05.01.2014 Views

A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

SHOW MORE
SHOW LESS

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

hiszen a végvidék katonai kormányzói egyúttal székhelyük főkapitányai is voltak. A győri erődváros

védelme, a benne szolgáló több nemzetiségű katonaság irányítása és nem utolsósorban a birtokossal, a

káptalannal, valamint az ott élő polgársággal és nemességgel való megfelelő kapcsolat biztosítása – miként

ezt Gecsényi Lajos kutatásaiból kiválóan ismerjük 658 3 – már önmagában is óriási feladatot jelentett, hiszen a

főtiszteknek naponta kellett konfliktusok sorozatával megküzdeniük ahhoz, hogy hatékonyan teljesíthessék

feladataikat. Magunk ezért az alábbiakban a győri főkapitányoknak pusztán az egész végvidéket érintő

feladataival foglalkozunk. Tesszük ezt abban a tudatban, hogy az alább csak sematikusan, egy-egy mélyfúrás

segítségével és elsősorban figyelemfelkeltés céljából felvázolt témák szinte mindegyikének kutatása – a

várépítészetet és a katonai igazságszolgáltatást kivéve 659 4 – 178még meglehetősen gyerekcipőben jár. Meg

vagyunk győződve ugyanakkor arról, hogy ezeket, a jelenlegi ismereteinknek megfelelően részben jobban,

részben kevésbé kimunkált témákat (természetesen országos vonatkozásban) önálló monográfiákban kell

majd feldolgozni. 660 5 Végvárkutatásunk – hála Takáts Sándor század eleji fantasztikus búvárkodásának – már

csaknem minden egyes portyáról gazdag információkkal rendelkezik, miközben a végvárakat irányító

tisztikarról, a véghelyeknek a fentiekben sokat érintett fenntartásáról gyakorlatilag még mindig csak egy-egy

múlt század végi vagy e század eleji tanulmány adatait ismételgeti. 661 6 Pedig – miként azt a győri

főkapitányság példáján az alábbiakban látni fogjuk – Alsó-Ausztria és a Habsburg Birodalom nem pusztán

állandó éves összegekkel segédkezett a magyar határvédelmi rendszer ellátásában. 662 7

A győri végvidék főkapitányának feladatköre a hadszíntéren tökéletesen megegyezett az Udvari

Haditanácsnak Bécsben az egész hadügy és a határvédelem központi irányításában betöltött hatáskörével.

Úgy is fogalmazhatnánk, a végvidék katonai kormányzója az uralkodó vagy a Haditanács helyi képviselője,

a központi döntések helyi megvalósítója voltak. Ezt igazolja, hogy – miként az a 17. században majd már

gyakorlattá vált – a főkapitányokat a magyar nyelvű források gyakran emlegették „győri királyképeként”

vagy (mint Salm főkapitány önmagát 1569 tavaszán) „az hatalmas római császárnak főhelytartója Győrött”,

illetve „az fölséges római császárnak győri és ahhoz tartozandó végeknek főkapitánya” tisztségelnevezéssel.

663 8 Ennek megfelelően a győri erődváros védelmének szervezése és a katonai akaratnak a

polgári hatóságokkal szembeni minél erőteljesebb képviselete mellett a főkapitányra hárult a végvidék

területén a hadügy teljes egészének az irányítása. A kormányzása alatt álló végvárakban azután

rendelkezéseit a végvári kapitányok hajtották végre.

A győri generális legfontosabb feladata – miként azt a főkapitányság 1594-ig terjedő története folyamán

számos vonatkozásban már nyomon követtük – a végvidék, avagy az ütközőzóna védelmének a Haditanács

koncepciója alapján történő biztosítása volt. Ennek érdekében első személyben volt felelős azért, hogy a

végvárakban a katonák teljes számban szolgáljanak, azaz a hivatalosan előírt őrséglétszámokat, az

úgynevezett Kriegsstaatot valóban betartsák. Ezzel összefüggésben instrukciójának megfelelően stábjával és

a Haditanács alárendeltségében szolgáló hivatalnokok segítségével kellett gondoskodnia a mintegy 3500 fős

végvári hadinép zsold-, hadianyag- és élelem-ellátásáról, valamint a várak erődítéseinek megfelelő ütemben

történő folytatásáról. A végvári tisztekkel együttműködve a generálisra hárult továbbá a szomszédos

törökökkel való „kapcsolattartás” is, amelybe a portyák vezetésétől és az elejtett rabok kótyavetyére

„hányásától” kezdve egészen a hírszerzés koordinálásáig, illetve az ellenséggel való levelezésig minden

beletartozott. Végül a végvidéki generálisnak kellett az egyes várkapitányok vagy 179őrségek vitás kérdéseit

– akár peres úton is – elintéznie, a szomszédos főkapitányokkal pedig (különösen a komáromival) állandó

kapcsolatot tartania, miként ezt annak idején Ferdinánd király Gall generálisnak és Paksy János komáromi

főkapitánynak már 1556-ban is elrendelte. 664 9 Mindezen feladatainak elvégzéséről a Haditanácsnak tartozott

6583 Gecsényi, 1976.; Gecsényi, 1984.; Gecsényi, 1986.; Gecsényi, 1991/2. és Gecsényi, 1994.

6594 Miután az utóbbi témát nemrég magunk mutattuk be egy monografikus összefoglalóban, jelen kötetben

a győri főkapitányságra vonatkozó részeit és tanulságait természetesen nem ismételjük meg újra. Pálffy,

1995/3. mindenekelőtt 88–90. és 108–166. passim.

6605 Az újonnan beindult PhD-képzés során ezeket az összefoglalókat számos dolgozattal lehetne

előkészíteni.

6616 Takáts munkái mellett itt elsősorban Acsády Ignác, Szendrey János, Demkó Kálmán és Iványi Béla

egy-egy fontosabb tanulmányára gondolunk. Acsády, 1888/2.; Szendrei, 1888.; Demkó, 1916–1917. és

Iványi B., 1926–1928. Vö. még: Brinner, 1878. Néhány hasznos, újabb kutatási eredmény: Kelenik, 1991/1–

2.; Kenyeres, 1997. és Németh I., 1997.

6627 A stájer rendek vonatkozásában vö. Thiel, 1914.; Schulze, 1973.; Pichler, 1986., ill. Steiermark, 1986.

6638 Az adatokat lásd az archontológiában.

6649 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 77. Konv. A. fol. 6–7. Paksy János I. Ferdinándhoz. 1556.

szeptember 28., Komárom.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!