A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet
A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet
A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
kapitányai 301 70 – mindannyian az uralkodónak tettek esküt felfogadásukkor. Mindez azt jelentette,

Pallavicini rendelkezéseit maradéktalanul kötelesek voltak végrehajtani. Ennek volt köszönhető, hogy ezen

várak erődítéseinek, a bennük szolgáló őrségek fizetésének és hadanyag-ellátásának koordinálását stb. a

főhadimarsall felügyelte. Ugyancsak ő tartozott az egymással összetűzésbe került végvári tisztek vitáit,

például 1555-ben a Devecserben szolgáló Choron János és Gyulaffy László nézeteltérését rendezni. 302 71 Az

őrgróf nevéhez volt köthető emellett annak 89a különböző számú ágyúlövések segítségével működő,

úgynevezett hírlövési rendszernek a kiépítése is, amellyel az egyes várak őrsége szomszédait, majd azok

morzejelzésszerűen a további várakat a török betörések alkalmával riasztani tudták. Győr előterében két

ilyen fontosabb jelzőláncolat alakult ki. Az egyik vonalon az ellenségről szóló hangjelzések Pápáról indulva

a Rába-parti bodonhelyi őrhelyen 303 72 át jutottak el Győrbe, míg a másikon Csesznekről indulva

Szentmárton közvetítő-állomáson keresztül érkeztek meg a főhadimarsallhoz. 304 73

A török szpáhik és martalócok portyáinak megszűrése érdekében Pallavicini igyekezett Königsberg azon

próbálkozását folytatni, amely a Győr közvetlen közelében fekvő erdők és szőlőhegyek védelmére irányult.

Mivel székhelye a Kisalföld irányából szinte teljesen védtelen volt, elődjéhez hasonlóan ő is rendszeresen

küldött a környék fontosabb helyeire járőröket. Emellett megkezdte egy Győr körüli őrházrendszer kiépítését

is, hiszen 1553 őszén már egy külön kapitány, azaz ténylegesen egy gyalogvajda parancsnoksága alatt

Győrből kirendelt katonaság szolgált Baráti falu templomában, a környező szőlőhegyek oltalmára, gyakran

viszont inkább a szőlősgazdák kárára. 305 74 A törökökkel, mindenekelőtt legfőbb magyarországi

kormányzójukkal, a budai pasával, a fegyveres kapcsolatokon túl Pallavicini – Salm főhadparancsnokhoz

hasonlóan – a határ menti diplomácia csatornáin keresztül is érintkezésben állt. A fegyverszünetek gyakori

megsértése miatt keletkezett panaszokról és az ellenség fogságába esett rabok kiszabadításáról folyó

tárgyalásokat a főhadimarsall a bécsi hadvezetés utasításaira a korábbi gyakorlatnak megfelelően továbbra is

Komáromon keresztül bonyolította, elsősorban Paksy főkapitány és a követként gyakran eljáró Palinai Pál

deák segítségével. A diplomáciai csatornákon keresztül érkező információk mellett ugyancsak Paksy szolgált

budai és esztergomi kémei által állandó hírekkel a beglerbég terveiről és hadjáratairól a szinte állandóan

Győrben tartózkodó őrgrófnak, aki ezeket Bécsbe és Nádasdy nádorhoz továbbította. 306 75

Tojgun budai pasa 1554. évi füleki hadjárata után, 307 76 majd az 1555. évi dél-dunántúli török expedíció

idején Pallavicininek a Győrtől délkeletre fekvő védelmi övezet továbbépítésén túl ezen a területen egy

jelentősebb támadás ellen is fel kellett készülnie. Mindez komoly nehézségeket jelentett számára, és nem

csak azon hatásköri konfliktusok miatt, amelyekről majd Nádasdy Tamás nádorsága kapcsán szólunk, hanem

azért is, mert a főhadimarsall mezei csapatokkal nem rendelkezett. Pedig Fülek elfoglalása után számos 90hír

futott be a Rába partjára arról, hogy a budai pasa pesti táborából Tata vagy Kaposújvár ellen készül. 308 77

30170 Csesznek várában például Trombitás Miklós kapitány egyszerre vezette az osztrák rendek fizette

őrséget és az egyik részbirtokos, néhai Chaby István özvegye zsoldján szolgáló magánföldesúri gyalogokat.

ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 74. Konv. A. fol. 11–13. Sforza Pallavicini Miksa főherceghez. 1554.

szeptember 17., Győr. Vö. még Koppány, 1962. 18–19.

30271 Minderre lásd Pallavicini igen nagy számban fennmaradt jelentéseit: ÖStA HHStA Hungarica AA

Fasc. 73–75. fol. passim; Choron és Gyulaffy ellentétére: ÖStA KA AFA 1555/7/4.

30372 A Nádasdy Tamás birtokában lévő és általa megerődített bodonhelyi várkastély rövid története: Ráth,

1865.

30473 A hírlövési rendszer kiépítésére: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 73. Konv. E. fol. 21–24. Sforza

Pallavicini Miksa főherceghez, Bécsbe. 1554. szeptember 11., Győr és MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt.,

Missiles, Sforza Pallavicini levelei Nádasdy Tamáshoz. 1553–1555. passim, valamint általában a

jelzőrendszerre: Otruba, 1956. és Simoniti, 1991. 169–179.

30574 „Capitaneo peditum, qui in ecclesia de Barathy collocati sunt, jussimus diligenter, ut in eos, qui

damna in vineis facere solent, graviter animadvertat deincepsque provideat, ne aliqua queraela ad me

deferatur.” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini Nádasdy Tamáshoz. 1553.

szeptember 23., Győr.

30675 Petritsch, 1985. 84.: No. 203., 88–89.: No. 215–216., 90–91.: No. 220–223., 93.: No. 230., 105.: No.

268. és 110.: No. 287. Egy rabkiváltási ügyre: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 75. Konv. A. fol. 33. I.

Ferdinánd Sforza Pallavicinihez. 1555. március 22., Augsburg. Vö. még, többek között Palinaira is: Uo.

Fasc.74–75. fol. passim és MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini levelei Nádasdy

Tamáshoz. 1553–1555. passim. Palinai későbbi diplomáciai megbízatásaira: Takáts, 1927. 282–283.

30776 Az eseményekre igen részletesen: Köhbach, 1994.

30877 MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini beszámolója Nádasdy Tamáshoz Paksy