A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet
A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet
A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
pedig egyet jelentett a főkapitány kezének csaknem teljes megkötésével, miközben a fosztogató katonái ellen<br />
irányuló panaszok egyre szaporodtak. A magyar lakosságnak Bakith Pál és Török Bálint sajátos<br />
magánháborújának keserű tapasztalatai után ettől kezdve rá kellett döbbennie, hogy a zsoldfizetés<br />
elmaradása esetén az adójukból tartott magyar huszárok semmivel sem bánnak pusztításaik során velük<br />
kegyesebben, mint a két említett személy magánföldesúri katonái vagy a főhadparancsnokok botja alatt<br />
szolgáló idegen vagy magyar zsoldosok. A fizetetlen katonaság garázdálkodását a dunántúli főkapitányok<br />
sem tudták meggátolni, noha ezt számukra a legszigorúbb büntetésekkel írta elő említett utasításuk.<br />
A törökök mindeközben a Dunántúlon borzasztó erőfölénybe kerültek, hiszen Székesfehérváron és Pécsen,<br />
valamint a körülöttük kiépítésre kerülő várgyűrűkben, illetve a közöttük húzódó tolnai várláncolatban 1545-<br />
ben már mintegy 5800 oszmán katona várta, hogy nap mint nap betörhessen a királysági területekre. 152 36<br />
Mindeközben Esztergom várában egymagában mintegy kétszer annyi török katona szolgált (1544-ben<br />
mintegy 2200 53fő), 153 37 mint amennyi Ebersdorf főhadparancsnok-helyettes vezetése alatt Győrben és a<br />
szomszéd végházakban az osztrák rendek zsoldján állomásozott. Ezzel az óriási katonai főlénnyel szemben<br />
igazán hatékonyan csak újabb őrségek felfogadásával, azaz Ferdinánd király osztrák tartományaiból várható<br />
segélyekből fizetett katonasággal lett volna lehetőség. Nagyobb hadiadót hiába szavaztak meg a magyar<br />
rendek, a háborús viszonyok közepette azt úgysem lehetett beszedni. Az 1540-es évek közepétől ezért<br />
országgyűlési végzéseikben egyre gyakrabban kérték az uralkodót, hogy a törökök előrenyomulása miatt<br />
jövedelmeiktől megfosztott várakról mielőbb külföldi segélyekből gondoskodjék. Az 1546. évi 44.<br />
törvénycikkben például a Dunántúlon elsősorban Dombó, Kaposvár, Somogyvár, Lak, Szigetvár, Tihany,<br />
Csesznek és Szentmárton őrséggel való ellátását sürgették 154 38 Ferdinánd idegen tartományainak<br />
jövedelmeiből. Ezen várak közül azonban ebben az esztendőben csak az éppen ekkor királyi kézbe vett<br />
Szigetvárra, valamint – miként említettük – Szentmártonba került uralkodói őrség. Szigetvár Török Bálint<br />
utódaitól való átvételének, valamint a dunántúli főkapitányi csapatok egy jelentős része oda rendelésének<br />
óriási jelentősége volt, hiszen egy 1566-ig fennálló védelmi övezet központját biztosították ezzel. A vár<br />
királyi kezelésbe vételében ugyanakkor legalább annyi szerepe volt Salm főhadparancsnoknak, mint Késás<br />
Pál dunántúli főkapitánynak. 155 39<br />
Miután Nádasdy és Késás főkapitányok a törökök erőivel szemben elégtelen létszámú katonaságukat saját<br />
jövedelmeikből sem növelhették meg néhány száznál többel, igyekeztek legalább a Dunántúl viszonylag<br />
kedvező természetföldrajzi adottságaira, valamint a vármegyei nemesség még mozgósítható erőforrásaira<br />
építeni. Magyarország határvédelme szempontjából a Dunántúlon elsősorban az országrészt éppen középen<br />
keresztülszelő Balaton bírt óriási jelentőséggel, hiszen ennek hiányában e területen is várak tucatjaival és<br />
újabb katonák ezreivel kellett volna biztosítani a védelmet. Ráadásul ez a természet nyújtotta védőbástya –<br />
elsősorban a Kisbalaton vidékén húzódó, környező mocsaraknak és a napjainkban mértnél magasabb<br />
vízállásnak köszönhetően – jóval nagyobb kiterjedésű és nehezebben áthágható akadály volt. A Balatontól<br />
délre viszont a Marcal és a Rinya folyó, majd mögöttük a Zala folyót a Murával összekötő Kanizsa patak –<br />
nagyjából a mai Principális-csatorna mentén – nagy mocsárvilága, északra pedig elsősorban a Dunántúli-<br />
Középhegység jelentős vonulatai, mindenekelőtt a Bakony és erdőségei, majd tőle nyugatra a Rába folyó<br />
jelentett olyan természeti képződményt, amelyre a határvédelem kiépítésekor mindenképpen építeni lehetett<br />
és kellett is. Ezt pedig már Nádasdy Tamás országos főkapitánysága alatt, az 1540-es években felismerték.<br />
Nádasdy báni működése (1538–1542) idején társával, Keglevich Péterrel együtt már a horvát–szlavón<br />
végeken is igyekezett kihasználni a folyóvölgyek nyújtotta védelmi lehetőségeket. 156 40 Ezt azután a<br />
dunántúli főkapitánysága idején – tagadhatatlan, hogy elsősorban saját birtokai védelmében – a Rába folyó<br />
vonala mentén is törekedett megvalósítani. Székesfehérvár 1543. évi eleste után ugyanis a török<br />
könnyűlovasok vagy a Balaton-felvidéken, vagy a Vértes és a Bakony egy-egy átjáróján átkelve viszonylag<br />
gyorsan juthattak el az addig pusztán Török Bálint huszárjai által érintett Rábaközig. A meglehetősen<br />
54kanyargós és számos mellékággal rendelkező Rába viszont tökéletesen alkalmasnak mutatkozott arra, hogy<br />
83.<br />
15236 Hegyi Klára szíves közlése a bécsi Österreichische Nationalbibliothek Kézirattárában<br />
(Handschriftensammlung) őrzött zsolddefterek (1543: ÖNB Mxt. 566. és Mxt. 550.; 1545: Mxt. 581.) adatai<br />
alapján.<br />
15337 Hegyi, 1996. 54.<br />
15438 CJH, 180–181. Érdemes felhívnunk a figyelmet, hogy Lakot a törvénycikk kiadásának latin szövege is<br />
„Kák”-nak titulálta. Erre az elírásra már Solymosi László is felfigyelt. Solymosi, 1979. 267.: 278. jegyz.<br />
15539 Timár, 1989. 37–38., 45. és 77–79.<br />
15640 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 40. Konv. D. fol. 13. Keglevich Péter I. Ferdinándhoz. 1539.<br />
november 26., „in Kryschyche”