A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

szellemében napjainkban is gondolkodó historikus állít, hogy a bécsi hadvezetés és az Udvari Kamara
szándékosan hanyagolta el a magyarországi végeket, különösen a magyar katonaságot. Bár az osztrák
tartományokból és a birodalomból érkező segélyekből gyakran tűntek el hanyag kezelés és sikkasztás
következtében jelentősebb összegek, e téren az emberiség napjainkig sem változott.
Jóllehet a főkapitányság Győr 1594. évi elestéig tartó történetének bemutatásakor végvárainak fizetési
módját és az előírt őrségek számának változását a fentiekben alaposan nyomon követtük – hiszen ennek a
végvidék kialakulásában és igazgatásában igen meghatározó szerepe volt –, az alábbiakban mégis szeretnénk
még egy-egy fontosabb, eddig nem érintett kérdésre és néhány érdekesebb mechanizmusra felhívni a
figyelmet. A továbbiakban ezért a mintegy 3500 főnyi végvári katonaság nemzetiségi és fegyvernemek
közötti megoszlásáról, valamint fizetésének gyakorlati lebonyolításáról kívánunk szólni, hiszen ezekről a
kérdésekről nagyon elenyésző olvasható magyar nyelvű vártörténeti irodalmunkban.
A végvidék királyi katonaságán három nemzetiség: a magyar, a német és a délszláv, elsősorban a szerb
(másként rác) osztozott. Az utóbbiakhoz tartozók száma az 1530–1550-es években főként az utolsó szerb
despota, Bakith Pál győri szolgálatának köszönhetően igen tekintélyes volt, mind magában Győrben, mind
környékén 692 3 – miként arról az említett 1546. évi mustrajegyzék is tanúskodott. A rácok kezdeti jelentőségét
az is jól mutatta, hogy a Haditanács rendelkezésére a „külön személyek” (extraordinari Personen) sorában
még pópájukat is fizették a 16. században. Noha 1586-ban – majd fél évtizeddel később – a kamara arra
hivatkozva, hogy korábban „sok rác volt Győrben, most azonban már igen kevesen vannak”, 693 4
takarékossági okokból szorgalmazta a rác pap fizetésének megszüntetését, erre mégsem került sor. 1597-ben
ugyanis David Schrötter német és Nemesnyéki Dániel magyar prédikátor mellett egy rác pap is szerepelt
havi 6 rajnai 186forintnyi fizetéssel a magyaróvári különleges katonai személyek között. 694 5 A hosszú török
háború alatt, majd után a déli területekről menekülőkkel újabb komoly tömegek érkeztek Győrbe és
telepedtek le az erődváros melletti Újváros Rác utcájában, valamint a Rába menti falvakban. 695 6 A 16.
századi katonai létszámkimutatásokban a rác katonák mégsem bukkantak fel önállóan, aminek az volt a
magyarázata, hogy akár lovasként, akár gyalogosként teljesítettek szolgálatot, mindig a magyar huszárokkal
és hajdúkkal szervezték egybe őket közös lovaskapitányságokba, illetve gyalogvajdaságokba.
A másik idegen nemzetiséget, a németeket viszont – a magyar könnyűlovasoktól és gyalogoktól eltérő,
nehezebb felszerelésük, és ennek következtében eltérő fizetésük miatt – a különféle kimutatásokban mindig
megkülönböztették. Számuk a már kialakult végvidék mintegy 3500 főnyi katonaságának körülbelül 24 %-át
(800-900 fő) tette ki, ami mind a létszámot, mind az arányszámot vizsgálva igen tekintélyes volt. Ennél több
német katona a 16. század második felében pusztán a többszörösen nagyobb területű, valamint a török,
illetve Báthory István Lengyelországa és Erdélye hármas szorításában fekvő felső-magyarországi
generalátusban (1585-ben 2355 fő, 52 %), 696 7 továbbá a szintén jóval hosszabb bányavidéki frontvonalon
(1588-ban 1148 fő, 21 %) 697 8 szolgált. Az Adriai-tengertől egészen Erdélyig húzódó határvédelmi
rendszerben ugyanakkor Győrben állomásozott a legtöbb német gyalog (700 fő), 698 9 ami már önmagában is
jelezte, hogy a „kereszténység védőbástyájának” legfontosabb végváráról van szó. Sőt ha a több mint száz
végvár teljes őrséglétszámait vizsgáljuk – beleértve tehát a legnagyobb számban szolgáló magyar, illetve a
horvát–szlavón végeken a délszláv könnyűlovasokat és gyalogokat is –, abban az esetben is hasonló
eredményre jutunk. Győr mintegy 1500 fős őrségét (benne az igen jelentős, körülbelül 800 fős magyar
haderővel!) ugyanis az 1570–1580-as években pusztán Kanizsa, Érsekújvár, Komárom és olykor Eger, illetve
Szatmár tudták megközelíteni, de ekkor is jó néhány száz fős „lemaradással”.
A győri főkapitányság többi végvára közül rendszeresen csak a két előretolt és ezért igen nagy veszélyben
6923 Gecsényi, 1998. 193–194.
6934 „vil Räczen zue Raab gewest sein, unnd also ist es noch jeczo, aber sein ir gar wenig und macht mehr
Irrung und Schaden, alß Nucz.” ÖStA KA AFA 1586/12/7. és Uo. 1591/1/ ad 1 d. A kevesek közül
említhetjük 1582-ből Rác Gábor győri katonát („Gabriel Rascianus miles Jauriensis”), aki honfitársai oly
jellegzetes írásmódjával véste nevét egy húsz forintos nyugtája aljára. MOL E 554 MKA Vár. és kam. iratok
Fol. Lat. 1223. fol. 45. 1582. június 19., Pozsony.
6945 NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–17. fol. 42–52. Kaspar Muschardt jelentése és jegyzékei a sárvári és
magyaróvári extraordinari-személyekről. 1597. március 14. előtt. Lásd még ugyanezt a kimutatást: Uo. A–
VII–36. fol. 303–304.
6956 A győri rácokra, főleg a 17. századból: Villányi, 1882. 106–109. és Bedy, 1934. 58–59., valamint
újabban Gecsényi, 1984. 678.: 89. jegyz. és Gecsényi, 1998. 194–201.
6967 „Ober Hungerischen Granicz Stat.” [1585] ÖStA KA AFA 1584/11/ad 1 b. és Pálffy, 1997/2. 118–122.
6978 Archiv GNM Nürnberg, WF Siebenbürgen ZR 7657. fol. 127.
6989 Erre már Gecsényi Lajos is felhívta a figyelmet. Gecsényi, 1994. 167.