A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

1531 és 1541), valamint Leonhard Freiherr von Vels (1537–1541) 63 11 tevékenységének részletes
bemutatására jelen kötetben nincs lehetőség, eddigi kutatásaink alapján 64 12 kijelenthetjük, hogy az általuk
Magyarország különböző területeire (Duna mente, Felső-Magyarország, Szlavónia és Horvátország) vezetett
expedíciók 65 13 jelentős részben biztosították Ferdinánd király számára azt a területet, amely azután az 1540-
es évek közepétől majd már a ténylegesen kiépülő új határvédelmi rendszer alapjául szolgált. Az osztrák
tartományok határain kívül, azaz a Magyarországon folytatott hadjáratok tehát (ha nem is teljességgel, de)
hasonló sikereket hoztak, mint Luxemburgi Zsigmond Szerbiába és Boszniába vezetett akciói. Lényeges
különbséget jelentett viszont, hogy az új végvárrendszer – elsősorban annak köszönhetően, hogy Ferdinánd
Magyarország királya is volt – magában az ütközőzónában alakult majd ki. A főhadparancsnokok vezette
expedíciókat tehát még annak ellenére is sikeresnek kell értékelnünk, hogy magát Szapolyait az országból
csak igen rövid időre tudták kiszorítani. Mivel ő a Ferdinánd király elleni küzdelemben a szultán pártjára
sodródott, erre teljes mértékben sohasem volt lehetőség. Ebben az időszakban ugyanis éppen a fent említett
katonai erőviszonyok miatt a magyarországi események legfőbb irányítója maga Szülejmán volt.
Hadvezetésének baklövései és az ország gyors megszállásával kapcsolatos 1532 utáni török habozás
Ferdinánd főhadparancsnokai számára – szerencsére – lehetővé tette, hogy uralkodójuk fennhatósága alatt
biztosítsák a majdani új végvárrendszer kiépítésére szolgáló területet.
Szapolyai visszaszorítására a főhadparancsnokok által vezetett expedíciók nélkül nem lett volna lehetőség,
hiszen a Ferdinánd párti magyar nemességnek a törökök előrenyomulásával egyre kisebb hátországa, a
polgárháború következtében pedig egyre csökkenő jövedelmei voltak. Az osztrák tartományokból és a
birodalomból érkező csapatokra a későbbi határvédelmi rendszer alapjául szolgáló terület biztosításához
tehát mindenképpen szükség volt, noha ezek erejéből az oszmánok elleni fellépésre alig futotta. Legfőbb
feladatuk azonban nem is ez volt.
A főhadparancsnokok vezette idegen, illetve a Ferdinánd király osztrák tartományai által fizetett magyar,
főként könnyűlovas-csapatok viszont nemcsak mezei szolgálatot teljesítettek Magyarországon. A Szapolyai
elleni expedíciók után a főhadparancsnokok az idegen katonaságot teljességgel nem vonták ki az országból,
hanem Ferdinánd hatalmának biztosítására helyőrségekként az elfoglalt fontosabb várakba és városokba
rendelték. Érdemes visszaemlékeznünk, hogy az ütközőállam biztosításának ezen mechanizmusa is ismert
volt már Luxemburgi Zsigmond korában, aki például a boszniai Bobovac várában 1404 és 1410 között
szövetsége támogatására állandó jelleggel állomásoztatott 32magyar őrséget. A markáns különbséget – a
hadügyek irányítására gyakorolt hatása mellett – a Magyarországra rendelt katonaság létszámának jóval
tekintélyesebb száma jelentette, bár erre vonatkozóan eddig csak töredékes ismeretekkel rendelkezünk.
Elsőként az osztrák tartományok közelében fekvő várakba és városokba került jelentősebb őrség már 1527 és
1529 között, majd újra Szülejmán szultán bécsi hadjárata után – már csak azért is, mert maguk a hadjáratok
erről a területről indultak. A Duna-parti Pozsonyba, Komáromba, Esztergomba és Visegrádra, valamint a
közeli Tatára már Ferdinánd király 1527. évi hadjárata után német, olasz és spanyol zsoldosokból álló
őrséget helyeztek. 66 14 Ugyanekkor – noha csak időlegesen – Győrbe és Szentmártonba is rendeltek főként
német csapatokat. 67 15 1529-ben viszont már biztosan állomásoztak német gyalogok a Rába parti városban,
6311 Uo. 68–71. és Pálffy, 1997/1. 287. Salm életpályájára: Newald, 1879/2. és Newald, 1884.; Katzianer
pályafutására röviden: Gerhartl, 1981. 24–25.; végül Velsre lásd az életrajzi adattárban közölteket.
6412 A magyarországi főhadparancsnokok tevékenységére lásd mindenekelőtt az alábbi levéltári
irategyüttesek 1526 és 1541 közötti anyagát: ÖStA HHStA Hungarica AA és ÖStA KA AFA.
6513 Sajnos történetírásunk a törökök elleni küzdelem időszakában ezekről a hadjáratokról hajlamos
megfeledkezni, így még mindig múlt századi, napjainkra már elavult összefoglalásokra kell támaszkodnunk,
ha ezekről pontosabb információkat akarunk szerezni.
6614 Pozsonyra: ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 1. 1527. fol. 16–17. (1527. április 27.) és Ortvay, 1912.
128.. ill. 132–135.; Komáromra: Kecskés, 1984. 39–40. (Nagyon jellemző a még napjainkban is mindig
eluralkodott Habsburg-ellenes felfogás egyoldalúságára, hogy micsoda negatív szavakkal ítéli el a szerző azt,
hogy Magyarország királya, I. Ferdinánd Komárom várába osztrák tartományai által fizetett, idegen őrséget
helyezett: „Szomorú nap Komárom történetében 1527. augusztus 9-e. Ekkor került a vár a Habsburgok
kezére és az övék is maradt – a szabadságharc dicsőséges időszakát kivéve – négy évszázadon át.”);
Esztergomra: Csorba, 1978. 55–57.; A visegrádi spanyol katonákra (1531): Bártfai Sz., 1938. 376.: No. 1508.
és Tatára, amelynek királyi katonaságát elfoglalása után Leonhard Hauser vezette: Rohrbacher, 1888. 102–
103. és Bíró, é. n. 189.
6715 Győrrel kapcsolatban vö. Gecsényi, 1976. 199–200.; Szentmártonra: PRT, III. köt. 298–301. és
Szakály, 1996/1. 16.