A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

elsősorban a bécsi levéltárakban és a budapesti kamarai iratgyűjteményekben. Emiatt mindenképpen
szükséges lenne a téma monografikus feltárása, hiszen ez nemcsak had-, hanem kereskedelem- és
gazdaságtörténetünket is fontos adalékokkal gazdagíthatná. Az alábbiakban ezért magunk a győri
főkapitányság történetére vonatkozóan pusztán egy rövid mélyfúrás alapján szerzett benyomásainkról
számolhatunk be.
Bár elsőre meglepő, Tata kivételével a török frontvonalhoz közelebb eső végvárak élelem-ellátásának
biztosítása jelentett kisebb problémát a bécsi hadvezetés számára. Palota és Tihany várainak őrségei részben
a török hódoltságban fekvő uradalmaikban 735 2 folytatott, jól ismert adóztató és jövedelem-begyűjtő
tevékenységüknek köszönhetően 736 3 viszonylag könnyen juthattak nagyobb mennyiségű élelemhez. De még
a győri tisztek között is voltak olyanok, akik hódoltsági birtokaikon fegyveres erővel jutottak hozzá
jövedelmeikhez. Noha az említett váruradalmaknak a bevételei a török adóztatás és az állandó portyák
pusztításai miatt az 1570–1580-as évekre megcsappantak, ennek ellenére jelentősen segítették a két vár
ellátását. Hasonlóan kedvezőbb helyzetben voltak a pápai végvár katonái, hiszen a Rábaközben tekintélyes
hátországgal bírtak, ahonnan szükség esetén – noha nem ritkán erővel – könnyebben juthattak élelemhez,
mint az igen csekély váruradalommal és hátországgal bíró Győr, Szentmárton vagy Tata.
A főkapitányi központ ellátását az is igen megnehezítette, hogy ott másfél ezer végvárit kellett naponta
táplálni, miközben a környék élelem-termésének egy jelentős részét az erődvárosban élő szép számú
polgárság és nemesség fogyasztotta el. Perjés Géza 17. századi adataival számolva 737 4 ennek a nagy létszámú
őrségnek naponta több mint 20 mázsányi kenyérre és 6 mázsa húsra lett volna szüksége. Ekkora mennyiséget
még a védettebb hátországból, Sopron, Moson, Vas és Pozsony megyék területéről sem lehetett állandó
jelleggel biztosítani, és akkor még nem beszéltünk a közeli, szintén több mint 1000 fős őrségű Komárom és
Érsekújvár ellátásáról. A bécsi hadvezetés ezért már az 1550-es évektől – hála a kedvező vízi úton történő
utánpótlási lehetőségeknek – szinte biztosan szállíttatott élelmet Magyarországra, elsősorban Alsó-
Ausztriából. Noha ennek konkrét nagyságára jelenleg még csak a 16. század végi, törökellenes hadjáratok
idejéből rendelkezünk adatokkal, 738 5 nem kételkedünk abban, hogy a kiváló üzletnek számító hadseregélelmezés
révén az osztrák tartomány e tekintetben is segítette saját védelmének biztosítását. A végvidék
többi várának esetében ugyanezen 197feladatot a hadszíntér és a közeli hátország magyar lakosságának
kellett vállalnia, amely szintén óriási és anyagiakban felbecsülhetetlen tehertételt jelentett.
Az idegenből érkező élelemsegélyek megszervezését, majd szétosztását a nagyobb végvárakban (Győr,
Komárom, Tata stb.) külön élésmesterek (Proviantmeister, Proviantverwalter) irányították, akiknek tisztét a
16. században – a tüzérekhez hasonlóan – általában osztrákok és németek töltötték be. Győrben 1567-ben
például Abraham Hundsperger élésmester 20 rajnai forintnyi havi fizetéssel szolgált. 739 6 A magyar rendek
1563 őszén ezért arra tettek az országgyűlésen javaslatot, hogy az uralkodó minél több várat tekintsen
úgymond fővárnak (Hauptflecken), majd nevezzen ki oda élésmestereket, hogy azok azután külföldről
érkező segélyekből lássák el a véghelyeket. A Haditanács viszont arra intette Ferdinánd királyt, a rendeknek
határozottan jelentse ki, csak a Duna-menti várakba, azaz Győrbe és Komáromba biztosít külföldről
élelmet. 740 7 A kategorikus kijelentés hátterében teljesen racionális megfontolások álltak, hiszen a nagyobb
folyóvizektől távolabb fekvő várakba szállítási problémák miatt nem lehetett rendszeresen komolyabb
mennyiségű élelmet eljuttatni. Erre sem a magyarországi úthálózat nem volt alkalmas, sem a vármegyéket
nem lehetett havonta több száz szekér kiállítására kötelezni.
A győri főkapitányság váraiban szolgáló élésmesterek munkáját 1565 végétől külön tisztségviselő, a későbbi
győri főkapitány testvére, Christoph Teufel magyarországi főélésmester (Oberstproviantmeister in Ungarn),
avagy főélelmezési biztos (Oberstproviantkommissar in Ungarn), koordinálta. Terjedelmes utasítása
értelmében 741 8 Győr, Komárom és Szentmárton várainak ellátását kellett megszerveznie. 1569 elején tisztébe
lépő utódjának, Hieronym Beck von Leopoldsdorf udvari kamarai tanácsosnak a három vár mellett még az
7352 Palotára: Szíj, 1966.14–45. és Tihanyra: Rómer, 1879–1880., valamint PRT, X. köt. 147–218. és 237–
434.
7363 Szakály, 1981/2.
7374 Perjés, 1963. 53–54.
7385 Néhány adat a század második feléből: Gecsényi, 1984. 673–674. és Stangler, 1972. 91–94.
7396 Pertl, 1939. 16.
7407 MOE, IV. köt. 560–562.: No. XXXI. Az Udvari Haditanács véleménye a magyar országgyűlés
felterjesztéséről. 1563. október.
7418 ÖStA FHKA HKA Inst. No. 164. (1565. december 29., Linz; korabeli másolat) és egy további kópia:
ÖStA KA HKR KlA I. 1.