A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

várrendszerükbe, Gesztesen már 1568-ban 49 várvédő müsztahfiz várt arra, hogy a beköszöntő békeidőszak
ellenére újult erővel induljon portyázni a Győr környéki területekre. 482 7
Veszprém és Tata visszavételével a győri főkapitányság területileg jelentősen kibővült, hiszen az
országrészen a két világbirodalom között az 1552 előtti frontvonal állt vissza, amely a tizenötéves háborúig
(1591–1606), nevezetesen Szinán nagyvezír 1593. évi magyarországi hadjáratáig lényegesen nem is
változott. Az újonnan visszafoglalt várak élére megszemlélésüket követően 483 8 a korábbi esztendők
gyakorlatának megfelelően szintén teljes jogkörrel megbízott királyi kapitányok kerültek (Veszprémbe
Széchényi Mihály, Tatára pedig Ferranto [Ferdinand] Samaria de Speciacasa 484 9). Nem kis problémát
jelentett viszont, hogy miként oldják meg a visszavett várak és a kisebb végházak (Vázsony, Tihany,
Csesznek, Devecser) fizetését, amelyek őrségeit ez ideig túlnyomórészt azon összegekből fedezték, melyeket
az alsó-ausztriai rendek korábban a veszprémi és tatai katonaság fizetésére fordítottak. A megoldást
hamarosan mégis megtalálták Bécsben. Ez pedig a győri főkapitány szempontjából is rendkívül érdekes
szituációt teremtett.
A kérdés szorosan összefüggött a dunántúli főkapitányi tisztség újonnan történő betöltésével. Had- és
közigazgatás-történetünk eddigi állításával 485 10 ellentétben ugyanis 1566 után a dunántúli főkapitányság nem
vált ketté a győri és a kanizsai főkapitányságokra. Nem is válhatott, hiszen – miként az előbbi fejezetekben
részletesen bemutattuk – a dunántúli főkapitány tiszte a győri főkapitányság váraira már 1546 után sem
terjedt ki, pusztán a dél-dunántúli véghelyekre rendelkezett befolyással, ezekre is elsősorban Nádasdy Tamás
nádorságának, majd Zrínyi Miklós szigetvári kapitányságának köszönhetően. A dunántúli főkapitány feladata
elsősorban nem királyi végvárak irányítása, hanem az országrész vármegyei hadügyének, a nemesi
felkelésnek és általában a rendi hadkiegészítéssel összefüggő katonai, valamint továbbra is részben
rendfenntartó feladatoknak az ellátása volt. Ezek végrehajtásához – miként Nádasdynak és Zrínyinek is –
néhány száz főnyi lovas és gyalogos katonaság állt rendelkezésére, amelyet többnyire az általa kormányzott
országrész, avagy kerület, a Dunántúl kilenc vármegyéjének (Moson, Sopron, Vas, Zala, Győr, Komárom,
Veszprém, Fejér és Somogy) a hadiadójából a Magyar Kamara fizetett. Miután a főkapitány ezen vármegyék
alkotta kerület hadügyéért volt felelős, 136ezért tisztének elnevezésére az 1550-es évek közepétől ez időre
fokozatosan kialakult a német Kreisoberst in Transdanubium vagy a Kreisoberst jenseits der Donau
kifejezés. 486 11 Ezt követve tehát a tisztséget a továbbiakban magunk is dunántúli kerületi főkapitánynak
nevezzük – megkülönböztetve azt az úgynevezett fővárak (Hauptfestung) és a hozzájuk tartozó kisebb
végházak, azaz a végvidékek (Grenze, Grenzgebiet) élén álló végvidéki főkapitányoktól, avagy
generálisoktól (Grenzoberst, supremus capitaneus confiniorum); nevezetesen: a Dunántúlon a győritől és a
kanizsaitól.
Összefoglalva tehát: nem a dunántúli főkapitányság oszlott két részre 1566-ban, hanem az 1556-ra létrejött
győri főkapitányság mellett az 1560-as évek végére kialakult a Kanizsához tartozó várak alkotta végvidéki
főkapitányság is, miközben az állandó székhellyel nem rendelkező dunántúli kerületi főkapitány hadügyi
kérdésekben továbbra is parancsolt az országrész vármegyéinek, miként ezt az 1540-es évektől kezdődően
elődei is tették. E tekintetben pedig – miként ezt maguk a magyar rendek is több ízben kifejtették 487 12 – a
Dunántúlon a betöltetlen nádori tisztség katonai feladatkörét vette át, miként ugyanezeket látta el a Pozsony
megyétől Zólyomig húzódó dunáninneni területeken az ottani kerületi főkapitány, az ország északkeleti 13
megyéjében pedig a felső-magyarországi főkapitány, miközben a „civil” jellegű ügyekben a nádori hatáskört
a helytartók gyakorolták. A 16. század második felére a Habsburg Birodalom magyarországi ütközőzónáján
ezen kétfajta főkapitányságból felépülő védelmi rendszer jött létre, amelyben a török kiveréséig a
határvédelem fontosabb elemére, a végvárakra támaszkodó végvidéki főkapitányok játszották a
meghatározóbb szerepet. Az osztrák tartományokból érkező idegen segítségnek tehát ez volt a magyar
rendek számára a legsúlyosabb ára.
4827 ÖNB Mxt. 617.
4838 Veszprémet 1566 augusztusában az alsó-ausztriai rendek részéről Heinrich von Puchaim és Hans
Fünfkirchen szemlélték meg. Pertl, 1939. 17.
4849 Pálffy, 1998. 110. és 159., ill. Bíró, é. n. 194.
48510 Ezzel kapcsolatban lásd a bevezetőben leírtakat.
48611 Latinul a dunántúli kerületi főkapitányt supremus capitaneus partium regni Hungariae
Transdanubianarumnak titulálták, magyarul pedig szép régiességgel, de a napjaink embere számára már
nehezen értelmezhető dunántúli országhadnagy címmel illették. Pálffy, 1997/1. 195.
48712 „Olim reges Hungariae per palatinum regebant, officium illud iam in quatuor alia officia partitum:
locumtenentiae nimirum et trium superiorum capitaneatuum Ultra- et Cisdanubiani et superioris Hungariae.”
MOE, VII. köt. 277.: No. XV. 1587. december 12. és Uo. 285.: No. XVIII.