A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

védelemre. Végül, összességében nézve a keresztény és az oszmán erőviszonyokat, a győri végvidék
általában mintegy bő 3500 főnyi katonaságával szemben az ellenfél majdnem ennek a duplájával
rendelkezett. Ezen az arányon pedig igazán az sem javított jelentősen, ha a „magán való végvár”, Komárom
több mint 1000 fős őrségét is a győri végvidékhez számolták.
A törökök számára kedvező erőviszonyokkal a bécsi hadvezetés már az 1540-es évek közepén tökéletesen
tisztában volt. Nem véletlen tehát, hogy éppen a bécsi haditanácsosok azon kijelentése után kezdtek hozzá
1546-ban az alsó-ausztriai rendek jelentős segélyeivel a győri védelmi övezet kialakításához, miszerint „az
ellenség Ausztriával szemben a legerősebb.” 591 17 Ez az állítás tökéletesen megfelelt a valóságnak, hiszen az
oszmán hadvezetés a 16–17. században a Habsburgok ellen az Adriai-tengertől a temesvári végekig kiépített
hosszú várvonalában – a sokat emlegetett Bécs elleni tervek miatt – mindig ezen a területen fizette a
legtetemesebb számú őrségeket. Ezt igazolja az – az adataiban ugyan egy kissé biztosan túlzó – kimutatás is,
amelyet 1577-ben a bécsi hadvezetés számára a határ menti végvári kapitányok állítottak össze. Eszerint
ekkor a győri főkapitánysággal szemben fekvő várakban állítólag Endrédtől Lakig 1885 főnyi, Fehérvártól
Esztergomig pedig 12 043 főnyi török végvári szolgált. 592 18
A két szembenálló fél közül a törökök erőfölénye mellett számos egyéb okból is a keresztény fél volt sokkal
nehezebb helyzetben. Az újabb oszmanisztikai kutatások szerint a 16. század hetvenes–nyolcvanas
esztendeiben a helyi török hadvezetés a határvárakban 163szolgáló katonaság zsoldjának mintegy 70-90 %-át
fedezni tudta, azaz a megszállás terhei – békeidőben legalábbis – nem jelentettek túlságosan komoly anyagi
nehézségeket. Ennél is figyelemreméltóbb viszont, hogy az isztambuli kincstárnak a legjelentősebb európai
szárazföldi ellenféllel szembeni fontvonal katonaságának zsoldszükségletei arányaiban
összehasonlíthatatlanul kisebb megterhelést jelentettek, mint a királyi végvárrendszer eltartása a bécsi
kormányzat számára. 593 19 Mindemellett a támadó fél helyzete az adott szituációban mindvégig sokkal
kedvezőbb volt, hiszen míg az oszmánoknak egy-egy vár esetleges elvesztése után bőven volt még hova
visszavonulniuk, addig egy-egy komolyabb győri végvidéki várnak vagy magának a fővárnak az eleste
katasztrofális helyezet idézhetett elő, hiszen – magyarországi hátország vagy újabb jelentősebb várláncolat
már nem lévén – visszavonulásra már nem nagyon volt lehetőség.
164VI. A győri végvidék a „háborús békeévekben” (1576–1594)
A törökök az 1570-es évekre jól kiépített északkelet-dunántúli várrendszerükből minden adódó alkalommal
azon mesterkedtek, hogyha nem is várfoglalásokkal, de a királyi országrész adóztatatásával és jelentősebb
betörésekkel hódításuk határát minél nyugatabbra tolják. Ennek a törekvésnek a megvalósításáról kiválóan
tanúskodnak a helyi és a központi oszmán adminisztráció fennmaradt forrásai, mindenekelőtt a
szandzsákösszeírások és a tímárbirtokok adományozásáról készült jegyzőkönyvek, az úgynevezett
rúznámcsék. Ezek arról a különleges helyzetről számolnak be, hogy a győri főkapitányság területén – ha nem
is ténylegesen, de úgymond „virtuálisan” – a törökök a védelmi övezet végvárai környékén „megszervezték”,
pontosabban megtervezték saját közigazgatásukat. A fehérvári szandzsák területe északon Győr fölé nyúlt,
nyugaton pedig átlépte a Marcal, a Zala és a Rába folyók határát, miközben Veszprém, Palota, Pápa, sőt még
maga Győr is – bár hangsúlyoznánk, csak elvileg – kisebb török közigazgatási egység-székhely, azaz fantom
náhijeközpont lett. 594 1
Noha a török adóösszeírások efféle adatai nem fedték a valóságot, hiszen inkább a hódoltatási szándékról
adtak tanúbizonyságot, annak igenis bizonyítékai voltak, hogy az adott területekre az oszmán portyázók már
nem egy esetben tényleg eljutottak. Ezt igazolják az ellenséges betörésekről a végvári kapitányok által
készített, majd a Haditanácsnak megküldött kárjegyzékek is, amelyek arról tanúskodtak az 1570–1580-as
évek hosszú „békeidőszakában” 595 2 az oszmánok adóztatásának előretörése jelentős volt, és portyáikkal
59117 „Gegen Osterreich ligt der Feindt am sterkhisten.” ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 102.
Rövid kancelláriai tartalmi kivonat I. Ferdinánd részére az alsó-ausztriai rendek 1546. július 16-án Bécsből
hozzá intézett levelén.
59218 „Turckische Heusser, so gegen dem Plattensee unnd auf Tyhan werts geleegen unnd ettwas weiter von
Canissa sein.”, ill. „Die Granitz gegen Vesprin unnd Papa, zwischen dem Plattensee und der Donau.” ÖStA
KA AFA 1557/13/2. fol. 360–362. és kiadásai: Lopašiæ, 1884. 46–47.: No. XXVII. és Merényi, 1894. 260.
Vö. még egy-egy hasonló kimutatással: Gömöry, 1894/1. és Takáts, 1915. 94–96.
59319 A téma legújabb kutatási eredményeinek összefoglalása: Ágoston, 1998. 366–381.
5941 Hegyi, 1993. 104–105. Vö. még Vass, 1989. 99–135.: No. II. és 165–174.: No. IV.
5952 Erre az időszakra még mind a mai napig az egyik leghasználhatóbb munka: Gömöry, 1885.