 októberében a győri főkapitány

felesége lett, 522 16 ami valóban arról tett tanúbizonyságot, hogy Salmot a magyar nemesség vezetői már

tényleg jogosan számolták saját honfitársaik közé. A még mindig fiatalos feleség viszont nem sokáig

élvezhette idegen származású ura, a kétféle főkapitányságot egyszerre betöltő Salm szeretetét és pártfogását,

a győri főkapitány ugyanis másfél évtizedes szolgálat után, 1574. július 9-én székhelyén elhunyt. Magyar

érzelmei ellenére mégsem a Lajtán innen, hanem családja bécsi sírboltjában, a Szent Dorottya kolostorban

helyezték örök nyugalomra. 523 17

Salm három esztendős együttes végvidéki és kerületi főkapitánysága alatt ugyanazt a tevékenységet folytatta

a győri védőzónában, amelyet már az elmúlt évtizedben is oly eredményesen látott el. Helyzetét

természetszerűleg megkönnyítette, hogy ezekben az 145esztendőkben hadügyi kérdésekben nem kellett

viaskodnia a vármegyei hatóságokkal vagy a környék jelentősebb birtokosaival. Amennyiben, különösen

nyári hónapokban, egy-egy királyi végvár ideiglenes megerősítésére volt szüksége, akkor a vármegyei

nemesség által évente néhány hónapra kiállított katonaságot, az úgynevezett continuus miles-t 524 18 – amely

még a Luxemburgi Zsigmond király által 1397-ben életre hívott telekkatonaságnak volt törökkori

maradványa – kerületi főkapitányi jogkörével élve könnyebben odarendelhette, mint utódai. 525 19 Nekik ezt

csak hosszadalmasabb úton, a magyar kerületi főkapitányokon keresztül volt pusztán lehetőségük megtenni,

addigra pedig az amúgy is meglehetősen gyenge harcértékű lovasok már gyakorta szétoszlottak. Sopron

vármegye hadait például több ízben rendelték a 16. század második felében Pápára és a Győr védelme

szempontjából is fontos őrhelyre, Bodonhelyre, Zala vármegye gyalogjait Keszthelyre és Szentgrótra, Vas

51812 „Ad capitaneatum supremum ultra Danubium dominus comes Eckius promoveri posset, si officium

illud cum Jauriensi capitaneatu compatibile, Maiestas Vestra Sacratissima iudicaverit.” Uo. Fasc. 98. Konv.

C. fol. 47–48. Draskovich György Miksa királyhoz. 1572. április 9., Pozsony.

51913 „quum alioqui ipse quoque sit iam Hungarus” Uo. fol. 68–71.

52014 „ut offitium nostrum requirit, omnibus comitatibus sub offitio nostro constitutis et baronibus

indicavimus …” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Eck Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy

Ferenchez. 1572. május 1., Bécs.

52115 Erre vö. még: Vándor, 1994. 312.

52216 Takáts, 1926. 214–215.

52317 Lásd az életrajzi lexikon adatait.

52418 Ebben az időben általában 100 jobbágy után két-három jól felfegyverzett lovast tartoztak a nemesek a

continuus miles címén az országgyűlések határozatainak megfelelően kiállítani és a területükhöz legközelebb

eső végvárakba küldeni. Mivel ezeket a katonákat is a nemesek állították ki, ezért rendelkeztek velük a

kerületi főkapitányok. Borosy, 1971. 82–98.

52519 Vö. például egy ilyen rendeletével kapcsolatban: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Eck

Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy Ferenchez. 1573. március 29., Győr.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!