A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

jelentős túlerővel szemben több tucatnyi kisebb-nagyobb rohamot visszavert, valamint több sikeres kitörést
is végrehajtott. A vár felmentésére Mátyás főherceg vezetése alatt érkezett, több tíz ezer fős császári hadsereg
megfutását (szeptember 9–10.) követően azonban a várvédők meglehetősen kevés reményt láttak a hosszabb
ideig való kitartásra. Szinán nagyvezír tökéletesen ismerte fel, hogy Győr védelme a főherceg seregének
magatartásától függ, ezért döntött a keresztény tábor megtámadása mellett. Miután a beavatkozásra amúgy
sem nagyon hajló császári sereget viszonylag könnyen sikerült meglepnie és menekülésre kényszerítenie,
Hardegg főkapitánynak ténylegesen nem volt esélye a további hosszabb kitartásra. A teljes blokád alatt tartott
végvár őrsége mégis pusztán három hét múlva, szeptember 29-én, rövid feladási tárgyalásokat követően
hagyta el a romhalmazzá lőtt várat. 788 7 Noha a generális és a várvédők valóban megszegték az uralkodónak
tett esküjüket, amely utolsó csepp vérükig való kitartásra kötelezte őket, helytállásuk mégis inkább tekinthető
példamutató katonai cselekedetnek, mint aljas árulásnak.
A Mátyás főherceg szorgalmazta vizsgálat Bécs védőbástyájának elvesztéséért és nem utolsósorban a
főherceg katonai baklövéseiért gyorsan kiáltotta ki Hardegget bűnbaknak, aki ráadásul még protestáns is
volt. Az alsó-ausztriai ellenreformáció vezetőinek pedig egyenesen jól jött, hogy egy evangélikus generálist
okolhattak a kudarccal, miközben Mátyás főherceg is leplezni tudta saját hibáit. Ezen érdekekkel és a
korabeli propaganda keltette kampánnyal szemben Hardegg kegyelmi kérelmei nem sokat segítettek, így a
főkapitány nem kerülhette el a halálos ítéletet. Ezt az 1595 januárjában összeült, a Haditanács által többnyire
éppen a főherceg javaslataira delegált, úgymond „pártatlan” hadbíróság mondta ki, és végül Bécsben, az am
Hof téren, egy jól megrendezett nyilvános kivégzésen június 16-án hajtották végre. A főkapitány mellett a
hóhér a várfeladási tárgyalásokat vezető hadmérnökkel, Niklas Perlin győri sáncmesterrel is végzett, jóllehet
őt még Hardeggnél is jóval kevésbé terhelte a felelősség a vár elvesztéséért. A koncepciós jellegű per a
csúfosan megfutott főhercegi sereg vezetőinek esetleges elítéléséről egyetlen szóval sem emlékezett meg. 789 8
Az erődváros szomszédságában fekvő Szentmárton várát védői még Győr körülzárásakor, július 30-án, rövid
ágyútüzet követően, a törökök második felszólítására adták fel. A főkapitányi székhely elvesztése az addig
még kitartó és a török mellékhadműveleteit, valamint ellátását akadályozni próbáló kisebb várőrségekben is
óriási rémületet keltett. Ezt az érzést azután a vidéket benyargaló tatárok fokozták, akik – ritka példaként a
török–magyar küzdelmek történetében – még várat is „foglaltak”. Pápát október 3-án virradatra ők szállták
meg. Győr feladásának hírére Pápán kívül 1594 októberére Csesznek, Tihany és Vázsony várai is török kézre
kerültek, 790 9 pusztán három kis balatoni végház, Csobánc, Szigliget és Keszthely maradt keresztény kézen.
Az ezen várakat feladó magyar kapitányok – ellentétben Hardegg generálissal és Perlin hadmérnökkel – az
1595. évi pozsonyi országgyűlés speciális bíróságán kimondott fej- és jószágvesztés ellenére a magyar
rendek közbenjárására mindannyian elkerülték a bitófát, de még birtokaik elvesztését is.
210A főkapitányság pillanatok alatt végbement elvesztése Győr elfoglalása után törvényszerűen adódott a
védelmi övezetnek a fentiekben bemutatott és „vízfejűnek” titulált felépítéséből. A végvidékek kisebb várai –
amelyek feladata a török portyák ellenőrzése és feltartóztatása, illetve az ellenséges fősereg időleges lekötése
volt – hatékonyan csakis a fővár elvesztéséig funkcionálhattak, ami ez esetben is ekként történt. A törökök
számára viszont nagy előnyt jelentett, hogy 1593. évi hadjáratukkal, Veszprém és Palota bevételével a
rendszert már megroppantották, így az valóban villámgyorsan bukott össze. A főváraktól függő védelmi
övezetek ilyetén való pusztulása viszont nem volt egyedi eset törökkori történelmünkben, hiszen Szigetvár
eleste hasonlóképpen eredményezte 1566-ban a teljes somogysági várövezet, majd Kanizsa 1600. évi
bukása 791 10 szintén az egész végvidék oszmán uralom alá kerülését.
A győri főkapitányság elvesztésével a császárváros és Alsó-Ausztria óriási veszélybe, kimondhatjuk:
végveszélybe került. Az elkövetkező esztendőkben az oszmánok számára óriási lehetőség kínálkozott a
régóta áhított cél, a Habsburg főváros elfoglalására. Szinán nagyvezír és az európai háborút támogató
isztambuli katonai „lobby” tehát meglehetősen közel állt a nagy célhoz, amelynek érdekében még a Pálffy
Miklós által 1593–1594 telén nagy sikerrel visszavett várak (Divény, Kékkő, Fülek, Szécsény, Ajnácskő,
Buják, Drégely, Nógrád stb.) elvesztése felett is képes volt szemet hunyni. A törökök számára adódott
páratlan lehetőséggel persze mind Bécsben, mind Alsó-Ausztriában, mind Nyugat-Magyarországon
tökéletesen tisztában voltak. Győr elvesztése ezért ezen területek, sőt még a Német–Római Birodalom
számára is óriási traumát okozott. A Haditanács és a magyar rendek tehát rendkívül nehéz feladat előtt álltak.
7887 Győr 1594. évi ostromára: Kozics, 1891. 495–508.; Mohl An., 1913. 18–30.; Lengyel, 1959. 169–212.;
Lengyel, 1983. 21–31. és újabban Veress D. Cs., 1993. 63–84. Vö. még: Czech, 1830. 82–83.: No. III–IV. és
Hausmann, 1983. 190–194.
7898 Uo. 195–200. és Kelenik, 1995/1., valamint a régebbi álláspontokra: Mohl An., 1913. 31–37.
7909 Pálffy, 1997/3. 12.
79110 Cerwinka, o. J.