A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

csaknem teljes Közép-Európa köszönhette megmaradását, azaz történeti szerepe elvitathatatlanul európai
jelentőségű, kialakulásának, fejlődésének és működésének feltárására az utókor ez ideig mégis pusztán az
utóbbi területek vonatkozásában fordított megkülönböztetett figyelmet. A horvát és a szlavón végvárak
alkotta két főkapitányság 16–17. századi történetéről – elsősorban mint az 1699. évi karlócai béke után
újonnan kiépült déli határőrvidékek (Militärgrenze) tág értelemben vett elődjéről – ugyanis már a múlt
század első felétől egyre újabb és újabb, főként osztrák és horvát történészek által írott monográfiák láttak –
egészen a legutóbbi időkig – napvilágot. 6 1 Ezzel szemben a magyarországi végvárrendszerről – Szegő Pál
1911-ben és Szántó Imre 1980-ban megjelent munkáját leszámítva 7 2 – nem készült összefoglaló. Miután az
előbbi szerző szinte teljességgel mellőzte, az utóbbi pedig csak szűken, főként az 1550-es évekre
hasznosította a témára vonatkozó legfontosabb, a bécsi levéltárakban őrzött iratanyagot, munkáikat nem
tekinthetjük modern értelemben vett, szisztematikus kutatáson alapuló szakmonográfiáknak. Emellett a
határvédelem fejlődésének fordulópontjaira sem összpontosítottak különösebb figyelmet.
A legújabb oszmanisztikai kutatások eredményei alapján napjainkban már teljességgel világos, hogy a
szultáni hadvezetés legfőbb célja – megfelelően a birodalom korábbi hódítási mechanizmusának – Buda
megszállását követően a nagy vetélytárs, a Habsburgok fővárosának, Bécsnek az elfoglalása volt. 8 3 A Duna
medencéjében fekvő Magyarország 13tehát a török hódítás fő csapásvonalába esett, és ennek következtében a
megfogyatkozott területén kiépített határvédelmi zónák a Habsburg Birodalom és Magyarország
megmaradásában jóval jelentősebb szerepet játszottak, mint a napjainkra már egészen jól ismert horvát–
szlavón generalátusok. A szűk értelemben vett magyarországi védelmi rendszer pilléreit alkotó, úgynevezett
végvidéki főkapitányságok (Grenzoberhauptmannschaft) 9 4 történetének alapkutatásokra épülő feltárása ezért
a törökkorral foglalkozó magyar – és részben az osztrák – történetírás egyik legnagyobb hiányossága, azaz
egyúttal egyik legfontosabb és legsürgetőbb kutatási feladata.
Mindezt már 1946-ban a koraújkori magyar közigazgatás történetének monográfusa, Ember Győző is
felismerte, midőn kijelentette, hogy „a főkapitányi méltósággal, mint a XVI. és XVII. századi központi
igazgatás legfontosabb végrehajtó szervével, a magyar közigazgatástörténetnek is foglalkoznia kell, annál is
inkább, mert a hadtörténet ennek a fontos tisztségnek ismertetését eddig még, érthetetlen módon, nem
tekintette feladatának.” 10 5 A téma feltárására Ember szorgalmazása ellenére az elmúlt fél évszázadban
mégsem vállalkozott sem a magyar, sem az osztrák történetírás. A II. világháború utáni magyar
történettudomány – ellentétben a bécsi Collegium Hungaricumban a két nagy világégés között éveket eltöltő
Szekfű-nemzedék képviselőivel 11 6 – a császárváros archívumaiban őrzött igen tekintélyes mennyiségű,
elsősorban német–latin forrásanyagra nem fordított kellő figyelmet, ugyanakkor az osztrák történészek
számára (elsősorban a magyarországi korabeli politikai, katonai és gazdasági viszonyok ismeretének
hiányában) csak érintőlegesen merült fel a téma feltérképezése.
Elsősorban az alapkutatások évtizedes elmaradásával és hiányával magyarázható, hogy Szántó Imre említett
monográfiájában néhány oldalnál nem olvashatunk többet a főkapitányságok rendszeréről, de nem találjuk
meg benne a határvédelem működésének tematikus feldolgozását sem. Mindezek után nem csodálkozhatunk
azon, hogy témánkról, a győri végvidéki főkapitányság történetéről és jelentőségéről az eddigi irodalom nagy
része pusztán néhány, már-már „historiográfiai toposszá” szilárdult megállapítást ismételget. A védelmi
övezettel kapcsolatban általában két dologról emlékeznek meg még a végvárrendszer vagy a koraújkori
magyarországi hadügy fejlődésével elmélyültebben foglalkozó összefoglalások is. Az egyik a főkapitányság
létrejöttének, a másik pedig az azt irányító generálisok és helyetteseik, a vicegenerálisok nemzetiségének,
illetve a Haditanáccsal, valamint a nádorral való kapcsolatának kérdésköre.
A főkapitányság kialakulásáról uralkodó általános elképzelést jól tükrözi Szántó Imre 1980. évi
megállapítása, amelyet Szegő és Ember említett munkáira támaszkodva összegzett: „A Dunántúlon eleinte
csak egy főkapitányság volt. Úgy látszik azonban, hogy már 1556-ban kettéválasztották a dunántúli
61 A legjelentősebbek önálló kötetek megjelenésük sorrendjében: Vaníèek, 1875., Amstadt, 1969.,
Rothenberg, 1960/1. és ugyanez németül Rothenberg, 1970., Schulze, 1973. és legújabban megjelent Kaser
Karl még 1985-ben készült habilitációjának átdolgozott kiadása is: Kaser, 1997. A témára vonatkozó
legfontosabb tanulmánykötetek: MilitÂrgrenze, 1973., MilitÄrgrenze, 1982. és Vojna Krajina, 1984.
72 Szegő, 1911. és Szántó, 1980. Vö. még Szabó János Győző néhány újabb, elsősorban a felsőmagyarországi
főkapitányság történetére vonatkozó érdekes gondolatával: Szabó J. Gy., 1982. 6–9.
83 Erre vonatkozóan lásd Fodor Pál alapvető kutatásait: Fodor, 1991.
94 Egy végvidéki főkapitányság/generalátus alatt egy fővár (Hauptfestung) és a hozzá tartozó kisebb várak,
őrhelyek (Grenzfestungen, Wachthäuser, confinia) védelmi övezetét értjük. Pálffy, 1996/2. 192–199.
105 Ember, 1946. 255.
116 Napjainkig alapvető kutatásaikra és ezek hatására: Ujváry, 1996.