05.01.2014 Views

A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

Magyarország és Erdély egyesítését megvalósítani szándékozó, bár egyre inkább kifulladó akció, amelynek

köszönhetően ekkor még mindig 2000 lovas és 1000 gyalogos szolgált a Királyhágón túli területeken.

Pusztán ennek, a nem túl jelentős létszámú haderőnek az éves zsoldszükséglete (156 000 rajnai forint) pedig

Magyarország maximálisra becsült jövedelmeinek kereken egyötödét tette ki. 315 84

A Győrben 1555 végéig maradó Pallavicini kormányázása idején a Balaton és a Duna közötti védelmi övezet

kiépítése – a nehézségek és problémák ellenére – újabb fontos lépésekkel haladt tehát előre azon az úton,

amelyen azt Salm főhadparancsnok elindította, majd Ebersdorf és Königsberg továbbfolytatta. A győri

főkapitányság tényleges megszületéséhez és az első – a szomszédos végvárak mellett –, Győr teljes területére

kiterjedő hatáskörrel rendelkező főkapitány kinevezéséhez viszont még egy nagyon fontos láncszem

továbbra is hiányzott. Ennek a láncszemnek a pótlása szintén Pallavicini kormányzása alatt, 1555-ben

valósult meg. Ekkor végleges döntés született arról, hogy a győri püspökvárat (arx) és az alatta fekvő

mezővárost (oppidum) egységes védelmi rendszerbe szervezik, azaz a várat és a várost együtt, egyetlen

erőddé, pontosabban erődvárossá (Festungstadt) építik ki. 316 85 Mindez azt jelentette, hogy oly sok magyar

végvár-várostól eltérően – amelyek egy kőépítkezésű várból és alatta egy palánkkal kerített váraljából vagy

huszárvárból álltak – Győr egészen különleges utat járt be. Ennek a döntésnek a megszületéséhez azonban

meglehetősen hosszan vezetett az út.

Noha a győri püspökök székhelyéül szolgáló, káptalandombi kővár és az alatta fekvő váralja, azaz a

káptalani mezőváros erődítése – miként bemutattuk – 1542-től megszakítás nélkül folyt, ezek az állandó

karbantartásra szoruló palánképítkezések a város 92szerkezetében még nem indítottak el visszafordíthatatlan

folyamatokat. A királyi építészek vezette munkálatoknak ugyan néhány polgárház már áldozatul esett, a

fabrica Jauriensis – miként a korabeli latin nyelvű iratok nevezték 317 86 – ekkor még nem jelentett mást,

mint a kővár erődítéseinek állandó javítását, valamint a város palánkjának felhúzását, illetve azon néhány

kapunak, fabástyának a kialakítását. 1555-ig a kérdés (Győr „kétsejtű” végvár-várossá vagy egységes erőddé

épül-e) egészen nyílt maradt, jóllehet az évente végzett újabb és újabb királyi biztosi vizsgálatok már

felvetették az erődítések utóbbi módjának lehetőségét is. 318 87 1554-ben mégis egy olyan eseményről

értesülünk, amely egyértelműen bizonyítja, ekkor még nem döntöttek végleg a vár és a váralja

egybeépítéséről. Szeptember második felében I. Ferdinánd a győri püspökvár várnagyává (castellanus)

Pallavicini és Nádasdy Tamás nádor közös támogatására a lévai lovaskapitányt, Székely Miklóst nevezte

ki. 319 88

Bár az egy esztendőre kinevezett és Győrbe biztosan megérkezett Székely konkrét tevékenységéről eddig

semmit sem tudunk, felfogadásának körülményei az 1555-ben meghozott végső döntés tekintetében igen

érdekes tanulságokkal szolgálnak. Miután Ferdinánd király augusztusban elhatározta, hogy a püspökvár élére

várnagyot állít, Pallavicini főhadimarsall hosszas egyeztetéseket kezdett a tisztségre jelölt lovaskapitánnyal.

A tárgyalások folyamán Székely feltételeit 11 pontban nyújtotta be. 320 89 Ezek közül – a fizetését, ellátását és

31584 MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 26. fol. 42–51. 1554. augusztus 12., Bécs, ill. Acsády,

1888/2. 72–73.

31685 A téma legalapvetőbb összefoglalása: Gecsényi, 1991/2. 148–149. Győr középkorból származó

városszerkezetének tagolódására: Borbíró–Valló, 1956. 50–72. és Jenei F., 1971. 121–122.

31786 Lásd például ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 152–153.

31887 Villányi, 1882. 33–34. és Gecsényi, 1976. 204. Az 1554. évi erődítési állapotokra (a túl nagy területtel

pénz és idő hiányában még nincsenek készen, nincs elég mesterember és a magas vízállás is akadályozza a

munkát stb.) lásd még: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. E. fol. 5–6. Sforza Pallavicini Miksa

főherceghez. 1554. szeptember 5., Bécs.

31988 Székely 1543-ban – egy bizonyos Thulich Andrással együtt – még Mórichidán szolgált kapitányként

(„capitanei in Morychyda”), feltételezhetően az ottani Rába-átkelő védelmére. 1552 július–augusztusban a

török elleni hadjáratban 100 lovasával Erasm Teufel parancsnoksága alatt mezei szolgálatot teljesített, így

elképzelhető, hogy még a palásti csatában is részt vett. Novemberben 86 huszárjával ő is ott volt a Győr

mellett táborozó királyi csapatok sorában, ahonnan azután 1553-ban került Lévára lovaskapitánynak. Az

említés sorrendjében, 1543: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Székely Miklós [és Thulich András]

levele Nádasdy Tamáshoz. 1543. március 3., Mórichida; 1552: MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 3.

fol. 177–178. és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 67. Konv. C. fol. 29–30.; 1553: MOL E 185 MKA

Nádasdy cs. lt. Tétel 3. fol. 136–137. Vö. még: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Székely Miklós

levele Nádasdy Tamáshoz. 1554. július 10., Léva.

32089 „Postulata egregii Nicolai Zekel capitanei Regiae Maiestatis etc. de et super castellani offitio in arce

Jaurini per eum suscipiendi die Xxii Augusti anni Liiii.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. D. fol.

43–44. Egy másolata Nádasdy Tamás számára: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!