értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem
értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem
értekezés - Budapesti Corvinus Egyetem
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
IV. 2. A vállalati szintű kockázatkezelés értékelése strukturális modell keretben<br />
A vállalat kockázatkezelési döntéseinek értékre gyakorolt hatásának mérésére alternatív<br />
megoldást kínálnak az ún. strukturális csődértékelési („default-claim”) modellek, melyek<br />
laboratóriumi körülmények között vizsgálják a különféle vállalati folyamatokat érintő<br />
döntések együttes viselkedését (beruházás, finanszírozás, kockázatkezelés), a modell<br />
paramétereit pedig empirikus adatok alapján kalibrálják.<br />
A strukturális modellek áttekintése a 14. függelékben található, ahol annak három alapvető<br />
modellcsaládját (1. exogén csődkorlátot feltételező strukturális modellek, 2. endogén<br />
csődkorlátot feltételező strukturális modellek, illetve 3. a redukált formájú vagy más néven<br />
intenzitás-alapú modellek) röviden bemutatom, továbbá tömören ismertetem a<br />
legfontosabb endogén modellt (Leland, 1994), valamint annak Goldstein et al. [1998] által<br />
továbbfejlesztett változatát, mely bevezeti az EBIT-alapú modelleket.<br />
Két alapvető tanulmány alkalmazza a strukturális modellrendszert annak elemzésére és<br />
számszerűsítésére, hogy a vállalat kockázati profilját befolyásoló vállalati döntések a<br />
sajáttőke illetve a vállalat értékére milyen hatást gyakorolnak. Mindkét modell Leland<br />
[1994] modelljére épül.<br />
Ross [1996] modellje<br />
Ross [1996] kísérletet tesz arra, hogy a vállalati kockázatkezelés értelmét endogén<br />
strukturális modell keretek között vizsgálja, és egy új magyarázattal áll elő: a kockázatait<br />
fedező cég képes optimális hitelfelvevő képességét megnövelni, amely a magasabb<br />
tőkeáttétel miatt csökkenti adófizetési kötelezettségeit. Magyarázata eltér Mayers és Smith<br />
[1990] gondolatmenetétől, akik a kisebb csődköltségeket tartják a kockázatkezelés<br />
indítékának, illetve azon érvektől is, amelyek az alulberuházottsági problémát jelölik meg<br />
a vállalati szintű kockázatkezelés fő okaként.<br />
Leland [1994] tőkeszerkezeti modelljét felhasználva Ross modellje a kockázatcsökkentés<br />
három hatását méri és veti össze a részvényesi érték vonatkozásában: 1. a nagyobb<br />
adósságszintből eredő adózási előnyök növekedését, 2. a csődköltségek csökkenését,<br />
illetve 3. az alulberuházottsági probléma potenciális költségének csökkenését. A sajáttőke<br />
értékét optimalizálva, Ross analitikus módszerekkel igazolja, hogy egy optimális<br />
91
Change language