A Hódoltság Kora - Habsburg Történeti Intézet

154Mindezek ellenére a magyar politikai–katonai vezető rétegnek nem lehetett könnyű elviselni, hogy
általában a hadügy, mindenekelőtt pedig a császárváros védelmét garantáló győri főkapitányság irányításából
kiszorultak. Nyomatékosan hangsúlyozni szeretnénk azonban – miként erről majd az egész magyarországi
határvédelmi rendszer fejlődéséről írandó összefoglalónkban külön értekezni fogunk –, hogy a győri
főkapitányság kapcsán megismert helyzet az ország egészére egyáltalán nem általánosítható. A Drávától az
erdélyi végekig terjedő határvédelemben a magyar rendek részvétele sokkal jelentősebb volt annál, mint
amilyen arányban a végvári katonaság eltartásában és az egyéb hadi kiadások (például hadianyag-ellátás,
dunai flotta felszerelése) fedezésében – készpénzben legalábbis, hiszen a felmérhetetlen ingyenmunkáról és a
termelőerőket elpusztító háborúskodásról sem szabad megfeledkeznünk – szerepet vállaltak. Ezzel
magyarázható, hogy a Dunántúlon, elsősorban a törökök fő támadási vonalába eső császárváros védelme
miatt kialakult szituációtól eltérően az ország északnyugati és északkeleti területein, azaz a bányavidéki és a
felső-magyarországi végvidékeken a magyar rendek és nagybirtokosok szerepvállalása és irányító
tevékenysége igen jelentős volt, sőt a 17. században szinte kizárólagossá vált. Mindez pedig a hadügyek
központi irányítása terén való visszaszorulás ellenére a magyar rendek még mindig jelentős befolyásáról és
erejéről tanúskodott.
Nádasdy persze volt olyan markáns személyiség és jó politikus, hogy a kudarcba fulladt tárgyalások ellenére
se mondjon le 1576–1577-ben elutasított terveiről. Ráadásul az idő neki dolgozott, hiszen egyrészt a bécsi
hadvezetés maga is mielőbb szerette volna betölteni a tisztséget, mivel még a 250 fős főkapitányi csapat is
bármikor jól jött a végváriak nyújtotta határvédelem kiegészítésére, másrészt az újra erőre kapó rendek egyre
gyakrabban álltak elő szokványos követelésükkel, nevezetesen azzal, hogy a legjelentősebb végvárak (Eger,
Kanizsa stb.) kapitányi és a kerületek főkapitányi tisztét az uralkodó csakis magyaroknak adományozza. 560 30
Közben pedig Rudolf király idegen főtisztjei – például a Zrínyi távozása után 1577 nyarán Kanizsára rendelt,
Andreas Kielman von Kielmansegg főkapitány 561 31 –, sőt az 1578 tavaszán tartott diétán maguk a rendek is,
sürgették 155a dunántúli kerületi generálisi tisztség mielőbbi betöltését. 562 32 Erre eddigi ismereteink szerint
csak 1582 márciusában került sor, amikor az uralkodó a másodszor is vonakodó 563 33 Zrínyi Györgyöt
nevezte ki mind dunántúli kerületi, mind kanizsai végvidéki főkapitánnyá. 564 34 Az utóbbi tisztség ifjabb
esse … sed cum ea illorum sustentationi nequaquam sufficiant, ex aliorum etiam regnorum et provinciarum
contributionibus haud parum superaddi necesse est … si modo in futurum eadem ab exteris illis regnis et
provinciis expectari velint auxilia, sicuti certe illa adeo necessaria sunt, ut Maiestas Sua iis nulla ratione
carere queat, Maiestas Sua earum nationum hominibus utatur.” MOE, V. köt. 383.: No. VIII. Miksa király
válaszirata a pozsonyi országgyűlés felterjesztésére. 1572. március 22.
56030 Ezt a kérdést az 1580-as években Rudolf császár és a Haditanács könnyen megválaszolták,
hangsúlyozván, hogy például Eger vagy Kanizsa esetében sem a magyarok, sem az idegenek nem voltak
kizárva a tisztségviselésből, sőt inkább magyar, mint német főkapitányok töltötték be ezeket: „Interim tamen
Maiestas Sua ac divi eiusdem praedecessores nec Hungariae indigenas ab officiis militaribus excluserunt, sed
maiores praefecturas, quales sunt Agriensis et Canisiensis, hactenus sine discrimine vel huius, vel alterius
nationis personis contulerunt; quin etiam plures iis locis Hungaros, quam Germanos praefuiise meminit.”
(Uo. VII. köt. 89–90.: No. VII. Rudolf király válasza a magyar országggyűlés feliratára. 1582. január, ill. vö.
még ugyanezt a kerületi főkapitányságok, valamint a palotai és pápai kapitányságok kapcsán: Uo. 148.: No.
IV.) Ez pedig valóban megfelelt az igazságnak. (Lásd e tekintetben az egri kapitányok életrajzait Szabó J.
Gy., 1982., valamint Pálffy, 1997/1. passim.) Persze Győrről és Komáromról a bécsi hadvezetés is igyekezett
mindig „megfeledkezni” vagy elterelni azokról a kérdést.
56131 MOL A 97 Kancel. lt., Hung. et Trans. Tétel A. 2. fol. 440–441. (1578. október 27.) Vö. még Kielman
egyik további sürgetése 1579. január 22. előtt: MOL E 144 MKA Tört. eml. Belügy (Doboz 1.) fol. 750.
56232 Ezzel kapcsolatban vö. az országgyűlés második feliratára adott uralkodói választ: „Ad supremi autem
capitanei Ultradanubiani munus quod spectat, Maiestas Sua … non ita pridem hac de re, ut scilicet eidem
capitaneatui provideret, tractationem suscepit. Cum vero illa postmodum certas ob causas interrupta fuerit,
Maiestas Sua non omittet, quin primo quoque tempore ulteriorem eius rei curam habeat, ac idoneam ei
muneri personam praeficiat.” MOE, VI. köt. 294.: No. IX. 1578. március 26.
56333 Erről az 1582. január–februárban tartott pozsonyi országgyűlés kapcsán értesülünk: „Jeczt handlt man
wieder mit dem Graven von Serin, der schlecht aber solche Conditiones für, und weil sein Sachen so gewiss
haben, dass aber der Zeit unerschwinglich, derwegen man mit ihm zu Schluss nit khumen kan.” MOE, VII.
köt. 74.: No. VI. Az Udvari Haditanács véleménye a magyar országgyűlés feliratáról. 1582. január 31., Bécs
és Uo. 90.: No. VII.
56434 „Az minemű dolgaiért császár őfelsége felhivatott volt engemet, tudom, hogy immár kegyelmednél
nyilván vagyon. Én igaz eleget iustis rationibus mentettem magamat és vonyogattam attúl magamat, és