A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet
A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet
A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Noha ebben az esztendőben ez nem valósult meg – pusztán a fehérvári bég indította az említett támadást

Palota ellen, majd novemberben egy sikertelen ostromot Csobánc és Tihany elfoglalására 309 78 – 1555-ben

végül végrehajtotta a tervezett akciót, amely Kaposújvár, Korotna és Babócsa elfoglalását eredményezte. 310

79 Emiatt mindkét esztendőben szükség lett volna arra, hogy egy-egy vár ostroma vagy egy-egy nagyobb

betörés esetén Pallavicini jelentősebb számú csapatokkal álljon készen segítségnyújtásra. Csakhogy a

rendelkezésére álló katonaság még a végvárak védelmére sem volt elégséges, gondoljunk csak Lövöld

lerombolásának okára. Így az általa kormányzott határvidék nagy veszélybe került volna, amennyiben

megvalósult volna az alábbi táblázatban bemutatott tervezete, amely a végvári őrségekből kivonható lovas

katonákat vette számba: 311 80

Sforza Pallavicini tervezete egy észak-dunántúli török támadás esetén a neki alárendelt

várak őrségéből kivonható magyar lovas katonaságról 1554 októberéből

végvár

a várban szolgáló

magyar lovas

török támadás esetén a

várból kivonható

magyar lovas

Győr 500 400 100

Pápa 200 175 25

Csesznek 20 – 20

Devecser 150 125 25

Vázsony 20 – 20

Tihany 40 30 10

Tata 60 50 10

Szentmárton 20 20 –

összesen 1010 800 312 81 210

török támadás esetén a

várban maradó

magyar lovas

Pallavicini tervezetét csak a szükség szülte, annak ténylegesen nem sok realitása volt. Nem a véletlennek,

hanem megfelelő indokoknak köszönhető tehát, hogy sohasem került megvalósításra. Egyrészt a 800 huszár

kivonása egyet jelentett volna a védelmi 91övezet lovasságtól való „megkopasztásával” (a gyalogok

kivezénylését az őrgróf teljesen elképzelhetetlennek tartotta 313 82), másrészt ezzel a létszámú katonasággal –

még Nádasdy nádor kontingenseivel egyesülve is – csak szerencsével érhettek volna el komolyabb

eredményeket a budai pasa és a hozzá csatlakozó bégek sokszoros túlerőben lévő csapataival szemben.

Nádasdy és Pallavicini ezért már 1554. október 8-án Bodonhelyen tartott tanácskozásukon elutasították a

fenti tervezet megvalósítását és egy a végvári őrségek védelmét segítő, mozgó mezei haderő felállítását

szorgalmazták. 314 83 Ennek a kérésnek az adott gazdasági feltételek között körülbelül ugyanannyi realitása

volt, mint a főhadimarsall fenti tervezetének, hiszen az ország jövedelmei, de még az idegen segélyek sem

fedezték a végvárakban szolgálók zsoldját sem. S ne feledjük, ezekben az esztendőkben még tartott a királyi

János egyik levele alapján. 1554. október 2., Győr és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol.

161–162. Paksy János Sforza Pallavicinihez. 1554. október 9., Komárom.

30978 Koppány–Sági, 1965. 14.; Szántó, 1986. 263. és Illés, 1994. 64–65.

31079 Szakály, 1975. 101–108. és Solymosi, 1979. 74–78.

31180 „In confiniis istius Citradanubianae partis intra Jaurinum et lacum Ballathini equites infranotati

aluntur.” és „Casu, quo Turcae has partes Citradanubianas aggrederentur, eisque obviam eundum esset, is qui

subsequitur equitum numerus ex praesidiis in campum educendus videtur.” ÖStA HHStA Hungarica AA

Fasc. 74. Konv. A. fol. 141. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez írott levelének melléklete. 1554. október

5., Győr. Néhány adatát idézte: Szántó, 1972. 317.

31281 Pallavicini megjegyezte, hogy abban az esetben, ha a Dunától északra levő országrészt kell

megsegítenie, akkor ennek a létszámnak a felét, azaz összesen 400 könnyűlovast lehet rövid időre oda

irányítani.

31382 „Pedites autem praesidiarios non solum nullos educendos video absque praesidiorum denudatione,

quin potius in singula quaeque loca pluros imponendos existimarem.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74.

Konv. A. fol. 138. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez. 1554. október 5., Győr.

31483 „Videtur nobis omnino necessarium esse, ut Sua Maiestas extra praesidia militum locorum

finitimorum in campo semper habeat aliquem gencium conductitiarum numerum, quorum ope et auxilio

conatibus tam perfidi, insolentis, haereditarii et callidissimi hostis obviam iri possit, nec ad quamvis

occasionem milites locorum finitimorum magno earundem [sic!] discrimine subito evocentur.” ÖStA HHStA

Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 145–146. Nádasdy Tamás és Sforza Pallavicini Miksa főherceghez.

1554. október 8., Bodonhely. Vö. még: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini

Nádasdy Tamáshoz. 1554. október 2., Győr.