A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

pedig egyet jelentett a főkapitány kezének csaknem teljes megkötésével, miközben a fosztogató katonái ellen
irányuló panaszok egyre szaporodtak. A magyar lakosságnak Bakith Pál és Török Bálint sajátos
magánháborújának keserű tapasztalatai után ettől kezdve rá kellett döbbennie, hogy a zsoldfizetés
elmaradása esetén az adójukból tartott magyar huszárok semmivel sem bánnak pusztításaik során velük
kegyesebben, mint a két említett személy magánföldesúri katonái vagy a főhadparancsnokok botja alatt
szolgáló idegen vagy magyar zsoldosok. A fizetetlen katonaság garázdálkodását a dunántúli főkapitányok
sem tudták meggátolni, noha ezt számukra a legszigorúbb büntetésekkel írta elő említett utasításuk.
A törökök mindeközben a Dunántúlon borzasztó erőfölénybe kerültek, hiszen Székesfehérváron és Pécsen,
valamint a körülöttük kiépítésre kerülő várgyűrűkben, illetve a közöttük húzódó tolnai várláncolatban 1545-
ben már mintegy 5800 oszmán katona várta, hogy nap mint nap betörhessen a királysági területekre. 152 36
Mindeközben Esztergom várában egymagában mintegy kétszer annyi török katona szolgált (1544-ben
mintegy 2200 53fő), 153 37 mint amennyi Ebersdorf főhadparancsnok-helyettes vezetése alatt Győrben és a
szomszéd végházakban az osztrák rendek zsoldján állomásozott. Ezzel az óriási katonai főlénnyel szemben
igazán hatékonyan csak újabb őrségek felfogadásával, azaz Ferdinánd király osztrák tartományaiból várható
segélyekből fizetett katonasággal lett volna lehetőség. Nagyobb hadiadót hiába szavaztak meg a magyar
rendek, a háborús viszonyok közepette azt úgysem lehetett beszedni. Az 1540-es évek közepétől ezért
országgyűlési végzéseikben egyre gyakrabban kérték az uralkodót, hogy a törökök előrenyomulása miatt
jövedelmeiktől megfosztott várakról mielőbb külföldi segélyekből gondoskodjék. Az 1546. évi 44.
törvénycikkben például a Dunántúlon elsősorban Dombó, Kaposvár, Somogyvár, Lak, Szigetvár, Tihany,
Csesznek és Szentmárton őrséggel való ellátását sürgették 154 38 Ferdinánd idegen tartományainak
jövedelmeiből. Ezen várak közül azonban ebben az esztendőben csak az éppen ekkor királyi kézbe vett
Szigetvárra, valamint – miként említettük – Szentmártonba került uralkodói őrség. Szigetvár Török Bálint
utódaitól való átvételének, valamint a dunántúli főkapitányi csapatok egy jelentős része oda rendelésének
óriási jelentősége volt, hiszen egy 1566-ig fennálló védelmi övezet központját biztosították ezzel. A vár
királyi kezelésbe vételében ugyanakkor legalább annyi szerepe volt Salm főhadparancsnoknak, mint Késás
Pál dunántúli főkapitánynak. 155 39
Miután Nádasdy és Késás főkapitányok a törökök erőivel szemben elégtelen létszámú katonaságukat saját
jövedelmeikből sem növelhették meg néhány száznál többel, igyekeztek legalább a Dunántúl viszonylag
kedvező természetföldrajzi adottságaira, valamint a vármegyei nemesség még mozgósítható erőforrásaira
építeni. Magyarország határvédelme szempontjából a Dunántúlon elsősorban az országrészt éppen középen
keresztülszelő Balaton bírt óriási jelentőséggel, hiszen ennek hiányában e területen is várak tucatjaival és
újabb katonák ezreivel kellett volna biztosítani a védelmet. Ráadásul ez a természet nyújtotta védőbástya –
elsősorban a Kisbalaton vidékén húzódó, környező mocsaraknak és a napjainkban mértnél magasabb
vízállásnak köszönhetően – jóval nagyobb kiterjedésű és nehezebben áthágható akadály volt. A Balatontól
délre viszont a Marcal és a Rinya folyó, majd mögöttük a Zala folyót a Murával összekötő Kanizsa patak –
nagyjából a mai Principális-csatorna mentén – nagy mocsárvilága, északra pedig elsősorban a Dunántúli-
Középhegység jelentős vonulatai, mindenekelőtt a Bakony és erdőségei, majd tőle nyugatra a Rába folyó
jelentett olyan természeti képződményt, amelyre a határvédelem kiépítésekor mindenképpen építeni lehetett
és kellett is. Ezt pedig már Nádasdy Tamás országos főkapitánysága alatt, az 1540-es években felismerték.
Nádasdy báni működése (1538–1542) idején társával, Keglevich Péterrel együtt már a horvát–szlavón
végeken is igyekezett kihasználni a folyóvölgyek nyújtotta védelmi lehetőségeket. 156 40 Ezt azután a
dunántúli főkapitánysága idején – tagadhatatlan, hogy elsősorban saját birtokai védelmében – a Rába folyó
vonala mentén is törekedett megvalósítani. Székesfehérvár 1543. évi eleste után ugyanis a török
könnyűlovasok vagy a Balaton-felvidéken, vagy a Vértes és a Bakony egy-egy átjáróján átkelve viszonylag
gyorsan juthattak el az addig pusztán Török Bálint huszárjai által érintett Rábaközig. A meglehetősen
54kanyargós és számos mellékággal rendelkező Rába viszont tökéletesen alkalmasnak mutatkozott arra, hogy
83.
15236 Hegyi Klára szíves közlése a bécsi Österreichische Nationalbibliothek Kézirattárában
(Handschriftensammlung) őrzött zsolddefterek (1543: ÖNB Mxt. 566. és Mxt. 550.; 1545: Mxt. 581.) adatai
alapján.
15337 Hegyi, 1996. 54.
15438 CJH, 180–181. Érdemes felhívnunk a figyelmet, hogy Lakot a törvénycikk kiadásának latin szövege is
„Kák”-nak titulálta. Erre az elírásra már Solymosi László is felfigyelt. Solymosi, 1979. 267.: 278. jegyz.
15539 Timár, 1989. 37–38., 45. és 77–79.
15640 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 40. Konv. D. fol. 13. Keglevich Péter I. Ferdinándhoz. 1539.
november 26., „in Kryschyche”