A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

iztonságának garantálására külön védelmi övezetet szervezett – miként ugyanezt nagyjából szintén ez időre
Karintia, Krajna és Stájerország védelmére a horvát–szlavón területeken is megvalósította. 338 107 Az osztrák
rendek tehát elérték céljukat. Igen jelentős áldozatok árán, de megvalósulni látszott azon nagy célkitűzésük,
hogy a törököt még saját tartományaik határán kívül, az uralkodójuk által kormányzott Magyarország
területén tartóztassák fel. Gall főkapitány 1556. évi kinevezésével pedig véglegesen eldőlt az a kérdés is,
amely még egy évtizede nyitva állt. Nevezetesen ő és utódai – a Mohács előtti bánokkal és az alsó részek
főkapitányaival ellentétben – nem lettek, de nem is lehettek a Balaton és a Duna közötti országrész polgári
kormányzói. Ez 97elsősorban azzal állt összefüggésben, hogy egyrészt ettől kezdve egészen a 17. század
végéig a győri főkapitányi tisztséget idegen főtisztek töltötték be, másrészt maguk csak a határvédelem
egyik, ugyan a meghatározóbb elemével, a végvárak katonaságával rendelkeztek, a vármegyei és nemesi
csapatokkal nem. Ez a magyar rendek jelentős kiszorulását jelentette ennek az országrésznek a hadügyi
kormányzatából és határvédelméből.
A nemesi–rendi hadkiegészítésű kontingensek felett az elkövetkező másfél évszázadban a dunántúli
főkapitányok, illetve – amennyiben a tisztséget betöltötték – a nádorok parancsoltak. ők a magyar rendek
legfőbb hadügyi képviselőiként viszont mindig arra törekedtek, hogy (amennyire csak lehetséges)
korlátozzák a győri főkapitányok hatáskörét. Be kellett látniuk, hogy az idegen főtisztek munkájának
köszönhetően az ország védelme szempontjából az egyik legfontosabb területnek, a Győrtől délre fekvő
végváraknak az irányításába szinte semmiféle beleszólásuk nem maradt. 1554 tavaszától céljaik
megvalósítására kiváló lehetőségük adódott, hiszen ettől az időtől Nádasdy Tamás személyében ismét
betöltötték a legmagasabb magyarországi főméltóság, a nádor tisztét. Törekvéseiket az is elősegítette, hogy
ugyancsak Nádasdynak köszönhetően a dunántúli országos főkapitány tiszte az 1540-es évek második felétől
igen megerősödött. Ez pedig – miként azt a következő fejezetben megismerheti az olvasó – jelentős
mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az új nádor hadügyi téren igen tekintélyes hatáskörhöz jusson.
984. Magyar főkapitányok a Dunántúlon (1546–1554)
1546 elején történt lemondása után – Késás Pál tiszavirág-életű főkapitányságát, majd a tisztség rövid ideig
tartó üresedését követően – Nádasdy Tamás 1548 májusától ismét a Dunántúl országos főkapitánya volt. Az
1547-ben megüresedett tisztséget a magyar rendek és különösen a dunántúli nemesség mindenképpen
mielőbb be kívánta tölteni, hiszen a törökökkel kötött békesség ellenére az ellenséges betörések tovább
folytatódtak. A magyar rendek számára pedig létkérdés volt, hogy bécsi hadvezetés még csak éppen
megkezdődő kísérletei mellett az országos főkapitányok révén maguk is minél jelentősebb mértékben
kivegyék részüket területeik védelméből, valamint folytassák az általuk életre hívott országos főkapitányi
rendszer hatékonyabbá szervezését. Témánk szempontjából e tekintetben a dunántúli rendek 1547
januárjában Hídvégen, majd augusztus második felében Körmenden tartott részgyűlése bírt különös
jelentőséggel.
Az osztrák rendekhez hasonlóan – ugyan meglehetősen szorult lehetőségeik között, de – a dunántúli rendek
is külön segélyekkel megszavazásával próbálták a Dráva és a Duna közötti terület védelmét fokozni. Januári
hídvégi gyűlésükön ennek érdekében az országos hadiadón kívül minden portára egy forintnyi, két részletben
teljesítendő külön adót vetettek ki. Mivel tisztában voltak azzal, hogy az adó behajtása meglehetősen
hosszadalmas – katonák felfogadásához viszont azonnali összegekre volt szükség –, kötelezték a birtokos
nemeseket, hogy jobbágyaik adójának egynegyedét maguk előlegezzék meg. A befolyt segélyekből 400
könnyűlovast kívántak tartani, négy csapatra osztva és a legveszélyeztetettebb helyekre rendelve azokat. A
100 fős huszárcsapatok élén a Balatontól délre Pácodon Porkoláb Márton, Csurgón és Berzencén pedig
Horváth Márk, míg attól északra Devecserben Pethő Péter, Pápán pedig Szarka Pál álltak volna. 339 1 Az
előbbiek feladata Baranya és Zala, míg az utóbbiaké Vas és Sopron megyék védelmének segítése volt a török
portyázókkal szemben. Ennek érdekében Pethő és Szarka az általuk tartott lovasokból összesen 50 főt
Tapolca városába tartozott küldeni, amely a Veszprémből jövő utat védelmezte. A négy kapitánynak a
hírszerzési, mustra- és fizetési ügyekben segítőül devecseri Choron Jánost, valamint Nádasdy Tamás ismert
familiárisát, Csányi Ákost rendelték. A Rába fontosabb hídjainak (Pápoc, Kesző és Bodonhely) védelmére
ugyanakkor Nádasdy Tamástól nyolc puskás gyalogokat kértek, akiket szintén a hadisegélyből kívánták
fizetni. 340 2 Ismerve azonban a hadiadó beszedésének körülményeit, a kontingensek jelentőségét nem szabad
338107 Az igen jelentős irodalomból: Vaníèek, 1875. 26–34..; Amstadt, 1969. 19–52.; Rothenberg, 1970.
33–39. és Kaser, 1997. passim.
3391 Porkolábra, aki 1549-ben már Nádasdy Tamás kapitánya volt: Timár, 1989. 63.; Horváthra: Szakály,
1987. 48.; Pethőre: Pálffy, 1998. 158. és őze, 1996. passim; Szarkára: Komáromy, 1911. 537–546.
3402 MOE, III. köt. 65–66. és 73–77.: No. I. Choronra: Mednyánszky, 1885. és Csányira újabban: őze,